Anya és fia, azaz a csodálatos kötelék: mit kaphat ettől a kapcsolattól a gyermek?
Azok az anyukák, akik kisfiút szültek, biztosan tisztában vannak vele, hogy már egészen babakortól milyen különleges kapcsolat van köztük. A kisfiúnak az anya egyszerre a gondoskodó, a nagybetűs nő, a példakép, a szerelem és a bizalom megtestesítője tud lenni. Nyilván vannak helyzetek, amikor a szülők hajlamosak túlzásokba esni, amikor egyszerűen túl sokat anyáskodnak a fiúk […]
Így tanítsd meg a gyermeket leküzdeni a haragot
A harag és a düh egyike a legtermészetesebb emberi érzelmeknek, melyek nem pozitív érzések, éppen ezért nagyon fontos, hogy megtanítsuk gyermekeinknek azt, miként kezeljék. Vannak lurkók, akik természetüknél fogva jobban el tudják nyomni magukban ezeket a heves érzéseket, azonban nem árt tudni, hogy akadnak olyanok is, akiknek csak pszichológus tud segíteni ebben. Nyilván nem kell […]
Elfeledett klasszikusok: Barbapapa
A rajzfilmek világában hosszú évtizedek óta olyan súlyos túltermelés van, hogy kis túlzással lehetetlenség minden egyes új megjelenést nyomon követni, illetve megismerni. Ennek köszönhetően rengeteg olyan rajzfilm merült feledésbe az idők folyamán, melyek egyébként nagy figyelmet érdemeltek volna. Cikksorozatunk részeként néhány ilyen elfeledett klasszikust szeretnénk elővenni és újra bemutatni olvasóinknak! Barbapapa Aki a hetvenes és […]
Mindig játszani kell a gyerekkel?
Olyan világot élünk manapság, melyben a klasszikus értelemben vett anyaszerepek, sőt úgy általánosságban a szülői szerepek teljesen felértékelődnek, másra hárulnak. A háztartás vezetése mellett az anyáknak például dolgozniuk is kell a gyereknevelés mellett, amit a legtöbbször a lurkók sínylenek meg. Minden anyuka, sőt minden apuka is beláthatja, hogy közel sincs annyi ideje a gyerekre, amennyi […]
Kutatás bizonyítja, hogy a meseolvasással rengeteget fejlődik gyermekünk szociális érzéke
Érdekes kutatási anyagot hozott nyilvánosságra a Video Interaction Project részeként Alan Mendelsohn doktor, aki a gyermekpszichológia területén egyfajta szaktekintélynek nevezhető, legutóbbi vizsgálatai során pedig összefüggést talált a rendszeres esti meseolvasás, valamint a gyermekek fejlődése között. Fejlődik a szociális érzék A kutatás során a szakemberek bizonyítékokat kerestek arra, hogy a hipotézisekhez igazodóan hatást gyakorol-e a rendszeres […]
Így készítsük fel gyermekeinket lelkileg az iskolakezdésre
Sajnos nagyon sok szülő esetében jelent problémát, hogy az iskolára való felkészítés kapcsán kizárólag a gyerekek tanulási képességeire koncentrálnak. Odafigyelnek a kognitív képességek fejlesztésére, a beszédfejlődésre, a mozgáskészségre, de arra nem, hogy lelkileg is felkészítsék a gyermeket az iskolakezdésre. Ez azért különösen nagy baj, mert az iskola köztudottan óriási terheket ró a kicsikre. Ha visszaemlékszünk, […]
Játékok, melyekkel elősegíthetjük gyermekünk iskolaérettségét
Bizonyára mindannyian megtapasztaltuk már életünk során, hogy a gondtalan gyerekkornak milyen hamar vége szakad, ha elkezdődik az iskola, mely akkora terhet tesz a kicsik vállaira, hogy az egységesített oktatási rendszer miatt az sajnos rengeteg stresszt és szorongást szül. Emiatt a szülők feladata és felelőssége, hogy megkönnyítsék egy kicsit ezt az időszakot a gyerekek számára, hiszen […]
Elfeledett klasszikusok: Kissyfur
A rajzfilmek világában hosszú évtizedek óta olyan súlyos túltermelés van, hogy kis túlzással lehetetlenség minden egyes új megjelenést nyomon követni, illetve megismerni. Ennek köszönhetően rengeteg olyan rajzfilm merült feledésbe az idők folyamán, melyek egyébként nagy figyelmet érdemeltek volna. Cikksorozatunk részeként néhány ilyen elfeledett klasszikust szeretnénk elővenni és újra bemutatni olvasóinknak! Kissyfur A Kissyfur egy kevesek […]
Néhány egyszerű tanács, hogy gyermekünk megtanuljon takarékoskodni a pénzzel
A zsebpénz kérdését korábbi cikkeinkben már kitárgyaltuk, így szóba hoztuk, hogy mikortól kapja a gyerek, de annak is szenteltünk egy külön írást, hogy a szülőknek milyen feltételeket kell betartania ezzel kapcsolatban. Mindkét esetben többször hangsúlyoztuk, hogy a zsebpénz nagyon fontos ahhoz, hogy gyermekünk megtanulja a takarékoskodást, éppen ezért most ezt a témát járnánk körül néhány […]
Közeleg az Állatok Világnapja, íme néhány klasszikus magyar állatos mese az alkalomra
Világszerte egyre több kezdeményezés igyekszik felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a háziállatok is érző lények, ezáltal örökbefogadásuk ugyanolyan életre szóló elköteleződés, mint a babavállalás. Emiatt egyre nagyobb visszhanggal kerül megrendezésre minden évben az Állatok Világnapja, melynek története egészen 1931-ig nyúlik vissza Firenzébe, ahol az akkori környezetvédelmi konferencia részeként tették le elsőként ennek a világnapnak […]