Megdöbbentő: a modern szülők többet vannak a gyermekeikkel, mint nagyszüleink voltak

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

A felgyorsult világban gyakran halljuk egyfajta panaszként, hogy a szülők nem töltenek elegendő időt a gyermekeikkel, mert állandóan dolgoznak, miközben a kicsiket folyamatosan lefoglalja az iskola, illetve minden egyéb ehhez kapcsolódó teendő.

Mindez olyannyira súlyos állapot, hogy rengeteg szülőt mentálisan egyenesen megterheli, bűntudattal gyötri, amiért nem lehet elegendő időt a gyermekével, holott egy friss kutatás most rávilágított arra, hogy ez az állítás nem a legpontosabb, sőt egyenesen téves feltételezésre épül, mert a modern szülők inkább több időt töltenek gyermekeikkel, mint annak idején például a nagyszüleik.

A hatvanas években még más volt a helyzet

Érdekes összefüggésre jutott ugyanis a Kalifornia Egyetem kutatócsoportja, akik úgy határoztak, hogy utánajárnak a témának, és megpróbálják bebizonyítani, hogy valóban kevesebb időt töltenek a mai szülők a gyerekekkel, mint annak idején. Már az első eredmények alapján bizonyosságot nyer azonban, hogy a feltevés téves, noha azt nem tudni, hogy miért érzik ennek ellenkezőjét a szülők.

Mint a statisztikák során kiderült, a mai modern apák és anyák lényegesen több időt töltenek el gyermekeikkel, mint azok az apák és anyák, akik a hatvanas években voltak szülők. Azt azért természetesen fontos hozzátenni, hogy a kutatási anyag szerint leginkább a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező szülők számára adott a kiváltság arra, hogy több időt tudjanak eltölteni gyermekeikkel.

Meglepő az eredmény

Judith Treas, a kutatást vezető szociológus professzor szerint az eredmény őket is nagyon meglepte, hiszen arra számítottak, hogy a mai szülők időarányosan sokkal kevesebb időt töltenek el gyermekeikkel, hiszen folyamatosan arra panaszkodunk, hogy nem látjuk felnőni utódainkat.

A professzor szerint azonban ez a valóságban tévedés, 1965 és 2012 között ugyanis tizenegy nyugati ország statisztikáit megvizsgálva arra jutottak, hogy a szülők határozottan több időt töltenek eltölteni a gyermekeikkel ahhoz viszonyítva, hogy nagyszüleik annak idején mennyi időt szenteltek a gyermeknevelésre az életükből.

Különösen érdekes az eredmény a magasabb iskolai végzettségű szülők kapcsán, hiszen ők azok, akik jellemzően többet dolgoznak, több pénzük van arra, hogy bébiszittert fogadjanak, ezzel a lehetőséggel pedig rendszerint élnek is. Ennek ellenére azonban a statisztikák alapján mégis ők töltik a legtöbb időt gyermekeikkel.

Majdnem kétszeresére nőtt a gyerekekkel töltött idő

A statisztikai adatokból konkrétan kiderült, hogy 1965-ben egy átlagos édesanya naponta 54 percet tudott aktívan a gyermekével tölteni, tehát alig egyetlen órát. Ez a szám azonban 2012-re már 104 percre növekedett, tehát gyakorlatilag megkétszereződött, de ennél is érdekesebb az apák és a gyerekek közti közös idő alakulása.

Az édesapák ugyanis statisztikailag 1965-ben mindössze 16 percet tudtak a gyermekükkel tölteni minden egyes nap, miközben ez mára átlagosan 59 percre növekedett, vagyis az eredmények majdnem megnégyszereződtek, ami egyenesen elképesztőnek nevezhető.

Különbségek természetesen minden családnál megmutatkoztak, méghozzá végzettségtől függetlenül, de a leghangsúlyosabbak a magas iskolai végzettséggel rendelkezőknél voltak jellemzőek. Érdekesség, hogy a vizsgált nyugati országok közül egyedül Franciaországban csökkent a hatvanas évek óta a szülők részéről a gyerekekkel töltött hasznos idő, de a szakemberek sem tudják, hogy ennek pontosan mi lehet az oka.

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!