Már több mint 60 áve annak, hogy az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapjának – vagy ismertebb nevén UNICEF-nek – köszönhetően minden év szeptember 20-án megtartjuk a gyermekek világnapját. Az 1954 óta tartandó esemény körül egyelőre még közel sem akkora a felhajtás, mint a hagyományos gyermeknapon, ennek az oka azonban nem véletlen, hiszen ez a világnap egy kicsit másról szól, mint a fejlett országok gyermekeinek ünneplése.

A gyermekek világnapján ugyanis elsődlegesen a fejlődő országok gyermekeiről emlékezünk meg, hiszen még mindig rengetegen élnek a világ számos pontján mélyszegénységben, sőt mi több, a UNICEF kutatásai szerint Magyarországon is legalább 20 ezer gyermek tartozik ebbe a kategóriába. Üljünk le tehát gyermekünkkel ebből az apropóból, beszélgessünk vele egy kicsit arról, hogy ő mennyire szerencsés, amiért jó körülmények között él, és ezt alátámasztandó nézzünk meg vele egy rajzfilmet vagy animációs filmet a 2020-as felhozatalból. Hogy melyiket válasszuk?

Bogyó és Babóca 4. – Tündérkártyák

Sok apróság vágya vált valóra azzal, hogy Bartalos Erika és a KEDD Animációs Stúdió közbenjárásával elkészült a Bogyó és Babóca rajzfilmsorozat nagyon régóta várt negyedik évada, aminek részeként a katicalány és a csigafiú ismét izgalmas, hovatovább tanulságos kalandok részeseivé válik kis barátaik oldalán. A 13+1 új mesét tartalmazó gyűjtemény részeként Ugri és Szellő kagylókat gyűjt a tengerparton, tücsökkoncertre megy a kerekesszékes Holdbogár, de az a probléma is felmerül, hogy mi történik akkor, ha kicsiknek és nagyoknak együtt kell majd focizniuk.

https://www.youtube.com/watch?v=BKWYWp3rPHk&feature=emb_title&ab_channel=VertigoMediaKft

Mása és a medve: Mása dalai

Mása és a medve történetét garantáltan mindenki imádja, hiszen a kis orosz lány és medvebarátja, valamint az erdőlakók állandóan olyan vicces és aktuális kalandokba keverednek, hogy azt nem lehet nem szeretni. A Mása dalai című egész estés rajzfilm részeként ráadásul most az egész világot bejárhatjuk a segítségükkel, hiszen a medve kunyhójában vidám dalok segítségével repítenek majd el minket messzi tájakra, legyen szó Olaszországról és a brémai muzsikusokról, a kínai holdújévről, a mexikói ritmusokról vagy éppen a szenvedélyes spanyol gitárzenéről. Persze a muzikalitás mellett a humor sem marad majd ki a sorból!

Előre

A 2020-as animációs filmek között az Előre túlzás nélkül egy igazi gyöngyszemnek tekinthető, hiszen felnőttes beállításokkal, mégis egy gyermekek számára készült történettel dolgoz fel egy sokakat érintő problémát, amiből rengeteget lehet tanulni. A sztori főszereplője Ian és Barley, két közel sem átlagos tinédzser, akiknek apa nélkül kellett felnőniük. Közülük Ian egy önbizalomhiányban szenvedő, tipikus lúzer tini, aki 16. születésnapján megtaláljuk apja varázspálcáját, ami lehetőséget ad neki arra, hogy 24 órára visszakaphassa az édesapját. A nagy kalandban persze testvére is kiveszi a részét, így ketten egy rozzant furgon volánja mögé pattanva elutaznak, hogy feltúrjanak egy komplett varázsvilágot!

Álomépítők

Egy nagyszerű, sokak számára sajnos kifejezetten aktuális történetet dolgoz fel az Álomépítők című animációs film, aminek részeként Minna történetét ismerhetjük meg, akinek az élete fenekestül felfordul, miután édesapja új feleséget talál, vele együtt pedig egy mostohatestvér is érkezik a családi fészekbe. A Minnával egykorú Jenny azonban kiállhatatlan, lehetetlenség kijönni vele, de hősünk szenvedései csakhamar enyhülnek, amikor az egyik szomorú éjszaka felfedez egy másik világot, az álmok világát, ahol kiderül, hogy szorgos kis munkások építik fel mindenkinek az álmait. Miután rájön, hogy ezzel befolyásolhatja mások életét, Minna megpróbál beférkőzni Jenny álmaiba, hogy igazi család lehessenek.

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…