Mikor indulhat el egyedül iskolába a gyerek?

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Hogy milyen sokat változott a világ néhány évtized alatt, azt mi sem bizonyítja jobban más, mint az, hogy gyermekeink miként jutnak el manapság az iskolába. Míg a nyolcvanas és kilencvenes években nem volt kérdés, hogy a gyermek már alsótagozatban egyedül jut el az intézményhez, addig manapság ez komoly gondot okoz a szülő számára.

A gyerekeket ugyanis nem lehet elengedni egyedül iskolába, egyre gyakrabban már faluhelyen és kisebb városokban sem, mert óriási a forgalom, rengeteg veszély leselkedik a picikre, így a szülő számára óriási dilemma, hogy vajon mikor jöjjön el a lurkó életében az a pont, amikor már egyedül indulhat útnak.

Alapvető fontosságú a KRESZ minimális ismerete

Akár városban, akár faluban lakunk, gyermekünket addig soha, semmilyen körülmények között sem engedhetjük el sehová – tehát nemcsak iskolába, de még a boltba sem – egyedül, amíg nem ismeri legalább minimális mértékben a KRESZ szabályokat.

Itt és most pedig nem is feltétlenül az a lényeges, hogy mit jelentenek a táblák, sokkal inkább a megfelelő közlekedési morál elsajátítása, illetve a zebrák, a kerékpárutak elsajátításának mikéntje.

Alapvető tanulnivalók ezek, melyek leginkább figyelemre és egy megfelelő szintű érzelmi érettségre épülnek. Példának okáért fontos, hogy mindig körbenézzen a gyerek, mielőtt átkel az úttesten, még zebrán is. Soha ne nézze közben a telefonját, és ügyeljen arra, hogy csak akkor lépjen le az úttestre, ha mindkét sávban megállt a forgalom, vagy tiszta az út.

Nyilván ezen felül érdemes kiemelni, hogy kerékpárral nem hajthat át a zebrán – csak tolva –, hogy a STOP táblánál mindig meg kell állni, hogy az autósoknak és a motorosoknak inkább mindig adjon elsőbbséget, hiszen ezek olyan alapvetések, amire gyalogosként és kerékpárosként egyaránt szüksége van ahhoz, hogy kiengedhessük az úttestre.

Ezt az értelmi intelligenciát a gyermek jellemzően 10-12 éves korára éri el. Vannak korábban érő típusok is természetesen, de ez az a korosztály, amikor már van némi felelősségtudata, és mi is biztonságosan el tudjuk indítani egyedül az iskolába akár gyalogszerrel, akár kerékpárral, akár tömegközlekedéssel.

Csak akkor engedjük el, ha van biztonságos út az iskolába

Sajnos vannak olyan esetek, amikor hiába ismeri gyermekünk alapvetően a KRESZ szabályokat, ha egyszerűen nincs olyan út, amelyiken keresztül biztonságosan el tud jutni az iskolába. Több átszállás, több átkelés az úttesten, forgalmas útszakasz melletti bicikliút – egyszerűen túl sok a rizikófaktor.

Itt nem is annyira az eltévedés okoz problémát, mint inkább az, hogy egy párperces út is elképesztően nagy koncentrációt igényel számára. Ha mégis erre kényszerül, akkor az iskolakezdés előtt mindig alaposan járjuk be vele a kérdéses környéket, hívjuk fel a figyelmét a rizikós helyekre, hogy hol kell jobban figyelnie, hol kevésbé és így tovább.

Természetesen fontos felhívni a figyelmét arra is, hogy idegenekkel soha ne álljon szóba, ha segítségre van szüksége, akkor mindig válasszon gyermekes anyukákat vagy apukákat, akikben az esetek többségében megbízhat.

Fontos gondoskodnunk róla, hogy járműve jól felszerelt legyen, megfelelő világítással és fékrendszerrel, és mindig ügyeljünk legalább egy-két láthatósági ruházatot vagy kiegészítőt vásárolni a picinek, hogy rossz látási körülmények között is láthassák az autósok.

Ha bizonytalanok vagyunk, vásároljunk számára GPS-szel rendelkező okosórát, melyen keresztül úgy is nyomon tudjuk követni a helyzetét, hogy épségben megérkezett az iskolába, hogy fel sem hívjuk.

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!