Ezért szükségesek a gyerekek fejlődéséhez a bábok

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

A meseolvasási hajlandóság mellett egyre jobban háttérbe szorul a modern családoknál a bábozás. Míg néhány évtizeddel ezelőtt teljesen hétköznapi volt, hogy a gyerekek játékdobozában ott volt egy-két kesztyűbáb, és a szülők rendszeresen játszottak is ezekkel, addig manapság sok apróság csak a bábszínházakban lát ilyet.

Már amennyiben eljutnak bábszínházba, illetve eljut hozzájuk a bábszínház óvodás- illetve kisiskolás korban. Márpedig a báboknak még ma is nagy szerepet kellene kapniuk a picik életében, nem véletlen például, hogy a gyermekpszichológusoknál még ma is bevett módszer, ha szeretnék megnyitni az apróságok tudatalattiját. Hogy miben segíthet a mindennapokban a bábozás?

Segít feldolgozni a negatív hatásokat és élményeket

A gyerekek fejlődését és korai éveit rengeteg rossz hatás éri. Ezek gyakran negatív élmények, melyek nehéz teherként nehezedhetnek a picikre. Hogy meddig tart ezt feldolgozni nekik, illetve fel tudják egyáltalán dolgozni, azt a szülők rengeteg dologgal megtámogathatják, de a legegyszerűbb a tapasztalatok alapján a bábozás lesz.

A szülőknek ugyanis sok esetben még akkor is nehezen nyílnak meg a gyerekek, ha egyébként kiváló a kapcsolatuk, azonban egy bábnak könnyebben megnyílnak, ezáltal a szülő közvetett formában segítséget nyújthat a gyermekének abban, hogy feldolgozza a mindennapokban őt ért negatív élményeket és hatásokat egyaránt, miközben ráadásként szembenézhet a félelmeivel, újra kimondhatja őket, miközben mi segíthetünk neki a báb tolmácsolásában.

A bábok megtámogatják a kommunikációt

Meglepő lehet, de a mint a gyermek a kezébe vesz egy bábot, még akkor is elkezd beszélni és kommunikálni, sőt megállíthatatlanul beszélni, ha egyébként a mindennapokban csak keveset beszél. Ez azért előnyös, mert a bábozás így segíti a kommunikáció és a beszéd fejlődését, megtanítja a piciket a hangutánzásra, a gesztikulálásra, sőt a testbeszédre egyaránt.

Ha kesztyűbábokról van szó, akkor ez a folyamat képes megtámogatni a szem és a kéz közti koordinációt, ha pedig énekelteti és táncoltatja a bábot, akkor a ritmusérzék is fejlődésnek indul közben. A legjobb hatást azonban a kommunikációs képességre gyakorolja, ez nem is lehet vitás.

Fejleszti az érzelmi intelligenciát

Kevesen tudják, de a bábjáték közben a gyermekeknek fejlődik a szociális képessége, különösképpen az érzékenyebb területekre, mint amilyen az érzelmi intelligencia. Ha a gyermekek nekiállnak bábozni, gyakran előtérbe kerülhet a rejtett agresszió, a különféle negatív indulatok, de az ingerlékenység is. Ez azonban nem baj!

Ha ilyenkor tör elő, akkor a bábozás segíthet neki ezeknek a kezelésében, hiszen ilyenkor következmények nélkül ki tudja adni magából a gyermek a negatív érzelmeket, melyek felhalmozódás esetén komoly gondot okozhatnak neki a közösségben. A bábokkal azonban segíthetünk neki abban, hogy egyszerűbben fel tudja dolgozni ezeket a problémákat.

A szülő számára is segítséget jelenthet

Persze nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek egyaránt segítséget jelenthet a bábozás. Példának okáért velük lényegesen egyszerűbb lehet rábírni a gyerekeket a helyes dolgokra, vagy éppenséggel arra, hogy megtegyenek olyan dolgokat, melyek más esetben nehezükre esnek. Fürdés, fogmosás, takarítás vagy tanulás? A bábokkal könnyebben rá tudjuk venni őket ezekre!

Mert a szülők részéről rögtön adott lesz a tagadás, szinte ösztönös a gyerekektől, hogy kérésre azonnal stoppolás a reakció, de ha ugyanezt a barátjuk, a bábbarátjuk kéri tőlük, akkor egészen más színben tűnhet fel a dolog.

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!