Minden gyermek kedveli a rajzfilmeket, amivel nincs is probléma, hiszen ezek a mesék kifejezetten nekik készülnek, azonban Gerald Hüther, az ismert német neuropszichológus és agykutató professzor vizsgálatai rávilágítottak arra, hogy az olvasott mese hatását egyik sem tudja helyettesíteni, sőt arra kellene törekedniük a szülőknek, hogy utódaik minél több mesét hallhassanak.
Az olvasott mese hatása
Bár manapság egyre kevesebb családban jellemző, azonban a gyermekkorhoz hozzátartozik, hogy a szülő a nap bizonyos pontjain, de legalább esténként mesét olvas a gyermekének, ami egyfajta szertartásként nyugodt és csendes környezetet biztosít a család számára, egy átszellemült tudatállapotot, ami lehetőséget ad arra, hogy a testileg elfáradt gyermek fantáziája szárnyalni kezdhessen.
Ez a rítusos mesélés már eleve egy rendszerességet ad a gyermek számára, de fontos lehet szeretetteljes légkör megteremtésében, egy olyan közeg kialakításában is, melyben az apróság jól érzi magát, ahol és amikor van idő a beszédre, a kedves szavakra, a simogatásra, azaz mindenre, ami szeretet.
Rengeteg statisztika igazolja, hogy azok a gyerekek, akik rendszeresen hallgatnak meséket, azok iskoláskorra jellemzően sokkal jobb szövegértési tulajdonságokkal rendelkeznek, de a nyelvi fejlettségük, valamint a szókincsük egyaránt előnyösebb azokhoz a társakhoz képest, akik nem hallottak mesét gyermekkorukban.
Ennek az oka, hogy a hangos szó, az olvasott mese az agy nyelvi központjaira gyakorol erőteljes hatást, vagyis a gyerek képes előbb felfogni a nyelvi összefüggéseket, a szavak jelentését, a nyelvtan alapjait, a mondatokat, miközben természetessé válik számukra az olvasás, ezáltal később maguk is szívesebben nyúlnak majd könyvekhez.
A nézett mese és a hallott mese közti különbség
És itt jön be a képbe Gerald Hüther kutatása, aki azt vizsgálta, hogy milyen hatást gyakorol a nézett mese és a hallott mese a gyerekekre, illetve van-e különbség a kettő között? Meglepő, de nem is kevés! Mint köztudott, a kisgyermekek képi éhsége óriási, imádják a látványos mozgóképeket, azonban a külső és a belső képek között a kutatások szerint nem tudnak különbséget tenni.
Ez pedig baj. A külső képek ugyanis sok esetben feldolgozhatatlan, megemészthetetlen információk sokaságával árasztják el a gyermeki lelket, melyek felhalmozódhatnak, stresszhelyzetet okozhatnak a kicsiben, közben rengeteg feszültség keletkezik, amiből később komoly problémák is fakadhatnak majd.
Ami azonban ennél is meglepőbb, hogy a képernyőt nézve a gyermeki agy elektromos hullámszerkezete is módosul. Hüther kutatásai szerint míg például az alvó vagy meditatív állapot, mint amilyen a mesehallgatás, bezárja a külvilág kapuit és megnyitja a belső én fantáziavilágát, addig a képernyőről érkező impulzusok éppen fordítottan működnek, és idegen hatásokat sugároznak a belsőnkbe.
Még nagyobb baj, hogy a gyerekek a rajzfilmekkel csak befogadni tudják a hatásokat, de képtelenek saját maguk teremteni őket, éppen ezért élvezik jobban azokat a meséket, melyekkel könnyebben azonosulnak, azaz összhangban állnak a mindennapjaikkal, a tudásukkal, a fejlettségükkel.
Ezt fokozza, hogy a televízió megakadályozza, de mindenképpen korlátozza a családtagok közti kommunikációt, visszafogja a gyermeki kreativitást és olyan idegen szemléletmódokkal halmozza el, illetve terheli a gyermeki agyat, amire évekig még nem lenne szüksége, emiatt nem is tudja feldolgozni.
Mire képes ezzel szemben az olvasott mese?
Leginkább arra, hogy a gyermek a saját kreativitását felhasználva, azt beindítva, a fantáziáját segítségül hívva elképzelje a hallott mese részleteit, ezzel belső képeket rajzolva, melyek a későbbiekben nagyon fontosak lehetnek a szorongás és a különféle problémák legyűrésében.
Ebben az esetben a gyerekek a gonoszokat, a rossz részeket csak úgy és olyan formában jelenítik meg magukban, amennyire azt fel tudják dolgozni. Nincsen felesleges erőszak, nincsenek feldolgozhatatlan sebességű képsorok vagy olyan rajzok, melyek nehezítik a képalkotást, amivel a gyerekek csak ingerültebbé válhatnak.
Még lényegesebb, hogy a mesemondás során a szülő és a gyerek között folyamatos kommunikáció és kontaktus van. Marad idő beszélgetni és megbeszélni a dolgokat, megmagyarázni az esetlegesen nem érthető részleteket, amire a tévében látott mesék esetén gyakran nincs lehetőség.
Emiatt a szülő által elmesélt mese növeli a gyermek kreativitását, jelentős mértékben fejleszti a fantáziát, miközben a képzelet határait feszegeti úgy, hogy nincsenek sablonok, előre a szájukba adott képek és megjelenítések, ami alapvető fontosságú ahhoz, hogy utódainkból később gondolkodó felnőttek lehessenek.
