Elképesztő átalakulásban van manapság az emberiség. Az aktuális generáció, a mostani gyerekek élete össze sem hasonlítható a mai 30-as és 40-es éveiket taposó szülők egykori gyerekkorával. Ez a nemzedék semmittevéssel, unatkozva, érdektelenül nő fel.
Noha ez a kijelentés már önmagában rendkívül ijesztő, az viszont még inkább az, hogy ez valahol a mi hibánk is. A szülőké, akiknek nincs ideje eleget foglalkozni a gyermekkel, holott valójában lenne, csak a közösségi oldalak, a televízió, a karrier mindig fontosabb, mint az, hogy a gyermeknek szeretetet, maradandó élményeket, törődést adjon.
A mai gyerekek mentális állapota ijesztő
Bár nyilvánvalóan tiszteletet érdemelnek a kötelező kivételek, de sajnos a mai gyerekek zömének mentális állapota kétségbe ejtő, mi több egyenesen ijesztő. Statisztikák igazolják, hogy a mai gyermekek közül minden ötödik valamilyen mentális problémától szenved, rengeteg a figyelemhiányos, 37 százalékuk depressziós, a 10-14 évesek körében pedig 200 százalékkal növekedett az öngyilkossági arány.
Mindezért okolhatjuk a társadalmat, a berendezkedést, a normákat, de valójában az egyetlen hibás faktor itt a szülő. Ne várjuk el másoktól, az iskolától vagy a pedagógusoktól, hogy a gyermekünket felnevelje helyettünk, ha életet adtunk neki, akkor a mi felelősségünk, hogy a segítségükre legyünk. Hogy mivel? Lássunk néhány alapszabályt, amivel rengeteget tehetnénk gyermekeink mentális egészségéért:
Legyünk gyermekeink számára mindig elérhetőek érzelmileg
Nem a Messengeren, nem úgy, hogy közben a telefonunkat nyomkodjuk, hanem úgy, hogy a lurkó bármikor kérdezhet tőlünk, bármikor megszerethet minket, kérdezhet tőlünk, azaz éreztessük vele, hogy mindig számíthat ránk.
Állítsunk gyermekünk elé határozott erkölcsi mintát, határokat és szabályokat
Nem barátai, szülei vagyunk a gyermeknek. Ez fontos! Hiába mond a liberális, politikailag korrekt követelmény mást, teljesen aberrált dolog, ha a gyermekeinkhez barátként közelítünk. Nem, a gyermeknek nem barát, szülő kell, aki megszabja neki, hogy az életben meddig mehet, mit csinálhat, hol vannak azok a határok, melyeket be kell tartani, hiszen csak így lehetnek erkölcsileg teljes, felelősségtudó felnőttek a későbbiekben.
Felejtsük el, hogy a gyermek azt csinál, amit csak akar. Hogy akkor fekszik le, amikor akar. Nekünk nyilván egyszerűbb, ha a kezébe adjuk a telefont, ha leültetjük a számítógép vagy a tévé elé, csakhogy ebből nem tanul kreativitást. Nincs aktív mozgás, nincs közös élmény, holott a család szentségét csak és kizárólag ilyen körülmények között, ilyen közegben lehet megélni igazán.
Az unatkozás nem mindig rossz
Itt a telefon, hogy ne unatkozz. Ott a tévé, hogy ne unatkozz. Hányszor mondjuk ezt gyermekünknek élete során… Pedig az unatkozás nem baj. Ha a gyerek unatkozik, akkor gondolkozni kezd, ha gondolkozik, kreatív ötletei támadnak arra, hogy miként töltse el az idejét. Talán nem azonnal, talán csak napokkal később, de az unalom mindig nagyszerű ötleteket szül, használjuk ki.
Irány a természet
Bár a betondzsungelekben nehéz megoldani, amelyik szülő akarja, az bizony ezt is megoldja. Ha nem is minden nap, de legalább hetente két-három alkalmat biztosítsunk a gyermek számára, amikor kint lehet a természetben.
Kiszakadni a városból, az állandó pörgésből, a rohanásból, mindez egy olyan megnyugtató közeget tud biztosítani a gyermek számára, ami tökéletesen kikapcsolja, kreativitásra ösztönzi, nem mellesleg pedig közben még velünk is tölti az idejét, van idő egymásra, beszélgetésre, aminél fontosabbat nem is adhatnánk a számára.
