A rajzfilmek világában hosszú évtizedek óta olyan súlyos túltermelés van, hogy kis túlzással lehetetlenség minden egyes új megjelenést nyomon követni, illetve megismerni. Ennek köszönhetően rengeteg olyan rajzfilm merült feledésbe az idők folyamán, melyek egyébként nagy figyelmet érdemeltek volna. Cikksorozatunk részeként néhány ilyen elfeledett klasszikust szeretnénk elővenni és újra bemutatni olvasóinknak!
Popeye, a tengerész
Cikksorozatunk részeként rengeteg olyan rajzfilmet sikerült már érintenünk, melyek kapcsán bizonyára sok felnőtt a fejéhez csapott azért, mert bár annak idején szerették, ismerték, mondhatni a popkultúra része volt, azonban mára teljesen elfelejtődött, mert nem felel meg a politikai korrektség eszményének, esetleg az olyan szedett-vedett, gyakran mondvacsinált irányelveknek, melyeknek jellemezniük kell egy ilyen rajzfilmet.
Alighanem ebbe a kategóriába tartozik a Popeye, a tengerész is, amit annak idején biztosan rengetegen ismertek, azonban olyan alkotásokkal együtt a feledésbe kellett merülnie, mint a klasszikus Tom & Jerry epizódok. A mai korszellemnek ugyanis ezek a rajzfilmek túl erőszakosak, annak ellenére is, hogy emberek milliói nőttek fel rajtuk és váltak mentálisan teljesen egészséges felnőttekké közben.
A Popeye, a tengerész különösen érzékeny témát feszeget ezen a téren, hiszen a harmincas, negyvenes és ötvenes években még egészen más mentalitás, egészen más irányelvek mentén készült, lassan száz éve annak, hogy ezeket a kalandokat megalkották, így nem meglepő, hogy nem igazán állíthatók szinkronba a manapság divatos alapelvekkel.
A rajzfilm érdekessége, hogy eredetileg képregényként futott 1919 és 1937 között. Az amerikai Fleischer Studio azonban úgy határozott, hogy az ottani televíziózás aranykorát kihasználva, a gyerekeket megcélozva a képernyőhöz igazított rövid történeteket kezdenek elmesélni a jó öreg tengerész kapcsán, aki mindig pipázik, mindig mogorva, és a keze is eljár, ha muszáj.
Nem az a tipikus mézesmackós, csillámpónis koncepció, ami manapság jellemzi a rajzfilmeket, azonban több tanulság, több emberség szorult ezekbe a művekbe, mint a manapság készülő mesék zömébe. Érdekesség, hogy a rajzfilmet 1955-ig Tom Sims, és egy magyar származású alkotó, Zaboly Béla alkotta, majd Ralph Stein csatlakozott a pároshoz, de a klasszikus trió csak 1959-ig maradt együtt, utána más kezekbe került a mű, és egészen más irányt vett a mondanivaló is.
A történet
A Popeye, a tengerész története egy mogorva, de mégis szerethető tengerészről szól, akinek egyetlen célja, hogy meghódítsa élete szerelmét, Oliva Oylt. A vékonyka, esetlen és mindig pipázó főhősnek azonban van egy óriási riválisa, konkrétan Bluto, aki sokkal nagyobb és erősebb is nála, ezért rendszerint összevesznek, sőt összeverekednek Olivia miatt.
Csakhogy Popeye-nek van egy titkos fegyvere, konkrétan a spenót. Ha szorul a hurok a nyaka körül, vagy olyan helyzetbe kerül, ahonnan nem tud kikeveredni, csak felbont egy spenótot, elfogyasztja és azonnal olyan szupererőssé válik – válogatott vicces animációk társaságában –, hogy azonnal képes lesz ellátni Bluto baját, és meghódítani szerelme szívét.
A tanulság
Dacára a főszereplő karakterének és az állandó bunyónak, a Popeye, a tengerész rengeteg tanulságot képes felvonultatni, melyekből rengeteget tanulhatnak a gyermekek. Eleve minden epizód más és más problémát vet fel, így kezdetben például az önmagunkért való kiállás mellett rengeteget tanulhatunk a jó és a rossz állandó harcáról, az elesettek küzdelméről, akik kellő kitartással mindig felülemelkedhetnek a problémákon.
Nem elhanyagolható továbbá az sem, hogy a rajzfilm hatására nagyon sok gyermek szerette meg a spenótot, hiszen olyan erősek lehetnek tőle, mint maga Popeye!
