Tudtad, hogy már 3 hónapos kortól lehet babaúszásra vinni a gyermekedet?

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Rengeteg szülő egyetért abban, hogy a gyermekek, a kisbabák mozgását nem lehet elég korán kezdeni. Tudományos kutatások igazolják például, hogy a korán elindított mozgás rengeteg előnyt gyakorolhat a baba fejlődésére a későbbiekben.

Adja magát azonban a kérdés, hogy vajon hová vigyük a gyermekünket abban az esetben, ha még sem ülni, sem járni nem tud? Egyáltalán érdemes ilyenkor már bedobni a mély vízbe? A jelek szerint mindenképpen, hiszen a babaúszást nemcsak élvezik a picik, hanem ráadásként rengeteget hozzátehet a fejlődésükhöz is.

A babaúszásnak valójában nem sok köze van az úszáshoz

Amit már itt az elején fontos leszögezni, hogy a babaúszásnak valójában nem sok köze van a valódi úszáshoz, gyakorlatilag semmiféle úszásról nincs szó ilyenkor, inkább csak egy olyan közös programról, mely exkluzív körülmények között kínál kikapcsolódást a baba és a szülők számára egyaránt.

Hogy akkor mégis mi értelme van? Leginkább az, hogy a kicsi idejekorán megszeresse a vizet, a mozgást, a vízben való játékot. Mindezt úgy, hogy magunk is meglepődünk majd a gyermekünkön, mennyire élvezi a vizet.

Ennek az oka nem más, minthogy a kisbaba kilenc hónapon keresztül gyakorlatilag ilyen közegben él, így amennyiben vízbe kerül, ösztönösen elkezd úszáshoz hasonló mozdulatokat tenni, hirtelen megnyugszik, ismerős érzés keríti hatalmába, mintha ismét a megnyugtató, biztonságos anyaméhben lenne.

Nyilvánvalóan egy kisbabának még nincs sem elég ereje, sem megfelelő testfelépítése ahhoz, hogy ússzon, nem fél a víztől, de reflexszinten meglepő mozdulatokat tesz majd. Sokan hivatkoznak a búvárreflexre is, azonban amelyik oktató ezzel próbál kísérletezni, inkább hagyjuk ott azonnal, ez ugyanis rendkívül veszélyes, bizonyítása pedig megvétózható.

Ami tény, hogy ha a baba orra és szája egyszerre a vízbe kerül, a légzése ösztönösen leáll, tehát nem nyelnek vizet, nem tud víz kerülni a légutakba vagy a tüdőbe, de ezzel egy párhónapos babánál még nem szabad kísérletezni.

Vízhez szoktatás már 3 hónapos kortól

Alapvetően tehát kijelenthető, hogy a babaúszás inkább tekinthető egyfajta vízhez szoktatásnak, ahol a babák és a szülők is egyaránt jól érzik magukat, ezáltal nem a kiabálásról és a sírásról szól az egész, hanem a halk zenéről, az énekszóról, a mondókázásról, a játék öröméről.

Mindez pedig nagyszerű hatást gyakorol a babákra! Bizonyítottan stimulálja az idegrendszert, illetve elősegíti a nagymozgások kialakulását, mint amilyen a kúszás vagy a mászás, később pedig természetesen a járás.

A legjobb azonban, hogy a babaúszás már 3 hónapos életkortól ajánlott, hiszen erre a gyermek már megszokta egy kicsit a világot, megkapta az összes védőoltást, a köldökcsonk is leesett, illetve begyógyult, kialakultak azok az alapvető rutinok, melyek a szülők számára elengedhetetlenek, ha pici érkezik a családba.

Nyilván a babúszásra később is be lehet kapcsolódni, azonban fontos, hogy van felső határa, mégpedig a 3 éves kor, hiszen efölött már nem a vízhez szoktatás, hanem a tényleges úszásoktatási alapok kezdődnek majd el, ami sokkal egyszerűbb lehet egy olyan lurkónál, aki nem akkor lát életében először vizet.

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!