Egy szép napon a három lurkó, Tincsi, Íku és Kesu elhatározta, hogy saját mesét szeretne írni, de mivel nem tudtak megegyezni a témát illetően úgy gondolták, hogy Apa segítségét kérik.
– Apa, Apa! – kiáltották és szaladtak Apához a szobába, aki éppen hétvégi keresztrejtvényét fejtette egy kiadós ebéd után.
– Mi történt Kicsikéim? Csak nincs valami baj, hogy ennyire kiabáltok? – kérdezte Apa rémült tekintettel.
– Szeretnénk egy saját mesét, csak nem tudjuk, hogy kezdjünk neki. – mondta Íku.
– Én hercegnős mesét szeretnék! – kiabálta közbe Tincsi.
– Én pedig kalózosat! – mondta Íku.
– Nem akarok kalózos mesét, unom már a kalózokat! – fakadt ki Tincsi.
– Legyen benne sárkány, ami lángok helyett mogyorót lő. A mogyorót szereti mindenki, igaz? – kuncogott Kesu.
– Neeeem, nem akarunk sem mogyorót, sem sárkányt! – kiabálta Tincsi és Íku egyszerre.
Apa kikerekedett szemmel hallgatta a csemetéi vitatkozását, majd néhány másodperces gondolkodás után így szólt:
– Akkor találjatok ki egy olyan mesét, amiben van hercegnő, kalóz és mogyorót lövő sárkány is.
Az, hogy mindannyian írók lehetnek, nagyon felvillanyozta a három kismókust és izgatottan ugrálva szaladtak is a szobájukba, hogy kigondolják életük első igazi meséjét. De kiderült, hogy mesét írni nem is olyan egyszerű…
Ültek a szobában az ágyon és csak gondolkodtak, gondolkodtak, törték a buksijukat, de semmi ötletük nem volt. Nem jött egy gondolat sem.
– Hogy fogjuk így Apának lediktálni a mesénket? – kérdezte Kesu a többiektől.
A többiek tanácstalanul néztek rá és újra felkeresték Apát, hogy segítsen.
– Apa, nem jut eszünkbe semmi. – mondta lekonyult füllel Íku.
– Ááááá, szóval, nincs ihletetek! – jött rá Apa a problémára.
– Mi az az ihlet? – kérdezte Íku.
– Az ihlet az, ami segít egy alkotás, – jelen esetben a meseírás – létrejöttében. Eszetekbe juthat valami, akár egy szép zenéről, egy képről, de még egy illatról is. – fejtette ki Apa.
A három kismókus nézelődött, gondolkodott, majd egyik pillanatban Tincsinek, eszébe jutott valami.
– Egy sűrű erdő mélyén van egy várkastély, ott élt a szép királylány, aki minden reggel felment a toronyba, belenézett a távcsövébe és körülnézett, hogy minden rendben van-e a királyságban. – kezdte.
– Aztán jött a sárkány, fújt egy nagyot és jöttek a mogyorók a királylányra, aki sikítva menekült! – folytatta Kesu, majd hasát fogva nevetett.
– Nem, nem, nem! Nem jött a sárkány és nem dobált mogyorókat a szépséges királylányra! Apa, szólj Kesura, hogy rendesen mondja a mesét! – jajgatott Tincsi.
– Nem a sárkány jött, hanem a kalózok, és felkapták az egész dombot, kastélyostól, amit felvittek a hajóra. – mondta Kesu.
– De a szépséges királylány még a hajón utazva is felment a toronyba, majd kinézett a tornyon és meglátta, hogy megtámadták. – jött az ihlete Tincsinek.
– Jött a sárkány és mogyorókat lőtt a hajóra, a királylány sikítozott, a hajó pedig elsüllyedt! – vicceskedett tovább Kesu.
– Jaj, már megint az a sárkány! Ne már! Apa, szólj már rá Kesura, mert nem bír magával. – nyafogott megint Tincsi.
– De nektek már van királylányotok meg kalózotok, nekem miért nem lehet sárkányom? – szomorodott el Kesu és még a szája is lefelé görbült, ahogy ezt kimondta.
Anya éppen ekkor érkezett meg és látta, hogy a szobában a kanapén nagy tanakodásban van Apa a gyerekekkel, így megkérdezte:
– Mit csinál az én kiscsaládom?
– A gyerekek úgy döntöttek, hogy meseírók lesznek. – válaszolt Apa.
– Mesét írunk, csak elakadtunk. Nem tudjuk, hogy folytatódjon a történet. Kell valami, ami megtámadja a kalózhajót! – mondták a gyerekek szinte egyszerre.
– Mi lenne, ha jönne egy sárkány? – kérdezte Anya.
– Ó, az nagyon szuper lenne! – lelkendezett Kesu.
– Egy sárkány? – kerekedtek ki Tincsi és Íku szemei.
– Egy vízisárkány, aki mogyorókat lő a hajóra, hogy azt elsüllyessze. – lelkendezett Kesu és örömmel töltötte el, hogy már ő is részese lehet a mesének.
– A kalózok felkészültek a támadásra! – kiáltotta Íku és egy fakanalat emelt az ég felé, a harci kedvet imitálva.
– A sárkány nagy levegőt vett, fújt egyet és csak úgy záporoztak a mogyorók az orrából! – folytatta a történetet Kesu. Majd azt is hozzátette, hogy a szépséges királylány pedig sikítozva szaladgált a fedélzeten. – tette hozzá végül.
Igen ám, de ezt Tincsi sem hagyta tétlenül, hogy megint az ő szépséges királylányát vegye célba az a sárkány, így folytatta:
– Hirtelen viharfelhők jöttek, villámok cikáztak az égen és megeredt az eső. A hajót elkezdte vadul dobálni a szél, a mennydörgés hangjára a sárkány megijedt és messze-messze repült. – húzta ki magát diadalittasan.
De Kesu sem hagyta magát.
– Igen ám, de a sárkány, úgy teledobálta a hajót mogyorókkal, hogy most meg a hajó süllyedni kezdett a vihar kellős közepén.
– De hirtelen felbukkant egy sziget, ahol kikötöttek. A bátor kalózok pedig a mogyorókból mogyorókrémet készíttettek azt tartályokba tették és eladták. – csatlakozott a történetbe vissza Íku.
– A szépséges királylány összebarátkozott a kalózokkal és még sok-sok pénzük is lett. Boldogan éltek együtt, mint egy nagy család.
– Szuper lett ez a történet. A címe legyen A szépséges királylány, a sárkány és a kalózok.
Ahogy véget ért a mese, Apa finom illatokat érzett a konyha felől, majd így szólt:
– Olyan élethű lett ez a történet, hogy teljesen megéheztem, és mintha mogyorókrém illatát érezném a levegőben.
– Kedveskéim, elkészült a finom mogyorókrémes muffin, a nagy meseírásban biztosan megéheztetek. – mondta Anya, és mindenkinek hozott egyet a friss finom sütiből.
Miután megették a finom süteményeket, Apa kinyomtatta, A szépséges királylány, a sárkány és a kalózok című mesét, amit a három kismókus írt.
