Kiegyensúlyozottabbak a korán fekvő gyerekek

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Az alvás gyógyító erővel rendelkezik. Sokszor hallottuk annak idején szüleinktől és nagyszüleinktől, hogy minél többet alszunk, annál egészségesebbek leszünk, és annál inkább növekedünk majd. Érdekesség, hogy bár utóbbit tudományosan nem bizonyították, az viszont biztosra vehető, hogy a pihentető alvás rendkívül fontos az emberek megőrzésének érdekében.

Különösen igaz ez a kisebb gyermekeknél, akiket azonban sajnos nagyon nehéz ágyba dugni, és bár sok esetben másnap reggel felébreszteni is – ha szükség van rá –, azonban rendkívül fontos arra törekedni, hogy gyermekünk minden este időben ágyba kerülhessen. Ha így teszünk, utódaink sokkal kiegyensúlyozottabbá válhatnak ahhoz képest, mintha hagynánk őket késő estig ébren maradni.

Nagyon fontos, hogy legyen esti rutin

Egy brit tanulmány látott napvilágot arról, hogy mennyire lényeges a gyerekek életében az időben történő altatás, illetve ebből fakadóan az esti rutin bevezetése, illetve annak fenntartása. Egyrészt ezzel biztosítjuk, hogy utódaink sokkal könnyebben elaludjanak esténként, hiszen pár hónap alatt beáll egyfajta ciklikusság, aminek részeként az altatás idejére automatikusan elfáradnak.

Nyilván ezt megzavarhatja az óraállítás, illetve egy sor más egyéb dolog – például egy esti kimaradás vagy egy nyaralás –, de ha ezeket az eseményeket követően visszaállunk a rendszerességre, és állandóságot viszünk a gyermekek életébe, akkor az a tudósok szerint sokkal kiegyensúlyozottabbá tudja tenni a kicsiket.

A kiegyensúlyozottság pedig egy sor más dologban tudja segíteni a kicsiket! Példának okáért ide sorolható a magatartás is. Ha ugyanis a gyerekek rendszertelen időpontokban kerülnek az ágyba, akkor annak a viselkedésük láthatja kárát, nyugtalanabbá válhatnak, és könnyen gond lehet ebből az óvodában, az iskolában és a mindennapokban.

Az agy fejlődését is befolyásolhatja a rutin hiánya

Ha a gyerekek számára kialakítunk egy mindennapos menetrendet, akkor a közösségben is jobban képesek együttműködni egymással. A tanulmány részeként a kutatók 3-7 éves gyermekeket vizsgáltak meg, külön odafigyelve a lefekvési szokásaikra, az esti rutin kihagyásával pedig azt találták, hogy rendkívül rossz hatást gyakorol a nappali viselkedésre.

Az alvási szokások mellett ehhez a mindennapi viselkedést is szemügyre vették, ennek részeként pedig a szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy minél szervezetlenebb és szabadosabb volt az esti rutin, a fektetés, annál rosszabbnak bizonyult a gyerekek viselkedése napközben. Különösen azoknál a lurkóknál jelentett ez kirívó problémát, akik rendszeresen este 9 óra után kerültek ágyba.

A vizsgálódás során az is megerősítést nyert, hogy minél kevesebbet és minél rosszabb minőségben aludtak a gyermekek, annál magasabb volt a veszélye annak, hogy az agy fejlődése korlátozottá válik. Az tehát alaposan megbosszulhatja magát, ha túl engedékeny vagy túl laza szülőnek mutatjuk magunkat, illetve nem hozunk semmiféle szabályt a gyermekeink életébe. Ez nemcsak a mi mindennapjainkat teheti könnyebbé, hanem a kicsik számára is lényeges lehet.

Nyilván az esti altatást rengeteg tényező befolyásolhatja, a televízió vagy a stressz pedig csak két dolog a sok közül, azonban a szülőnek minden este kell akkora lélekjelenlétének lennie, hogy megtalálja a módját, miként altassa el a gyermekét időben. Ha van esti rutin – meseolvasás, fürdetés, vacsorázás stb. – ez lényegesen egyszerűbb lesz, azonban a mi feladatunk, a mi felelősségünk, hogy mindezt biztosítsuk gyermekeink számára. Az ő érdekükben!

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!