Túlsúlyos a gyerek? Néhány hasznos tipp, hogy könnyebben viselje!

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Hivatkozhatunk bármilyen egyenlőségre és politikai korrektségre, a gyerekek őszinteségét ezek a tényezők jellemzően még nem befolyásolják, így akár tetszik nekünk szülőként, akár nem: ha túlsúlyos gyermekünk van, akkor sajnálatos módon szinte biztos, hogy nem tudja elkerülni az iskolában a csúfolást.

Ez rendkívül rosszul eshet az érintett gyermekek számára, és ahelyett, hogy szülőként direkt módon beavatkozunk, érdemes lehet inkább amolyan külső fogódzkodóként segíteni neki, hogy ez az egész csak egy rossz álom maradhasson neki. Lássunk ehhez néhány hasznos tippet!

A testsúlyról beszélni kell

A kérdéses probléma kapcsán az első és legfontosabb, hogy a legtöbb ilyen jellegű dologhoz hasonlóan a gyermek testsúlyáról beszélni kell. Fontos tudnia, hogy ezen a téren más, mint a többiek, azonban mondjuk el neki azt is, hogy erről a leginkább nem ő tehet. Hogy a legtöbb esetben a szülők és a nagyszülők, az innen hozott rossz étkezési szokások, az most más lapra tartozik, ezt neki most még nem kell tudnia, később úgyis rájön majd maga.

Ami fontos, hogy konkrétan fogyókúrára soha ne kényszerítsük, de még csak ne is ösztönözzük őket. Mondjuk el nekik bátran, hogy baj van a testsúlyukkal, de ha odafigyel az étkezésére, akkor ez a jövőben normalizálódni fog. Ne kényszerítsük, ne fenyegetőzzünk, ne tiltsunk neki ételt, ugyanakkor kössük a lelkére, ha a súlya miatt csúfolják, bátran forduljon hozzánk segítségért. Legyünk neki kapaszkodók a témában!

Mutassunk neki példát

Nem elegendő azonban csak kapaszkodóként szolgálni a gyermek számára, rendkívül lényeges az is, hogy példát mutassunk neki. Próbáljunk meg egészségesen táplálkozni, rendszeresen mozogni, és bár ne erőltessünk neki semmit, de ha azt látja majd, hogy mi miként állunk hozzá a táplálkozáshoz vagy a testmozgáshoz, akkor biztosan követni fogja a példánkat.

Érdemes rendszeresíteni például az állandó közös családi étkezéseket, hogy együtt egyen a család, hiszen ilyenkor jobban látja a gyermek, hogy mi konkrétan miből és mennyit fogyasztunk. Ezzel teljesen indirekt módon, gyakorlatilag példamutatással alkalmazhatunk nála egy fogyókúrának nem nevezhető, de határozottan súlycsökkentésre épülő étrendet.

Legalább otthon ne ugrassuk a súlya miatt

Rengeteg családban jellemző, hogy a szülők, a nagyszülők vagy a közeli rokonok jó ötletnek tartják azt, hogy a gyermek súlyával viccelődnek. Csakhogy a gyerek éppen elég viccet hall erről az iskolában, és rendkívül rosszul eshet neki, ha az egyetlen biztonságosnak vélt közegben, ahol tényleg önmaga lehet, még ott is a súlya miatt cikizik.

Semmilyen esetre se ugrassuk a súlyával a gyereket, inkább törekedjünk arra, hogy kialakuljon egy egészséges testképe, hogy elégedett legyen a testével, hogy boldog legyen benne, hogy a falási rohamok helyett naponta többször és normál mennyiségben egyen, sok folyadékot fogyasszon. Vannak gyerekek, akik genetikailag képtelenek arra, hogy vékonyak legyenek. Esetükben a helyes testkép, a boldog gyermeki én elérése a legfontosabb minden elhangzott közül!

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!

Halloween-i pillanat

Egyedül voltam a házban Halloween éjszakáján. Éppen befejeztem a tökfaragást, és épp a gyertyát akartam meggyújtani odabent, amikor kopogást hallottam az ajtón. Kísérteties érzés fogott

Tovább olvasom »