Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kisváros, ahol az emberek szerették egymást és csak úgy pezsgett az élet. Egyik nap azonban váratlanul eltűnt az összes szín a városból. Az ég szürke volt, a fű és a fák szürkék, még az élelmiszerboltban lévő gyümölcsök is szürkének látszottak. Ahogy telt múlt az idő, az emberek egyre szomorúbbak és elkeseredettek voltak, mert már nem emlékeztek arra, milyen volt az, amikor színes a világ.
Azonban egy volt egy bátor és nemes lélekkel rendelkező fiatal lány Mia, aki úgy döntött, hogy megoldja a problémát. A lány tudta, hogy valami nagyon furcsa történthetett a városában, majd felkereste a helyi könyvtárat, hogy utána olvasson, hogy mi lehet ennek a jelenségnek az oka. A könyvtárban hamar rátalált egy tündérekről szóló könyvre, ami részletesen leírta, hogy a város szürkeségét nem más okozhatja, mint a Szín Tündér eltünése. Mia ekkor elhatározta, hogy ő a Szín Tündér keresésésre indul. Napokon át kereste a nyomokat, de mind hiába, nem talált a tündérre.
Egyik nap, amikor épp az iskolában ült, hallott egy hangot a folyosón. A hang egy kis madárszerű csipogás volt. Mia elindult a hang irányába, és amikor odaért, egy csodálatos színű madarat talált. A madár a Szín Tündér küldötte volt.
-Mia, azért jöttem, hogy segítsek neked megtalálni a Szín Tündért. – mondta a madár.
-De hogyan találjuk meg? – kérdezte Mia.
-Az első dolog, amit meg kell tennünk, hogy megtaláljuk az elveszett színeket és azután a Szín Tündér is meg fog jelenni! – válaszolta a madár.
Mia elkezdett járni a városban, de mindenhol csak szürke dolgokat látott. Azonban, amikor megérkezett a parkba, egy csodálatos színes dolgra lett figyelmes. Ahogy közelebb ment a színes csodához, látta, hogy egy gyönyörű kis virág van előtte, ami még bimbós. Ez volt a jel. Mia elmosolyodott, majd felbátorodott és elkezdett keresni további színes dolgokat a városban.
Az utcán sétálva talált egy cuki kis kölyökkutyát, aki szomorú volt, mert a szőre egyszínű szürkévé vált. Mia úgy döntött, hogy segít a kutyának visszaszerezni a színét ezért a virághoz vezette, úgy gondolta, hogy ha a virág színes, talán a kutyus is visszakapja a színét, ha megszagolja.
Így is lett, ahogy visszaértek a parkba Mia a színes virághoz vezette a kiskutyát, akinek egy hirtelen támadt szellő megcsiklandozta az orrát, amitől a kutyus egy hatalmasat tüsszentett, amitől a virág kelyhe megnyílt és lám, ott ült a Szín Tündér a virág kelyhébe. A tündér megköszönte, hogy megtalálták, cserébe a kiskutya visszakapta a színét, aki vidám csaholással megköszönte a tündérnek és Mia-nak, hogy újra színes lett.
Ahogy szétnéztek a városban, látták, hogy nagy kihívás lenne mindent egyesével visszaváltoztatni, és tanakodni kezdtek. A Szín Tündér elmondta, hogy ő eddig egy festmény része volt, csak egy kis kíváncsiságból adódóan leszállt a festményből, hogy kicsit körbenézzen, de amikor leszállt a virágra, hogy megpihenjen hirtelen eső támad, és a virág bezárta a kelyhét, ahova ő beragadt, amíg meg nem találták és ki nem szabadították onnan.
– Ez az! A megoldás az, hogy vissza kell vinnünk a festménybe. – mondta Mia a tündérnek.
Ahogy mentek, mendegéltek nemsokára a múzeum elé értek, ahol találkoztak egy idősebb férfivel. A férfi, festő volt, és elmesélte Mia-nak, hogy ő is keresi a Szín Tündért, mert az egyik festménye egyik napról a másikra szürke lett és ahogy jobban megnézte a tündér hiányát vélte felfedezni.
Mia bemutatta a festőnek a Szín Tündért, aki a hajzuhatagába bújva rejtőzködött. Miután bementek a múzeumba, megkeresték azt a festményt, ahonnan a tündér hiányzott.
A Szín Tündér boldogan repült vissza a festménybe, mert már nagyon unta a színtelen világot és boldog volt, hogy újra minden színes körülötte, végre újra mosolyognak a város lakói és boldogság van az itt élők szívében.
Mia, a kis kutya és a festő boldogan vették tudomásul, hogy sikerült megmenteni a városukat, és visszahozni a színek világát.
– A színek a világunk életének fontos részei. – mondta a Szín Tündér. – Az életünk szépsége és varázsa azon múlik, hogy megőrizzük és ápoljuk azokat a színeket, amik körülvesznek minket.