Egy intergalaktikus világban élt két kis cuki robot, Robi és Lili. Ők voltak a legjobb barátok és imádták együtt felfedezni a helyet, ahol éltek. Itt számos érdekes növény és állat élt, amelyekkel Robi és Lili gyakran találkozott és beszélgetett.
Egy szép napon, amikor a két kis robot a felfedezőútjukra indult, Robi hirtelen felfigyelt valamire.
– Lili, nézd! – kiáltotta Robi. – Mi lehet az a furcsa színes fény ott az égen?
– Hm, nem tudom – válaszolta Lili.
– De nézd, olyan színes, mintha tükröződne egy színes kristály valahol! Talán egy új csillag? Vagy egy színes űrhajó? – nevetett Robi.
– Hahaha! – kacagott Lili.
– Lehet, hogy egy olyan anyahajó, ami tele van színes cukorkákkal!
– Ó, az nagyszerű lenne! – mondta Robi álmodozva. – De mit csinálnánk egy anyahajónyi cukorkával? A mi szervezetünknek nem tesz jót az édesség! Teljesen összezavarná a processzoromat, aztán csak da-da-da-dadognék!
– Dehogy is ennénk meg! Megosztanánk a bolygón élő állatokkal, és mindenki boldog lenne! – mondta Lili nevetve.
Tovább sétáltak az úton, vidáman cseverésztek közben és hamarosan egy hatalmas erdőbe értek, ahol egy kedves bagoly pihent az egyik faágon.
– Jó napot, bagoly bácsi! – köszöntötte őt a két robot.
– Jó napot, Robi és Lili! – köszönt vissza a bagoly. – Mit keresnek itt a kis robotok az én erdőmben?
– Felfedezni jöttünk, és találtunk egy színes fénycsóvát az égen! – mondta Lili izgatottan. – Robi azt gondolta, hogy az egy anyahajó, a mi tele van színes cukorkákkal!
– Hahaha, nem, kicsikéim, az nem egy űrhajó, ami tele van színes cukorkákkal – nevetett a bagoly. – Az egy szivárvány, amely akkor jelenik meg, amikor az eső és a napfény találkozik.
– Óóó, értem – mondta Robi csalódottan. – De azért még mindig nagyon szép!
– Igen, az! – egyetértett Lili. – És talán még szebb, mint egy anyahajó.
A két kis robot vidáman búcsúzott a bagolytól, és továbbindult az erdőben. Aznap még sok érdekes dolgot fedeztek fel és sokat nevettek együtt. Végül a naplemente idején visszatértek a saját kis robotházukba, amelyet otthonuknak neveztek.
A színes naplemente fényeiben a két robot még mindig látta a szivárványt, de már csak a memóriájukból idézték vissza és boldogan emlékeztek a nap kalandjaira.
– Robi, tudod mit? – kérdezte Lili, miközben nézte a naplementét. – Az a szivárvány emlékeztet a barátságunkra.
– Hogyhogy? – kérdezte Robi.
– Mert úgy, mint a szivárvány, a barátságunk is színes és vidám – magyarázta Lili.
– Együtt mindig sokkal szórakoztatóbb a felfedezés! Igazad van! – egyetértett Robi. – És akárhányszor látom a szivárványt, mindig eszembe jutsz te, Lili, és az a sok vidám kaland, amit együtt élünk át.
A két kis robot összeölelte egymást, és boldogan tekintettek a naplementébe, ami eltűnőben volt a távoli horizonton. Bár nem találtak anyahajót tele színes cukorkával, a barátságuk volt a legnagyobb kincs számukra, amit soha nem cseréltek volna el semmi másra.
És így Robi és Lili minden nap új kalandokba kezdtek, hogy együtt felfedezzék a bolygót és megtanulják a világ csodáit. A szivárvány mindig emlékeztette őket arra, hogy a barátságuk a legértékesebb kincs, amit birtokolhattak, és soha nem felejtették el a napot, amikor először találkoztak a szivárvánnyal.
