MAGYARORSZÁG EGYIK LEGJOBB GYERMEKVERS ÍRÓJÁNAK LENNI…

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Óriási megtiszteltetésben lehetett részem 2019. november 23-án, a Miskolci Egyetemi Könyvtárban megrendezésre került Irodalmi Rádió 17. születésnapján, ahol megtudtam, hogy a zsűri engem is kiválasztott a Mesekönyv 2019 Karácsonyára című pályázat legjobbjai közé.

Miután három éve már rendszeresen írok verseket, a családom biztatására és ösztönzésére még augusztusban döntöttem el, hogy kipróbálom magam nagyobb nyilvánosság előtt is, így beneveztem erre a pályázatra. Nem sokkal később megtudtam, hogy Cukorvilág című gyermekversemmel bekerülhetek a mesekönyvbe, amivel egy kisebb álmom vált valóra, de ami ezután történt, arról korábban még álmodni sem mertem.

A novemberi könyvbemutatón ugyanis kihirdették, hogy a harmadik helyezést értem el „Az év gyermekvers- és meseírója” pályázaton, méghozzá a gyermekvers kategóriában. Az elismerés teljesen váratlanul ért, azonban annál jobban örültem neki, hovatovább megerősített abban, hogy nemcsak a családom és a barátaim, hanem olyan emberek szerint is jó, amit csinálok, akik egyáltalán nem ismernek engem.

Ez a megerősítés arra ösztönzött, hogy folytassam, amit elkezdtem, így most a legfontosabb terveim között szerepel a jövőre nézve, hogy összeállítsam és megjelentessem a saját verses kötetemet.

Az Irodalmi Rádió kiadásában megjelent „A Hold köpönyege” című mesekönyv már országszerte elérhető a nagyobb könyvesboltokban, a Líra Könyv Zrt. hálózatában. A benne megtalálható mintegy nyolcvanhat mese és gyermekvers harminc csodálatos illusztráció társaságában került tálalásra, melyet Bodrogi Éva grafikusművésznő készített.

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!