Ezért olvasson mesét a nagyobb testvér a kisebbnek

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Szerencsés az a gyermek, akinek van testvére. Tapasztalatból állíthatjuk, hogy a kisebb gyermekek már egészen korán igénylik azt, hogy egy hasonló korú személy legyen mellette folyamatosan, hiszen oda-vissza hatással vannak egymásra, nemcsak a nagyobb képes tanítani a kisebbet, hanem fordítva is.

Különösen szerencsések azok az apróságok, akik nagyobb testvérrel rendelkeznek, hiszen ők kitapossák előttük az ösvényt, mindemellett pedig képesek például mesét olvasni nekik, ami szintén oda-vissza fejleszti őket. Hogy miért előnyös mindez? Lássuk a legfontosabbakat!

A nagyobbnak fejlődik az olvasása

Az első és legfontosabb dolog, hogy a nagyobb gyermeknek fejlődik ezzel az olvasása. Senki sem úgy kerül az iskolába, hogy tökéletesen bánik a betűkkel, így az első két osztály legalább azzal telik majd, hogy tökélyre fejlesztik az olvasás tudományát. Ez sokaknak könnyebben, másoknak nehezebben megy, de egy biztos: a gyakorlás senkinek sem árt!

Ehhez pedig a mesekönyvek kitűnők, hiszen nincsenek bennük olyan szavak, melyek esetleg problémát okoznának a megértés vagy a kibetűzés tekintetében. Minél több mesét olvas el a nagyobb testvér a kisebbnek, annál inkább fejlődik az olvasása, mely már napi egy mese esetén is egy-két hét alatt érzékelhető lesz az iskolában. Sikerélmény? Nem is vitás!

Jobban leköti a kicsit

Érdekesség, hogy ha a nagyobb testvér olvas mesét a kisebbnek, az általában jobban leköti az apróság figyelmét, mintha egy felnőtt szájából hallanák azt a történetét. Hogy apa vagy anya hiteltelenül olvasna? Meglehet, de talán ennél is fontosabb, hogy a nagyobb testvér egészen másként áll nemcsak az olvasáshoz, hanem a mesékhez is.

Példának okáért egy gyermek biztosan azokat a részeket hangsúlyozza majd ki, azokra hívja fel a figyelmet, melyek a saját korosztályának a figyelmét fel tudják kelteni. Ott tart szünetet, ahol az igazi lényeg megtapasztalható, tehát sokkal hangsúlyosabbá válnak azok a részek, melyek a gyermeki léleknek fontosak. Hiába tetszik nekünk a szerelmes szál a történetben, ha a gyermeket jobban érdekli a varázslós vonal. Ez apróságnak hangzik, mégis nagyon fontos!

Lassabban olvas

Bár a felnőttek is képesek alaposan beleélni magukat egy mese felolvasásába, hangsúlyosan olvasni, azonban eleve gyorsabb tempóban olvasnak, mint a gyerekek, amitől nem kizárt, hogy a kisebbek nehezebben érthetik meg az egész történetet. Talán mi észre sem vesszük a gyors tempót, de a picinek nem kizárt, hogy nehezére esik majd a sztori követése.

Ilyen gyakorlatilag nem fordulhat elő, ha a nagyobb testvér olvassa fel az adott mesét. Eleve sokkal lassabban olvas, ő maga is ízlelgeti a szavakat, meg-megáll, több idő van közben a képeket nézegetni, az ismeretlenebb vagy nehezebben értelmezhető kifejezéseket ízlelgetni, esetleg kérdezni is, ha szükség van rá. Ez bizony komoly fegyvertény azzal kapcsolatban, hogy miért olvasson rendszeresen a nagyobb testvér.

Segít az összekovácsolódásban

Egyáltalán nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a testvéreknek gyakorlatilag össze kell kovácsolódniuk pontosan úgy, mint ahogyan két idegennek is, hiszen lényegében ők is idegen egymásnak az első hónapokban. Ebben a közös programok, a közös élmények elképesztően sokat segíthetnek, és az egyik ilyen az olvasás lehet.

Gondoljunk csak bele: milyen szívesen emlékeznek majd vissza erre már nagyobb gyerekként, esetleg felnőttként, mekkora szellemi táplálék lesz nekik, amikor felidézik, hogy gondtalan apróságként milyen nagyszerűek voltak azok az esti vagy délutáni felolvasások. Szerencsés, akinek ilyen élményben van része!

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!