Ismert emberek, akikről sokan nem is tudják, hogy meddőséggel küzdöttek

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

A meddőség manapság sajnos világszinten egyre nagyobb problémát okoz a párok számára. Ennek az oka rendkívül sok tőről fakad, ugyanakkor a legtöbben a túl kései gyerekvállalást emelik ki, mint az egyik leginkább befolyásoló tényezőt.

Akárhogyan is, a meddőség problémája nemcsak a hétköznapi embereket, hanem a hírességeket is érinti, noha sokan nem is tudják, hogy egykoron ők szintén gyermekvállalási problémáktól szenvedtek. Lássuk néhány példát a sok közül!

Celine Dion

Celine Dion egyike azoknak az ismert embereknek, akik éveken át próbálkoztak kétségbeesetten a gyermekvállalással. Egykori férjével, René Angélillel például több lombik bébi programot is teljesítettek, mikor 2001-ben végre megfogant gyermekük, René Charles.

A híresség ráadásul sokáig titkolta mindezt, 2010-ben mondta el történetét a People magazin újságíróinak, akiket beavatott a történtekbe, így elmondta, hogy éveken át kapta a hormoninjekciókat és speciális kezeléseket, mígnem 2001-ben végül sikerült teherbe esnie.

Nicole Kidman

Sokan nem értették annak idején, hogy Tom Cruise oldalán miért kellett két gyermeket is örökbe fogadnia Nicole Kidmannek, hiszen a színésznő még fiatal volt a saját utód vállalásához. Mint az később kiderült, valamiféle egészségügyi probléma állhatott a háttérben, amit később sem sikerült megoldani.

Annak ellenére sem, hogy éveken át próbálkoztak, és később Keith Urban feleségeként két saját gyermeke is született, azonban tudni kell, hogy mindkettőt béranya hordta ki. Nicole később elmondta, hogy nagyon sokat küzdött azért, hogy saját gyermeke legyen, szinte kétségbeesetten próbálkoztak, de soha nem tudott teherbe esni, ami még ma is az egyik legrosszabb rémálma.

Mariah Carey

Noha kiválóan titkolta, Mariah Carey is elárulta utólag a világnak, hogy éveken át küzdött terméketlenséggel, és próbált saját gyermeket vállalni, de annyira kitolta a szülés időtartamát, hogy ez már csak óriási szenvedések árán tudott csak megvalósulni.

Emiatt 40 éves korára jutott el odáig – több hormon- és akupunktúrás kezelés hatására –, hogy megfoganjanak az ikrei, Moroccan és Monroe. Az énekesnő nem titkolta, hogy hónapokon át tömték progeszteronnal, mire végül sikerült megtartania és kihordania két egészséges gyermeket is.

Michelle Obama

Miután first ladyvé vált, Michelle Obama élete nyílt titokká vált a világ számára, és mindenki láthatta, hogy férjével, az USA akkori elnökével milyen szép családot alkotnak két lányuk oldalán. Csakhogy a gyermekáldás nekik is nagyon nehezen jött össze.

Michelle egy exkluzív interjúban tárta ország-világ elé, hogy már fiatalon egyszer elvetélt, és a harmincas éveire tudatosult benne, hogy önerőből talán nem születhetnek gyermekei, így mivel a biológiai órája vége felé járt, ezért gyorsan segítséget kért. Neki az IVF vált be, aminek jóvoltából két lánynak, Maliának és Sashának adott életet.

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!