Olvasnivaló gyerekeknek: Kalle nyomozni kezd

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Mivel a Mesehős elindulásával együtt az egyik legfontosabb hivatásunkká vált, hogy kedvet hozzunk a gyermekek számára az olvasáshoz, ezért új cikksorozatot indítunk elsődlegesen azoknak a szülőknek, akik szeretnének folyamatosan friss és tartalmas olvasnivalót adni gyermekük kezébe.

Kalle nyomozni kezd

Aktuális ajánlónkban a Móra Kiadó egyik kemény kötésű művét, a mindössze 200 oldalas, tehát maximálisan gyermekbarát hosszúságú Kalle nyomozni kezd című regényt ajánlanánk olvasóink figyelmébe. A mű mondhatni egészen friss, hiszen 2017-ben jelent meg a hazai piacon, és leginkább azoknak a lurkóknak ajánlott, akik odáig vannak a rejtélyért, a misztikumért és a nyomozásért.

A Kalle nyomozni kezd egy tipikus problémát vet fel, miszerint néhány gyermek elkezd unatkozni, ami közel sem olyan rossz dolog, mint azt a szülők gondolnák, hiszen amikor valaki unatkozik, akkor szárnyal csak igazán a képzelet és a kreativitás. Most azonban úgy tűnik, hogy zsákutcába futott a tudomány.

Merthogy Kalle Blomkvist, az ifjú mesterdetektív egy olyan békés kisvárosban éli életét, ahol nincsenek bűntények, gyakorlatilag nem történik semmi, ezáltal még Sherlock Holmes-nak is felkopna az álla, hiszen egyszerűen nincs olyan dolog, amit ki lehetne nyomozni.

Egy másik város talán megoldaná a problémáját, de Kalle még csak 13 éves, és ebben az unalmas kisvárosban van az egész élete, a családja, illetve természetesen a két legjobb barátja, Anders, illetve Eva-Lotta is, akibe egyébiránt hősünk ráadásul még szerelmes is, de csak úgy titkon, mint a tiniknél ez megszokott.

Kalle egyik hibája, ha ezt hibának lehetne nevezni, hogy akárhány idegen jelenik meg a kis városkában, úgy gondolja, hogy az illető bűnöző. Ebből számtalan galibája fakadt már korábban, de úgy tűnik, hogy Einar bácsi esetében forró nyomon jár, hiszen a férfi pisztolyt hord magánál, sőt egy tolvajkulcsa is van, amivel gyakorlatilag mindenhová be tud surranni.

Miközben a fiú minden erejével azon van, hogy rávegye a barátait egy nagy nyomozásra, a két másik gyerek inkább a többi gyermekkel kezdené meg a szokásos nyári rivalizálást és csatározást, így döntenie kell: vagy belekezd az általa is kedvelt bandaháborúba a barátai oldalán vagy egyedül marad és nyomozni indul.

Netán létezik egy köztes út, amikor mindkét oldalon helytállhat, és még a barátai is el tudják kísérni a nagy rejtély feltárásában? Úgy tűnik, hogy nincs jó döntés, de Kalle lassan rádöbben, hogy amennyiben igazán nagy segítségre van szüksége, akkor soha nem marad egyedül, éppen ellenkezőleg, a barátai mindig kihúzzák a legnagyobb csávából is.

A Kalle nyomozni kezd egy igazán elragadó kis történet a kalandvágyó gyermekek számára, a főszerepben egy élénk fantáziájú főhőssel, az igazi gyermekkor élvezetével, illetve a barátság fontosságával, rengeteg olyan értéket a középpontba állítva, ami sajnos a mai gyerekek többségéből már hiányzik. Innen azonban megtanulhatják!

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!