Közeleg Afrika napja, ilyen mesékkel emlékezhetünk meg róla a gyerekekkel

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Számtalan különféle világnap színesíti az évet, melyek rengeteg meséhez és rajzfilmhez köthetők hozzá közvetett vagy közvetlen módon. Ott van például Afrika napja, melyet minden évben május 25-én ünnepelnek, története pedig arra vezethető vissza, hogy a fejlett világ ezzel is megpróbálja felhívni a figyelmet a Föld második legnagyobbkontinensének óriási problémáira.

Az Afrika napjának bevezetését 1963-ban javasolta az Afrikai Egységszervezet, méghozzá a korábban áprilisban ünnepelt Afrikai Szabadság napja helyett abból az okból kifolyólag, hogy az ötvenes években mindössze nyolc ottani ország nevezhette magát teljesen függetlennek. Azonban minél inkább odafigyeltek erre a problémára, annál inkább nőt ez a szám, az afrikai népek egységének és szolidaritásának növelése, valamint gazdasági és politikai fejlesztése pedig jelentős mértékben megemelkedett – noha még mindig van hová fejlődni ezen a téren.

Hogy milyen mesékkel lehet felhívni a legkisebbek figyelmét Afrikára, illetve néhány ottani problémára? Lássuk!

Khumba

Aligha találhatnánk autentikusabb és témába vágóbb mesét az afrikai téma kapcsán, mint a dél-afrikai animációs filmek egyik kimagasló tagjának tekinthető Khumba. Az aranyos kis mese egy olyan kölyökzebráról szól, akinek a testét csak félig borítják csíkok, családja pedig ezért őt hibáztatja, mert szerintük átkot hozott rájuk, és miatta van a szárazság, amiért hamarosan el kell hagyniuk lakhelyüket. Kis hősünk ezért felkerekedik, hogy néhány barátja társaságában eljusson oda, ahol a legenda szerint a legelső zebra megszerezte csíkjait. Egy kedves, egészestés meséről van szó, mely családbarát jellege mellett rengeteg tanulsággal kecsegtet, nagyszerű főcímdalát pedig az Alma együttes ültette át magyarra.

Az oroszlánkirály

Egy igazi klasszikust is elővehetünk, ha gyermekünket szeretnénk elkápráztatni egy varázslatos afrikai történettel, lévén Az oroszlánykirály is az afrikai szavannákon játszódik, a képzeletbeli Büszke Földön, ahol Simbának, az állatok királyaként ismert Mufasa utódjának a történetét ismerhetjük meg. A messzi kontinensen ugyanis kifejezetten nehéz egy trónörökös élete, de szerencsére a kis Simba tanulságokkal gazdagon átitatott és kalandos története végül mindig jóra fordul, hála olyan jó barátainak, mint Timon és Pumba.

Állatok Afrikában

A Játékmesék Gyerekcsatorna kínálatában is találhatunk egy direkt afrikai körítéssel ellátott, főként a legkisebbeket megcélzó mesét, mely rendkívül egyszerű és letisztult formában, a legkisebbek számára is érthető információmennyiséggel, valamint kedves animációval mutatja be nekünk az ottani állatvilágot. A kis meséből az afrikai állatok bemutatója mellett néhány extra információt is megtudhatnak a kicsik az elefántokról, az oroszlánokról vagy a zsiráfokról, ami kifejezetten hasznos alapismeretként szolgál majd.

Tompeti és Barátai – Állati Afrika

Amennyiben gyermekünk szereti a rövidke zenés meséket, melyek kellemes, vicces és mulatságos animációkkal vannak ellátva, érdemes lehet megmutatni neki Tompeti és Barátai egyik videóját, mely Állati Afrika címmel egy kedves kis dalocska és autentikus dallamok társaságában ismerteti meg lurkónkkal az afrikai állatvilágot, illetve az ott jellemző kulturális sajátosságokat. A rövidke zenés mese könnyed ismeretanyagot kínál, méghozzá gyermekeknek szóló prezentáció társaságában, feldolgozható mennyiségű információs tudással kiegészülve.

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!