Ha nem is minden gyerek, de a legtöbb lurkó úgy születik, hogy hisztis beállítottságú, azaz szeret kifakadni, érvényt szerezni az akaratának, vagyis szükség esetén ordít, sír, rúg-kapál, hogy minden úgy történhessen, ahogyan azt ő szeretné.

Minden szülőnek megvan a módszere arra, hogy miként kezelje a hisztis gyermeket. Ki a drasztikusabb, ki a nyugodtabb módszerekre esküszik, megint mások az aktuális helyzethez próbálják igazítani a fegyelmezés mértékét. Hiába teszi azonban próbára a türelmünket, a drasztikus módszerek a legtöbbször nem a legszerencsésebbek.

Van egy határ, amit nem szabad túllépni

Emberek vagyunk, mások vagyunk, másként tekintünk a világra, más nevelést kaptunk, más a vérmérsékletünk és még egy sor egyéb olyan dolgot tudnánk itt kiemelni, ami egyfajta határvonalat képezhet a hisztikezelésben, így más szülőket elítélni azért, mert bizonyos helyzetben leöntik egy pohár vízzel a gyermeküket, esetleg lekevernek neki egy pofont, a világ legnagyobb intoleranciájáról tanúskodik.

Senki sem pártolja a gyermekbántalmazást, ez tény, de tegyük a szívünkre a kezünket, és valljuk meg őszintén, hogy amikor gyermekünk a leghisztisebb korszakát élte, akkor bizony néha mi is rácsaptunk a fenekére vagy adtunk neki egy pofont, esetleg leöntöttük vízzel. Nem azért, mert bántani akartuk, hanem azért, mert már mindent megpróbáltunk, amit a nagy gyermektelen okosok leírtak az internetes fórumokon és a könyvekben.

Merthogy a nyugodt beszéd, a türelem, a csendes hangnem, a figyelemelterelés, a fordított pszichológia, és a sok más egyéb „hasznos” tanács bizony a gyakorlatban nagyon sokszor csődöt mond. A legtöbbször éppen azok adnak tanácsot, akik vagy áldott jó gyermeket kaptak a sorstól, vagy csak a televízióban, esetleg másoknál láttak gyermeket, de valódi hisztihelyzetben még nem voltak.

Tudjátok, abban az igazán kemény, torkaszakadtából ordító, liluló fejű, földhöz csapkodós fajtájúból, ahol a nyugodt beszéd vagy a türelem nem használ. Ilyen pontokon igenis ki kell zökkenteni valahogyan a gyermeket, de azért itt is érdemes betartani bizonyos határokat.

 A drasztikus fegyelmezés nem vezet hosszú távon eredményre

A pofozkodástól, a nagyobb erőszaktól vagy éppen attól, hogy gyermekünket berángassuk a fürdőbe és hideg vizet engedjünk rá, azt semmiképpen sem pártoljuk, hiszen ezek rendkívül kegyetlen módszerek.

Ellenben jó megoldás lehet ezekből kiindulni. Példának okáért egy vízipisztollyal lefröcskölve a picit, alaposan meglephetjük, kizökkenthetjük a hisztikörnyezetből úgy, hogy az inkább lesz vicces, mint kegyetlen. Pofozkodás helyett pedig vegyünk fel például egy szivacslövő pisztolyt, és kezdjük el lövöldözni vele a pocakját. Szintén vicces, humoros megoldás arra, hogy a pici kizökkenjen úgy, hogy mi is kiadjuk a feszültséget, és ő is jobb belátásra bírjon.

A drasztikusabb fegyelmezési módszerek ilyenkor azért nem túl szerencsések, mert ha gyermekünket túlzottan megfélemlítjük, akkor azzal határozottan azt érzékeltetjük számára, hogy az érzéseit el kell rejtenie, nem adhatja ki, inkább magába kell zárnia, ami egyenes út a mindig stresszelő, állandóan idegeskedő, mentális zavarokkal tarkított felnőttkorig.

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…