A dackorszak egy igazán nehéz idő minden gyermekes család életében. A legrosszabb azonban, hogy újra és újra visszatérő jelenség, de alighanem akkor a legnehezebb, amikor a szülő először találkozik vele, vagyis a gyermek 3-4 éves korában.
Valakinél előbb, valakinél később, de amint az apróságok rádöbbennek arra, hogy bizony nekik is van saját akaratuk, megjelenik életükben a folyamatos és ösztönös tagadás, amit igyekeznek rendszeresen alkalmazni, gyakran még akkor is, amikor nekik nem feltétlenül előnyös a helyzet, de minket alaposan idegesíthetnek vele.
Fontos, hogy legyen választási lehetőség
A dacolás a legtöbbször akkor jelentkezik, amikor a gyermekre megpróbáljuk ráerőltetni az akaratunkat, azaz nem igazán hagyunk neki más választást. Ezzel a frissen felfedezett saját akarat és szabad jellem azonban drasztikusan sérül, így ha azt mondjuk neki, hogy igyon vizet, arra egy határozott nem lesz a válasz. Akárcsak arra, ha azt mondjuk, hogy igyon teát.
Ez nem jó taktika, a legjobb ilyenkor az, ha inkább választási lehetőséget adunk a kezébe, tehát eleve úgy tesszük fel a kérdést, hogy vizet inna inkább vagy éppen teát? Ilyenkor nem érzi majd azt, hogy túlzottan behatároljuk, inkább olyan érzetet keltünk benne, hogy szabad választása van, mi csak ötleteket adunk, holott nekünk szülőként mindkét alternatíva megfelelő, a lényeg a folyadékfogyasztás.
Most vagy később, a lényeg az engedelmesség
Bár adhatnánk általános tanácsokat azzal kapcsolatban, hogy őrizzük meg a nyugalmunkat, hogy beszéljünk türelmesen a gyerekkel, de minden gyakorló szülő tudja, hogy a dackorszakban ez elég nehéz akkor, ha mindenre az a válasz érkezik, hogy nem. Ilyenkor a mi feladatunk lesz az, hogy úgy forgassuk a helyzeteket és az opciókat, ahogyan az számunkra szerencsés.
Hogy miről beszélünk? A legtöbbször bejön például az idővel való trükközés. A „kapcsold ki most”, vagy a „csináld ezt azonnal” jellegű kérések a legtöbbször nem működnek. Próbáljuk ki azonban azt, hogy időt adunk nekik egy-egy tevékenységi körre, tehát ismét választási lehetőséget kapnak tőlünk: vagy most fürdenek, vagy játszanak még egy öt percet és utána mennek el fürdeni.
Könnyebb lesz, ha mi sem mondunk mindig nemet
Alapvetően minden gyermek a szülőket, a felnőtteket utánozza, róluk vesz példát azért, hogy megtanulják az alapvető viselkedési formákat. Ennek fényében most gondoljunk bele abba, hogy hányszor mondtuk gyermekünknek az elmúlt napok során azt, hogy nem, nem szabad, nem tudom, nincs rá időm. Biztosan sokszor.
Miért várunk tőlük mást, ha tőlünk is ilyen gyakran kapnak tagadást vagy tiltást. Ezért nagyon fontos lesz, hogy mi is másképpen álljunk hozzájuk. Nyilván ez közel sem jelenti azt, hogy mindent megengedünk a lurkók számára, azonban van olyan kommunikációs trükk, amivel egy kicsit másként hat egy-egy mondandó. Hogy miről van szó?
Példának okáért arról, hogy ha szeretnénk előbb lefektetni őket, akkor nem azt parancsoljuk nekik, hogy nem nézhetik tovább a televíziót, sokkal inkább azt mondjuk helyette, hogy ha nem fekszenek le időben, akkor holnap fáradtabbak lesznek, könnyebben megbetegednek vagy tönkremegy a szemük, ha túl sokat nézik a tévét lefekvés előtt.
Mindez nem hazugság, csak másféle kommunikációs megközelítés, ami segít abban, hogy kevesebb tagadást, sokkal inkább észérveket kapjanak tőlünk.