Jön a kistestvér? Így vezesd elő a nagyobb gyereknek!

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Mindig hatalmas öröm, ha bővül a család. Az élet értelme, ha gyermekünk születik, a sok nehézség ellenére pedig a legnagyobb öröm is, ha sok kis életke futkáros körülöttünk. Csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy a család összes tagja örül a bővülésnek, hiszen egy kistestvér érkezése nagy megpróbáltatást jelenthet a nagyobb gyereknek.

A testvérek közti féltékenység a nagyobb lurkó részéről teljesen normális, nincs olyan család, ahol egy öcsi vagy hugi érkezésekor ez ne jönne elő. A legtöbb esetben nem kell foglalkozni ezzel a kérdéskörrel, majd megoldódik magától, azonban sokat tehetünk azért, hogy a nagyobb gyermek könnyebben fogadja az új helyzetet, és minimalizálódjon a féltékenység mértéke.

Ne halogassuk a bejelentést

Aki járatosabb a témában az bizonyára tisztában van vele: a gyerekek számára akkor esik majd le igazán, hogy testvérük lesz, illetve van, amikor hazahozzuk a kicsit a kórházból, és a nap 24 órájában ott van velünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell felkészítenünk a nagyobb testvért, éppen ellenkezőleg, a bejelentést sem szabad halogatni egyetlen percig sem.

Amint már biztos a kicsi érkezése, tehát nagyjából a harmadik hónapnál járunk, a gyermekünk legyen az első, aki megtudja, hogy kistestvére lesz. Gyermeke válogatja, hogy mennyire lesz meghitt ez a pillanat, sok apróság egyáltalán nem fogadja túl jól az ilyen hírt, de meséljünk neki, nyugtassuk meg, hogy pár hónapig még minden ugyanolyan lesz, mint régen volt.

Aztán persze utána lesz némi változás, sok-sok sírás, de ő ugyanolyan fontos lesz nekünk. Ezt, és azt is, hogy mennyire szeretjük most és majd a szülés után egyaránt, feltétlenül hangsúlyozzuk számára folyamatosan. Lényeges, mert nincs olyan kiegyensúlyozott gyermek a világon, aki ezt törés nélkül át tudná élni, ezért a szülőnek az első hónapokban nehéz a feladata, hiszen mindkettőre azonos hangsúlyt kell majd fektetnie, foglalkoznia vele, hogy a nagyobb ne érezze magát elhanyagolva.

Kövesse nyomon a fejlődést a pocakban

Noha a két gyerek majd csak évek múltán tud teljesen összecsiszolódni – és ehhez is kell majd a segítségünk –, azonban sokat tehetünk a születés utáni elfogadásért, ha a kistestvér végigköveti velünk a nagyobb tesó érkezését a pocakban. Beszéljünk róla neki sokat, több helyzetben is jelenítsük meg, ha eszünk, hívjuk fel a figyelmét, hogy a kisbaba is eszik a pocakban és így tovább.

Ha elég ügyesek vagyunk, akkor elérjük, hogy a nagy testvér már magától kérdezősködik a kicsi iránt, hogy mozgolódik-e, hogy hallja-e őt, hogy éhes-e, hogy rúgott-e, azaz kialakul köztük egy olyan láthatatlan kötelék, amire nagyon könnyű lesz már építeni a későbbiekben, ha a kicsi megszületett. Hangsúlyozandó azonban még egyszer, hogy a nagy gyerekben igazán csak akkor fog tudatosulni a kistestvér létezése, amikor már megszületett, és a mindennapok részévé válik.

Nem lehet elég alaposan felkészíteni rá

Éppen emiatt sajnos ki kell jelentenünk: nem lehetünk elég alaposak azzal, hogy gyermekünket felkészítsük egy kisebb testvérre. Ami fontos, hogy ne titkolózzunk előtte, beszéljünk neki sokat az új helyzetről, maradjunk nyíltak és válaszoljunk minden kérdésére. A legfontosabb, hogy biztosítsuk róla, ugyanolyan fontos marad nekünk az új családtag érkezését követően, mint most, a köztünk lévő kapcsolat, szeretet és viszony nem változik. Érdemes lehet elővenni egy-egy kapcsolódó mesét és rajzfilmet, ami hasonló helyzetet dolgoz fel, hátha segít neki jobban megérteni, hogy mi vár majd rá.

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!

ESIK ESŐ

Esik eső csepp-csepp-csepp, Tócsa is lesz egy-egy-egy, Kopognak az ablakon, Ritmust ütnek a teraszon. Esik eső csepp-csepp-csepp, Itt is ott is egy-egy-egy, Zenélnek az ereszek,

Tovább olvasom »