Milyen hatással van a gyerekre, ha nem a korosztályának megfelelő mesét hall?

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Kifejezetten gyakori kérdés a szülők részéről a mesék kapcsán, hogy a kiválasztott történetek megfelelőek-e gyermekének vagy sem? A legtöbb mesét ugyanis nem sorolják be korosztályok szerint, vagy ha igen, akkor meglepően tág határokat állítanak fel, ezáltal elég nehéz eldönteni, hogy egy adott meséhez megérett-e az apróság vagy sem.

Ezen a ponton érdemes minden szülőnek a józan eszére hagyatkoznia, hiszen sajnos Magyarországon is gyakran kerülnek nyomtatásba olyan történetek, melyek egyáltalán nem valók a megcélzott korosztálynak, azonban fontosabb kérdés, hogy vajon milyen hatást gyakorolhat a gyerekünkre, ha nem megfelelő mese jut el hozzá? Lássuk a legfontosabb tudnivalókat!

A hatás gyakran csak hetek után jelentkezik

Nagyon sok szülő elfelejti, hogy a gyerekek bár azonnal feldolgozzák a látottakat és hallottakat, bizonyos hatások azonban csak a későbbiekben mutatkoznak meg a gyakorlatban, így előfordulhat, hogy éppen akkor azt mondja egy mesére, tetszik neki, de néhány hét múlva olyan részleteket idéz vissza belőle, amire mi nem is gondoltunk volna.

Nem szabad tehát az éppen aktuális reakciókra alapozni azt, hogy elolvassunk-e egy mesét vagy sem a gyermeknek, ahogyan ugyanis emészti a maga kis egyszerű, de nagyon okos értékrendszerén át a történetet, egy-egy részlet súlyos torzulásokat idézhet elő benne, ami extrém esetben félelemmé, berögződésekké alakulhat át.

Nem szabad elfelejteni továbbá azt sem, hogy vannak gyerekek, akikben ez az egész a tudat alatt játszódik le! Vannak picik, akik elfojtják magukban ezeket az érzéseket, és pszichés jeleket produkálhatnak, ha sokkoló hatást gyakorolt rájuk egy mese – tipikusan ilyenek a gonoszokkal és halálesetekkel tarkított történetek –, akár meglepő, addig nem tapasztalt problémákat produkálhatnak, mint a bepisilés.

Teljesen összezavarhatja

A nem neki való mese a gyermeket általában összezavarja. Miért? Mert tapasztalatlan, alig látott valamit a világból. Olyan ez nekik, mintha mi találkoznánk a földönkívüliekkel vagy valami megmagyarázhatatlan természetfeletti jelenséget látnánk, hiszen nincsenek szavaink, nincs bevett tapasztalatunk vagy védekezőmechanizmusunk arra, hogy ilyenkor mi a teendő.

A kicsi pontosan ebben a szituációban van, ha kizökkentjük a kis világából, hiszen elég lehet néhány nem megfelelő szóhasználat, néhány rossz ábrázolás vagy egy olyan szereplő is a mesében, amit nem tud hová tenni. Ezért lényeges mindig beszélgetni a kicsivel a történetről minden mese után, hiszen sokat segíthet a mese megértésében, a bizonytalan vagy zavaró részletek pedig ilyenkor az ő szintjükhöz igazítva megmagyarázhatók.

Romokba döntheti az addig kialakult berögződéseket

Sokan hajlamosak csak legyinteni, ha a korbesorolásról van szó, illetve arról, hogy a gyermek nem a neki megfelelő mesét látja, illetve hallja, pedig ez óriási kárt tehet a kicsiben, ezáltal rengeteg addigi pozitív berögződést vagy nevelési kérdést romokba dönthet, mert az adott történetből rossz példát vett át.

Itt pedig gyakran nem is kell drasztikus dolgokra gondolni, elég lehet az is, ha egy nagyobbaknak szóló mesében azt hallja, hogy egy gyermek este tíz óráig fennmaradhat, míg számára ez maximum nyolc. Értelemszerű, hogy lázadni kezd a szabályok ellen, ami apróság és megmagyarázható, de ez az egyszerű példa tökéletesen megmagyarázza, hogy mi történik, ha olyan példákat kap egy mesétől, ami nem az ő szintjéhez való.

Befolyásolhatja a személyiségfejlődését

A rosszul megválasztott mese pedig sajnos a személyiségfejlődésre is negatív hatással van. Ez talán megdöbbentő lehet, de a kicsik személyisége a legsebezhetőbb dolog a világon, hiszen még fejlődésben, alakulásban van, ezáltal minden elhangzott szó, minden vélemény, minden esemény hatással van rájuk ezen a téren – akár tudat alatt is!

A mesék pedig azért különösen veszélyesek ebből a szempontból, mert születésüktől fogva tudják, hogy ezekben a történetekben megbízhatnak, elhihetik a bennük történteket, tehát egy nem nekik való tartalom vagy viselkedésforma olyan személyiségi jegyeket adhat nekik, ami ebben a korban még egyáltalán nem normális.

Hogy mit tehetünk akkor, ha gyermekünk mégis olyan mesét hallott vagy látott, amit nem szabadott volna még? Ez egy következő cikkünk témája lesz!

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!