A maximalista vagy más néven perfekcionista gyermekek nem könnyű esetek. Bár nem tartoznak a speciális nevelési igényűek közé, azonban a szülő részéről az ilyen lurkók mégis rengeteg extra odafigyelést igényelnek.
Sokan mutogatnak ilyen esetekben ujjal a szülőkre, hogy ez az ő hibájuk, miattuk lett ilyen a gyermek, valójában azonban szó sincs ilyesmiről. A maximalista gyermekeket ugyanis nem mi neveljük, személyiségükből fakad ez a rendkívül pesszimista viselkedésforma, aminek kiküszöbölése a szülő feladata. Extrém esetben pedig szakemberé!
Milyen típusú a gyermek maximalizmusa?
A perfekcionizmusnak többféle fokozata, illetve típusa létezik, melyek eltérő odafigyelést igényelnek.
A belső perfekcionizmus esetén például minden esetben önmagával szemben támasztott elvárásokból fakad a maximalizmus. Az ilyen gyermekek rendkívül motiváltak, tettre készek, de mindig elképesztően magasra teszik a mércét, és ezt sokszor nem tudják megugrani, ilyenkor pedig óriási csalódásként és érzelmi törésként élik meg, ha valami nem sikerül megfelelően.
A külső perfekcionizmus ennek az ellentéte! Ilyenkor a gyermek azt hiszi, hogy kívülről érkezik felé az óriási elvárás, és a gyakorlat azt mutatja, hogy sajnálatos módon ez gyakran nemcsak elméleti szintű, hanem sokszor a szülők generálják. Amennyiben ilyen felmerül, akkor beszélhetünk a harmadik típusú alternatíváról.
Ez a vegyes perfekcionizmus, a legsúlyosabb típus mindegyik közül. Az ilyen gyermekek kimagasló odafigyelést igényelnek, mert érzelmileg és lelkileg orbitális töréseket szenvedhetnek el már gyermekkorban, hiszen állandóan elsők akarnak lenni, azonban sokszor sem maguknak, sem a szülőknek nem tudnak megfelelni, illetve utóbbi esetben gyakran csak úgy érzik, hogy nem tudnak megfelelni.
Noha nem a legszerencsésebb, a maximalizmus azonban nem feltétlenül csak rossz lehet egy gyermek életében. Az ilyen lurkók ugyanis jellemzően sokkal nagyobb motivációval rendelkeznek, mint társaik, kiváló a problémamegoldó képességük, és nagyon könnyen sikerélményük lehet, ha olyan akadállyal vagy nehézséggel kerülnek szembe, amivel korábban még soha. Ilyenkor nincsenek elvárások, emiatt a csalódás is kizárt!
Mit tehetünk szülőként?
Ha maximalista gyermekünk van, szülőként nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen még akkor is dicsérnünk kell őt, amikor nem feltétlenül van rá szükség. Soha nem szabad például, hogy az ilyen gyermek a szavainkban vagy a testbeszédünkben csalódottságot érzékeljen. Sokkal lényegesebb az őszinteség, hogy elmondjuk neki, hogy bár ügyes volt, ez a feladat azonban csak az idősebb gyermekeknek való.
Ezzel nem feltétlenül az egóját erősítjük, inkább felhívjuk a figyelmét arra, hogy nem a legszerencsésebb, ha mindig megpróbálja felülmúlni önmagát. Ezen felül lényeges, hogy emlékeztessük rá: a hibázás minden esetben tanulási lehetőség, a hibákat nem kudarcként kell kezelnie, hanem egy esélyként a továbblépésre, arra, hogy legközelebb majd sikerüljön.
Ezt érdemes hangsúlyozni és ismételni neki, miközben természetesen mindvégig mellette állunk. Biztosítjuk a szeretetünkről és az elfogadásunkról, hogy akárhogyan is teljesít az iskolában, akárhogyan végzi el az adott feladatot, mi szülőként mindig szeretni fogjuk, mellette állunk majd és támogatjuk is.
