Ezek az egyértelmű jelei, ha kiégtél anyaként

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

A kiégésről, mint betegségről kifejezetten gyakran hallani azok köréből, akik rendszeres szellemi munkát végeznek, hiszen ehhez elengedhetetlenül fontos a megfelelően kreatív háttér, a koncentrációközpontú gondolkodásmód.

Csakhogy vannak egészen hétköznapi tevékenységek is, amiben ki lehet égni. Pontosan ilyen az anyaság, még ha erről sokkal ritkábban hallani, mint a szellemi dolgozók kiégéséről. Hogy melyek az egyértelmű jelei, hogy anyaként kiégtünk? Lássuk!

Az egekig emelkedett a frusztráció mértéke

A legjellemzőbb tünete a kiégésnek minden kétséget kizáróan a frusztráció. Amennyiben az anyák számára már túl sok a gyereknevelés, akkor általában frusztrálttá válnak, ami több tekintetben is megmutatkozhat, de a háttérben minden esetben ugyanazok a tényezők állnak.

A frusztráció mértéke olyan jelentős, hogy az anyuka már nemcsak a közvetlen családtagokkal, hanem a külvilággal, az idegenekkel, végül pedig a saját gyermekével sem tud kellően türelmesen bánni, a legapróbb probléma is azonnali frusztrációhoz vezet, rögtön robban tőle az egész család.

A helyzet annyira súlyossá válhat, hogy az anyuka egyenesen bosszúsnak, folyamatosan dühösnek érezheti magát, és csak a negatív gondolatokban találja az enyhülést, ha rosszat mondhat másokról, ha felhajthat néhány pohár bort vagy csúnyán viselkedhet – akár a gyermekével is.

A kimerültség miatt érzéketlenség jelentkezik

Az anyák egyik, ha nem a legnagyobb ellensége az érzéketlenség. Olyan komoly gondot tud okozni, hogy emiatt sok esetben teljesen kifordulhatnak önmagukból, sőt torzulhat a teljes világképük is.

Példának okáért a kimerültség hatására az anya érzelmei a háttérbe szorulnak, gyakorlatilag elfojtásra kerülnek azért, hogy a szükséges energiákat a kisbaba ellátására tudják fókuszálni. Emiatt a benne lévő szeretetet és szeretetéhséget maximálisan a babára vetíti ki.

Ebből a környezete azonban komoly problémákat érzékel, hiszen míg a babával szemben semmi sem változik, addig a férj vagy a család többi tagja egy erőteljes érzéketlenséget tapasztalhat. Ez nemcsak az anyának, hanem a hozzátartozóknak is kifejezetten rossz.

Haszontalanság érzése

Igencsak jelentős tünete az anyák kiégésének a haszontalanság érzése. Ez rendkívül veszélyes, hiszen nagyon halovány határvonalat képvisel a depressziótól, különösen abban az esetben, ha az anyuka eleve hajlamosabb az általános rosszkedvre.

Amennyiben egy kisbabás szülő úgy érzi, hogy bármit is csinál, bármihez is nyúl, az nem elég jó, abból csak rossz sülhet ki, sőt egyszerűen dologtalannak érzi magát, holott ezernyi teendő lenne a házban, az gyakorlatilag egyfajta depresszív állapot, ami nagyon veszélyes, és mondhatni a kiégés egyik szövődménye, amire rendkívüli módon oda kell figyelni.

A legfontosabb azonban nem eljutni odáig, vagyis már a haszontalanság érzésekor odafigyelni a problémára, közvetlen vagy közvetett módon, de megtanulni kezelni azt.

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!