Ilyen pozitív hatással van a mese a gyerekekre

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

A rendszeres meseolvasás az egyik legjobb dolog és közös program, ami gyermekünk kapcsán csak felmerülhet. Sokan nem is tudják, hogy ez milyen pozitív hatást gyakorolhat a kicsikre, éppen ezért most összegyűjtöttük a legfontosabbakat, így bárki áttekintheti a lényeget egyetlen cikken belül.

Segíti az érzelmek feldolgozását, kiteljesedését

A rendszeres mesehallgatás határozottan befolyásolja a gyermekek érzelmi fejlődését és kiteljesedését. A gyermekekben is vannak indulatok, vágyak és olyan érzések, melyeket nem biztos, hogy képesek kezelni maguktól, azonban a mesék jóvoltából akár egy nehezebb napot követően is megnyugvást találhatnak.

A mese ugyanis gyógyít, képes oldani a stresszt, a feszültséget, miközben hozzájárul az események feldolgozásához, legyen az öröm, bánat vagy veszteség. Ezen felül a mese megtanít arra, hogy a jó mindig elnyeri méltó jutalmát, a rosszak pedig az örök vesztesek, ami erkölcsileg egy olyan tanítás a gyermekek számára, ami abszolút pozitív jövőképet és példát képes biztosítani a lurkók számára.

Hozzájárul az erkölcsi neveléshez

Az erkölcs a mai világban egy egyre inkább nem létező fogalom sajnos már a gyermekek körében is. Ezért nagyon fontos, hogy minél több klasszikus mesét olvassunk fel nekik annak érdekében, hogy megfelelően alapos erkölcsi nevelést kaphassanak, amivel kapcsolatban a szülői példamutatás nem minden esetben elég, és ez nem azt jelenti, hogy a szülővel baj van, egyszerűen csak így működik ez a világ.

Az erkölcsi neveléshez ráadásul fontos, hogy a gyermekben az egész világról egy pozitív világkép alakuljon ki. A mesék tökéletesen alkalmasak arra, hogy megmutassák: bár létezik rossz az egész világon, azonban a jó mindig fölényesen győzedelmeskedik, ezért a gyermekek képesek az erkölcsileg pozitív szereplőkkel azonosulni, velük együtt izgulni a megfelelő befejezésért, ami természetesen egy nagyon helyes világképet alakít ki a lurkóban.

Segít a fantázia fejlődésében

A fantáziára valamiért a mai világ és neveléstudomány kifejezetten kevés figyelmet fordít, sőt egyenesen rossznak bélyegezik a gyakran álmodozó, játékos apróságokat. Pedig ez nem baj, éppen ellenkezőleg, a fantázia fejlődésére nagy gondot kellene fordítani, és ebben a sok meseolvasás természetesen mindig ideális alternatíva lehet.

A miértek kapcsán ki kell emelni, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek gazdag a fantáziájuk, sokkal nagyobb a szókincsük, miközben akár történetet mesélnek, akár rajzolnak, akár alkotnak valamit, sokkal kreatívabbak lesznek, mint azok a társaik, akik ebből a szempontból az ellentétes oldalon állnak.

Az empátia és a példakép kérdése

Az empátia kialakulása nem ösztönös, hanem tanulható dolog. Fejlődésében és megjelenésében a megfelelő mesék rengeteget segíthetnek. A másokkal való együttérzés, az értük való aggódás, a becsület és a hűség fogalma már nagyon fontos lesz óvodás korban, hiszen ennek hiányában érzelmektől mentes, rideg gyermekek adják majd a  jövő generációjának alapját.

Ezen túlmenően a mesék példaképeket tudnak biztosítani a gyermekeknek, olyan karakterekkel a főszerepben, melyek bebizonyítják időről-időre, hogy a kitartás, a jóság és a szeretet, vagyis az igaz út minden esetben győzelemre vezet.

A gyermekek ezekhez a szereplőkhöz ösztönösen hasonlítani akarnak, miközben színesedik, gazdagodik tőlük a lelkük, és a lelki gazdagságról mindenki úgy véli, hogy az igazi gazdagság is egyben, amivel rendkívül nehezen lehetne vitatkozni.

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!

Ki az a Grincs?

Az utóbbi években kifejezetten gyakran lehetett hallani Magyarországon is a Grincsről. Nemcsak a kapcsolódó, pár évvel ezelőtt megjelent mozifilm miatt, hanem úgy általánosságban ott a

Tovább olvasom »