Elfeledett klasszikusok: A bűvös kard

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

 

A rajzfilmek világában hosszú évtizedek óta olyan súlyos túltermelés van, hogy kis túlzással lehetetlenség minden egyes új megjelenést nyomon követni, illetve megismerni. Ennek köszönhetően rengeteg olyan rajzfilm merült feledésbe az idők folyamán, melyek egyébként nagy figyelmet érdemeltek volna. Cikksorozatunk részeként néhány ilyen elfeledett klasszikust szeretnénk elővenni és újra bemutatni olvasóinknak!

A bűvös kard

Hogy mennyire nevezhető klasszikusnak egy 1998-ban megjelent rajzfilm? Ha azt vesszük alapul, hogy 23 évvel ezelőtt jelent meg a Z, a hangya, az Egyiptom hercege, de a Godzilla és a Dr. Dolittle is – hátha a mozifilmekkel egyszerűbb azonosítani a több mint két évtizedet –, akkor a válaszunk röviden az, hogy nagyon is. Mint ahogyan az sem lehet kérdéses, hogy nagyon sok alkotás elfelejtődött abból az időszakból, így példának okáért A bűvös kard című egész estés rajzfilm sem nevezhető egy túl gyakran vetített műnek.

Az 1998-ban bemutatott amerikai rajzfilm érdekessége, hogy eredetileg Vera Chapman alkotásán alapszik, és Artúr király mondakörére épül fel, ezért találkozni vele gyakran a Camelot nyomában alcímmel, noha itthon nem egyszer vetítették A varázskard – Camelot legendája név alatt is. A művet Frederik Du Chau rendezte, producere Dalisa Cohen volt, de mindenképpen kiemelendő a zeneszerző, Patrick Doyle személye is.

Utóbbi leginkább azért, mert a nagyszerű történet mellett elképesztően hangzatos, azonnal fülbemászó zenék várnak ránk, több betétdala is akkora sláger lehetett volna egy jobb promóció mellett, hogy aki látja, az garantáltan nem felejti el egyhamar a nagyszerű dalokat. A zenés fantasy kategóriába sorolható rajzfilm márpedig a Warner Bros. égisze alatt jelent meg, de mégis nagyon kevés figyelmet kapott, hazánkban különösen, pedig a megjelenés évében eljutott hozzánk, 2002-ben pedig már a televízióban is vetítették.

A szinkronok tekintetében A bűvös kard korának egyik legjobbjaként jellemezhető. Nem véletlenül, hiszen a kilencvenes évek végének összes ismert szinkronszínésze képviselteti magát, így Kocsis Judit, Czvetkó Sándor, Vass Gábor, Versényi László, Hollósi Firgyes és Lippai László. A magyar változat kapcsán azonban fontos kiemelni két érdekességet is!

Az egyik, hogy 2002-ben a Viasat 3 valamiért saját szinkront készített hozzá, mely teljesen más lett a négy évvel korábbi InterCom-os verziótól, így ebben a verzióban Németh Borbála, Seszták Szabolcs, Lippai László, Galbenisz Tomasz, de még Csifó Dorina hangját is hallhatjuk többek között. Egyik sem jobb, mint a másik, de a hazai rajongók körében inkább az eredeti maradt meg kultusznak.

Kiemelendő, hogy a rajzfilm betétdalaihoz nagyszerű énekeseket szerződtettek, így Barabás Kiss Zoltán, Bereczki Zoltán és Auth Csilla hangja is felcsendül egy-egy dalban.

A történet

Mivel a Kerekasztal lovagjainak legendáját dolgozza fel a rajzfilm, ezért talán nem meglepő, hogy ez adja az alapot, avagy a hátteret. A cselekmény szerint Artúr király kardját, avagy a legendás Excaliburt egy napon ellopják. Mivel Kayley legfőbb vágya, hogy lovag lehessen belőle, kapva-kap az alkalmon, és elindul, hogy megtalálja a mágikus fegyvert.

Nem is sejti azonban, hogy története során milyen izgalmas és különleges kalandok várnak rá, megannyi veszély, megpróbáltatás, de útitársai, illetve a közben megismert szereplők – kezdve a vak fiútól, a kétfejű sárkányig bezárólag – mind erőt, bátorítást és egyéb segítséget adnak neki azért, hogy elérje célját.

A tanulság

Azon túl, hogy a mese jóvoltából a gyerekek megismerkedhetnek az Artúr mondakörrel, a brit történelem egy különleges darabkájával, mindemellett rengeteg hasznos tanítást is elsajátíthatnak. A kitartás, a becsület, a kalandvágy, a hűség, a barátság fontossága, az embertársak és elesettek megsegítése mind-mind olyan erény, amit A bűvös kard képes megtámogatni.

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!