Olyan világot élünk manapság, melyben a klasszikus értelemben vett anyaszerepek, sőt úgy általánosságban a szülői szerepek teljesen felértékelődnek, másra hárulnak. A háztartás vezetése mellett az anyáknak például dolgozniuk is kell a gyereknevelés mellett, amit a legtöbbször a lurkók sínylenek meg.
Minden anyuka, sőt minden apuka is beláthatja, hogy közel sincs annyi ideje a gyerekre, amennyi valójában kellene, és amennyit ő szeretne velük tölteni, hiszen a kicsik többsége reggeltől-estig játszana, csakhogy ez nyilván nem nevezhető járható útnak a gyakorlatban. Itt adja magát a kérdés: szükség van mindig játszani azzal a gyerekkel?
Játékra szükség van, de nem mindig együtt!
A gyerekek élete az első néhány évben nem szól másról, mint a játékról, ehhez nem férhet kétség. Nagyobb probléma azonban, hogy ezt rendszerint velünk szeretnék megélni, ami teljesen logikus, hiszen a szülő jelenti a gyermek számára a biztos pontot az életében, az úgynevezett bálványt és biztonságot, akivel mindig jól szórakozik.
Ez egy teljesen egészséges szülő-gyermek kapcsolat, és eszünk ágában se legyen ezt erőszakkal megszakítani vagy direkt módon leépíteni, majd jönnek az első barátok és barátnők, az óvoda és a bölcsőde, ahol rájön a lurkó, hogy a kortársaival sokkal jobban el tud játszani, mint anyuval és apuval.
Persze ez nem azt jelenti, hogy addig még hulla fáradtan is reggeltől-estig játszunk a gyerekkel. Fontos, hogy meglegyen ennek az ideje is, az anya mellett az apa bevonása is lényeges ezen a téren, azonban ha teljesen odaadók vagyunk, akkor a mi életünk háttérbe szorul, nem marad időnk sem magunkra, sem olyan alapvető dolgokra sem, mint a házimunka.
Tanítsuk meg neki, hogy kell egyedül játszani!
A fentiek miatt lényeges, hogy a gyerek megtanuljon elszakadni tőlünk, ha szükség van rá. Ehhez szükséges egy megfelelő pszichológiai háttér, egy egészséges környezet és családkép, miközben nekünk be kell tartanunk a fokozatosság elvét, hiszen ezt nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani.
Az önálló játék ugyanis egy tanulható képesség, és a szülő felelőssége, hogy ezt a gyermek el tudja sajátítani. Természetesen vannak kivételes esetek, akadnak ezen a téren problémásabb lurkók, de közös érdek lesz, hogy ha anyának vagy apának dolgoznia kell, ha fáradtak vagy betegek, akkor ők egyedül is le tudják kötni magukat.
Ehhez a fokozatosság mellett az kell a leginkább, hogy a gyerek biztonságban érezze magát. Ne hagyjuk magára, tartsuk a közelünkben, ha átmegyünk a másik helyiségbe vagy elmegyünk a toalettre, azt mindig közöljük velük, mert tudniuk kell, hogy hol vagyunk, és azt is, mikor jövünk vissza, hiszen sokan azért játszanak csak velünk, hogy ne szakadjunk el tőlük.
Miért fontos az önálló játék?
Egyrészt nyilván azért, hogy úgymond ne fásuljunk bele a gyereknevelésbe, hogy megmaradjon a mi kis szabadságunk is, még ha ez napi szinten nem lesz több egy-két óránál. Ezen felül pedig a gyerek saját érdekében, hiszen az önálló játék rengeteg képességét fejleszti, illetve rengeteg új tulajdonságát képes előhozni, ami később nagyon fontos lesz neki.
Ilyen például a függetlenség, hiszen a gyermek így megtanulja, hogy miként tud majd egyedül érvényesülni, hogy miként találja fel magát egyedül is bizonyos helyzetekben. Ezen felül az önálló játék jelentős mértékben növeli a magabiztosságot, de természetesen a kreativitást is, hiszen a legjobb ötletek gyakran akkor születnek, ha egyes esetekben teljesen magunkra vagyunk utalva. Ez a gyerekek esetében sincs másként!
Persze ne várjuk el egy 2 évestől, hogy egész délutánra lekösse magát, ha 1-1 órát elvan egyedül, az már jó eredmény, de folyamatosan szoktassuk hozzá ehhez, a későbbiekben pedig növeljük az időtartamot.
