Meglepő, de lassabban nőnek a gyerek a nyári szünet alatt

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Érdekes vizsgálatot végeztek az amerikai Gyermektáplálkozási Kutatóközpont munkatársai, akik arra a következtetésre jutottak, hogy a gyerekek valamiért gyorsabban nőnek az iskolaidőszak alatt, mint a nyári szünetben.

Miközben a tudomány eddig azt hitte, hogy a gyermekek magasságát és növekedését nem befolyásolja az iskola, ez a megfigyelés gyakorlatilag gyökeresen írhatja át az eddigi hiedelmeket.

A súlyproblémák miatt kezdődött a vizsgálat

A kutatás egyik legnagyobb érdekessége, hogy a szakértők elsődlegesen azért kezdték el vizsgálni a nyugati országokban élő gyerekeket, mert statisztikailag kiderült: a nyári szünetben sokkal nagyobb valószínűséggel híznak el és válnak túlsúlyossá, mint az iskolaidőszak alatt, ami tökéletesen szembe megy a logikával.

Az okok között azt találták, hogy a szünet során a gyerekeknek csökken a fizikai aktivitásuk, és miközben az iskolai menzán odafigyelnek az étrend összeállításakor a helyes, egészséges táplálkozásra, addig otthoni körülmények között erre nincs lehetősége minden családnak, de nem is annyira az anyagiak, mint inkább a folyamatos rohanás miatt.

A gyerekek elhízása mellett azonban kiderült még egy nagyon érdekes dolog a tanulmányból, mégpedig az, hogy a nyári szünetben általában a gyerekek növekedése is lelassul, de legalábbis lassabban nőnek, mint a tanévben.

Erre a BMI, vagyis a testtömegindex kiszámításakor derült fény, hiszen ennek kalkulációjakor a testtömeget kell elosztani a magassággal, amihez folyamatosan nyomon követték a gyermekeket, és azt tapasztalták, hogy a magasságuk növekedése az iskolaidő alatt valamiért gyorsabb.

Mitől nőnek lassabban a gyerekek a nyári szünetben?

A kutatás alapján most sokakat foglalkoztat ez a kérdés, azonban sajnos még a szakemberek sem találtak egyértelmű választ arra, hogy mi állhat a magasságnövekedés szezonális jellege mögött.

Ami bizonyos, hogy valamilyen módon összefügg a dolog a túlsúllyal, tehát minél túlsúlyosabbá válik a gyermek, annál jobban lassul a növekedése, aminek az okát számtalan oldalról megközelítették – még gravitációs felvetések is felmerültek –, azonban a konkrét válaszadásra még várni kell.

A szezonális testsúlyváltozás kapcsán egyébiránt átlagosan 0,055 centiméteres különbséget találtak havonta a gyerekek növekedési periódusa és üteme között a nyári és az iskolaidőszaki hónapok között.

Nyilván voltak gyerekek, akikre ez a megállapítás nem volt érvényes, de jellemzően azok körében volt érzékelhető kisebb eltérés, akikre nem volt jellemző a túlsúlyos állapot elérése. Mivel az évszakok nem voltak hatással a gyerekek növekedésére, ezért a kutatók határozottan úgy vélik, hogy valamilyen módon az elhízás problémája állhat a háttérben, de hogy mégis milyen formában, azt a jövőben újabb tudományos kutatásokkal kell igazolni.

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!

A meseírás

Egy szép napon a három lurkó, Tincsi, Íku és Kesu elhatározta, hogy saját mesét szeretne írni, de mivel nem tudtak megegyezni a témát illetően úgy

Tovább olvasom »