Évek, sőt évtizedek óta halljuk már, hogy az édesítőszerek mennyire szerencsésebb alternatívának tekinthetők a hétköznapi étkezés során a hagyományos cukroknál. Úgy tűnik azonban, hogy nem is annyira jók azok azok az édesítőszerek, mint azt korábban gondolták a tudósok.

Egy tanulmány ugyanis meglepő összefüggést talált a kismamák édesítőszer-fogyasztása, valamint aközött, hogy a születendő gyermek később magasabb kockázattal válik elhízottá, holott a cukrot fogyasztó terhes nők esetében ilyesmit nem sikerült egyértelműen megfigyelni.

Egyelőre csak állatkísérletek bizonyítják az összefüggést

A tudomány egyelőre patkánykísérletek alapján vonta le a fenti következtetéseket. A Frontiers in Nutrition szaklapban megjelent tudományos bemutató alapján ugyanis azok a vemhes patkányok, akiket cukor helyett sztíviával vagy aszpartámmal etettek, olyan patkánykölyköket hoztak világra, akik sokkal nagyobb hajlandóságot mutattak az elhízás kockázatára.

Ezt a bélvizsgálatok igazolták, hiszen a patkánykölykökben jelentős változások álltak be a bélmikrobiomon belül, ami arra enged következtetni, hogy komoly felszívódási, ezáltal később súlyproblémáktól szenvedhetnek majd az állatok, növekedésük során pedig sokkal magasabb testzsírszázalékkal rendelkeztek, mint azok az utódok, akiknek az anyaállatai hagyományos cukrot kaptak. Ebből az következik, hogy az anyáknak sokkal fontosabb odafigyelni a táplálkozásukra, mint azt korábban gondolta a tudomány.

Már korábbi kutatások is figyelmeztettek az édesítőszerekre

Miközben a fentiek már konkrét eredményeken alapultak, valójában korábbi kutatások is figyelmeztettek arra, hogy az édesítőszerek különösen terhesség esetén egyáltalán nem ajánlottak, hiszen nemhogy előnyösek, de sokkal inkább ártalmasak lehetnek a születendő babára nézve, hiszen deformációkat hoznak létre a csecsemő bélrendszerében, ezáltal növelik az elhízás kockázatát.

Mint a Calgary Egyetem professzora, illetve a kutatás vezetője kiemelte, az anya terhesség alatt folytatott táplálkozása kimagaslóan fontos szerepet játszik abban, hogy az utódok milyen betegségekre lesznek fogékonyabbak és az elhízás is egyfajta betegségnek tekinthető a sorban.

A mostani kutatás kapcsán a legnagyobb érdekességet az jelentette, hogy míg az édesítőszerek konkrétan a vemhes patkányokra alig gyakoroltak érdemi hatást, addig a kölyköknél sokkal határozottabb elváltozásokat eredményeztek, ezáltal nagyobb súlyt szedtek magukra, nagyobb volt a testzsírszázalékuk és olyan változásokat fedeztek fel a bélmikrobiomban, ami hosszabb távon egyáltalán nem tűnt szerencsésnek.

Bár az édesítőszerek tiltásához egyelőre kevés ez az egy eredmény, de a tudósok mégis azt javasolják a kismamáknak, hogy érdemes lehet nekik a terhesség alatt inkább szakítani az édesítőszerek alkalmazásával.

Forrás

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…