Ezért ne engedj a nyári szünetben sem a korai lefekvésből!

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Rengeteg szülő elképesztő módon elhanyagolja gyermekét, ha lefekvésről és alvásról van szó. Egészen rémisztő történeteket hallani már óvodás korban is arról, hogy az apróságok nem ritkán koraéjszakába nyúlóan tévéznek, és közel sem a koruknak megfelelő műsorokat nézik.

Sok szülő, ha iskolaidőben szigorú is ezen a téren, nyáron hajlamos elengedni gyermekét, és rábízni a lefekvést, csakhogy ezzel többet ártunk, mint használunk. Mindezt pedig már kutatás is alátámasztja!

Gyermekünk elhízását kockáztatjuk

A korai elalvás nemcsak azért fontos, hogy az iskolaszezonban egyszerűbben visszarázódjon majd gyermekünk a rendszerre, hanem azért is, mert egy friss kutatás szerint a lurkók egészségi állapota bánhatja, ha erre nem fordítunk elegendő figyelmet.

Sarah Anderson, a CNN által is felkapott tanulmány szerzője szerint azok a gyermekek, akiket időben fektetnek le minden este, jellemzően kevésbé hajlamosak az elhízásra, mint azok a lurkók, akikre teljesen rá van bízva mindez.

A szakértők elsődlegesen óvodáskorú gyermekeket vettek figyelembe, és azt tapasztalták, hogy akiket időben lefektettek, tinédzserkorukban 50 százalékkal kisebb eséllyel szedtek magukra túlsúlyt.

Azt nyilván a szakértők is hangsúlyozták, hogy az alvás minősége és időtartama jelentős mértékben befolyásolja az eredményeket, így ha egy gyerek későn alszik el, de másnap sokáig és nyugodtan alszik, az nem feltétlenül probléma, csakhogy a gyakorlat sajnos ennek az ellenkezőjét mutatta: vagyis a kései fekvést jellemzően korai kelés kísérte.

A tanulmány tehát alátámasztotta, hogy a gyerekek csak nyernek azzal, ha a szülők egy kicsit keményebben fogják őket, és minden nap ugyanabban az időpontban fektetnek annak érdekében, hogy ugyanolyan minőségben alhassanak, ezzel biztosítva egészséges fejlődésüket.

Hogyan befolyásolja a kevés alvás az elhízást?

A kutatók közel ezer gyermeket vizsgáltak meg annak érdekében, hogy bizonyítani tudják hipotézisüket, így óvodáskoruktól egészen tinédzserkorukig vizsgálódtak, és jegyezték az eredményeket.

Ebből derült ki, hogy azok a gyerekek, akik óvodás korukban nyolc óra előtt már ágyban voltak, tinédzserként mindössze 10 százaléknyi esélyük volt arra, hogy súlyfelesleg alakuljon ki náluk. A helyzet annyira súlyos volt, hogy azoknál a gyerekeknél, akik 9 óra után kerültek ágyba, ez az arány már 23 százalékosra növekedett!

Ennek az oka a szakemberek szerint nem más, minthogy azok a gyermekek, akik jellemzően korábban kerülnek ágyba, sokkal jobb eséllyel érnek el pihentető alvást. A kialvatlanság ugyanis az anyagcserére, a hormonok működésére nagyon rossz hatást gyakorol, így ezek a gyerekek hajlamosak a túlevésre, illetve arra is, hogy kevésbé tudjanak ellenállni a nassolásnak.

Olyannyira, hogy a későn fekvők esetében sokkal nagyobb eséllyel fordult elő esti nassolás – például a televízió előtt –, ami tovább rontotta a helyzetet. Ezért ajánlott világszinten, hogy az óvodáskorú gyermekeket este 8 óra előtt ágyba kell dugni, és ezt a gyakorlatot egész évben, sőt későbbi életükben egyaránt folytatni kell, máskülönben súlyproblémák alakulhatnak ki.

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!