A Húsvét Szigetek titka

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Egy olyan aranyos kis városban, ahol a házak színesek, az utcák tiszták, és a kertekben a virágok illatoznak, élt két kislány, Lilla és Zsófi. Lilla kék szemű, szőke hajú kislány volt, aki szeretett kirándulni és rajzolni. Zsófi pedig barna szemű, barna hajú kislány volt, aki imádott énekelni és táncolni. Mindketten szeretetteljes családban nőttek fel, egymás kertszomszédjában laktak, így minden nap találkoztak, sőt még iskolába is együtt jártak és egymás padtársai voltak.

Egy napon a kislányok a város központjában, – amikor a parkban éppen fagylaltoztak -, különös mozgásra lettek figyelmesek, először a bokroknál, majd a fűben láttak különös és gyors mozgásokat.

Addig, addig figyelték ezt a mozgást, mígnem megláttak nagy sebességgel feléjük közeledni egy fehér szőrös gombolyagot, aminek nagy fülei voltak. Olyan gyorsan mozgott ez a szőrös izé, hogy a fagyijukat kiejtve kezükből a két lány sikítva menekült fel egy pad tetejére és onnan kiabálták, hogy:

– Ne egyél meg minket! – és becsukott szemmel összeölelkezve várták a következményt.

Már jó pár percig így álltak a pad tetején és mivel nem történt semmi, óvatosan félve kinyitották szemeiket. Akkor vették nagy meglepetésükre észre, hogy egy kedves nagyszemű fehér nyuszi áll előttük kertésznadrágban, kalapban és színes tojásokkal teli kosarat tart a kezében.

– Béni vagyok! – felelte. – Azt hiszem eltévedtem. Tudnátok nekem segíteni? – kérdezte a lányoktól.

– Egy beszélő nyúl? – hangzott egyszerre a két lánytól.

– Persze, a húsvéti nyuszik közé tartozom. Iskolába is jártam. – folytatta a nyuszi. – Haza kellene jutnom. A Húsvét Szigetekről érkeztem, hogy elhozzam nektek a húsvét ünnepét, de annyira lefoglalt, hogy felfedezzem a ti világotokat, hogy későn érkeztem az átjáróhoz. Sajnos, már nem tudtam haza menni, mert az átjáró egy évben csak egyszer nyílik meg. De egy húsvéti nyuszinak hosszú ideig tartózkodni az emberek világában, akár végzetes is lehet. Nem láthatnak meg a felnőttek, mert akkor plüss nyuszivá változom és soha nem térhetek vissza a Húsvét Szigetekre.

A kislányok meghatódva hallgatták Béni történetét, és úgy döntöttek, segítenek neki visszajutni a Húsvét Szigetekre.

– Ne aggódj, Béni! – mondta Lilla. – Segítünk neked visszajutni a családodhoz és a barátaidhoz.

– Igen, együtt megoldjuk! Nem hagyjuk hogy holmi plüss nyuszi legyen belőled!– tette hozzá Zsófi.

A három új barát elindult, hogy megoldást találjanak Béni problémájára. A város színes utcáin sétálva felfedeznek egy régi, öreg romos épületet, ami a helyi régiségbolt volt.

– Itt biztos kapunk választ a kérdéseinkre és arra, hogyan juttathatjuk vissza Bénit az otthonába. – mondta Lilla.

– Menjünk akkor be! – javasolta Zsófi.

– Rendben, de Bénit nem szabad, hogy meglássák a felnőttek, így őt el kell rejtenünk. – jutott eszébe Lillának.

– Szerintem el kellene bújnod a konténer mögött. – ötletelt Zsófi.

A tanácskozás után Bénit elrejtették egy hatalmas nagy konténer mögé és ők ketten bementek a régiségboltba. A kereskedésben egy helyi öregember volt, aki nagyon sokat tudott a helyi hagyományokról és legendákról, ezért mikor Lilla és Zsófi elmondták, hogy mire kíváncsiak az öregúr elmesélt egy húsvéti történetet nekik.

A történetben szerepelt egy mágikus kulcs, ami képes megnyitni az átjárót a Húsvét Szigetekre. Lilla és Zsófi megkérték a kereskedőt, hogy segítsen nekik megtalálni a kulcsot.

– Hát persze, segítek nektek! – mondja mosolyogva. – A legenda szerint a mágikus kulcs a város egyik régi templomában található. Viszont ahhoz, hogy megszerezzétek a kulcsot, meg kell fejtenetek a templom rejtvényét. Ha a rejtvény megfejtésre kerül megkapjátok a templomtól a kulcsot és ott meg is tudjátok nyitni az átjárót. De ha nem sikerül, akkor az átjáró soha többé nem fog megnyílni és a húsvét ünnepe örökre el fog veszni.

Lilla és Zsófi tudta, hogy nagy a kockázat, de nem hagyhatták, hogy a barátjuk örökre itt ragadjon, ezért tudták, hogy nem hibázhatnak. Bátorságot gyűjtöttek és elindultak, hogy felkeressék a templomot.

A templom egy gyönyörű, ódon épület volt, amit színes üvegablakok és különleges faragások díszítettek. Belépve a templomba, a barátok észrevettek egy nagy, régi könyvet az oltár előtt. A könyvben egy titokzatos vers volt található, ami a mágikus kulcs rejtvényére utal és így szólt:

"Egy kulcsot keresel, mely átjárót nyit,
Húsvét Szigetére vezet az út itt.
Figyelj jól a szavakra, s észreveszed,
Megtalálod a választ, ha összeveted."

A három barát gyomra összeszorul, majd tovább olvassák a feladványt:

"Egy növény, mely virágzik,
mikor húsvét van itt. 
Négy levél van rajta,
Ez a növény a szerencsédet nyitja."

– Ez a lóhere! – kiáltották kórusban.

Ebben a pillanatban remegni kezdett a templom, és a könyvből egy varázscsóván keresztül kirajzolódott egy tojás alakú fényes medál, ami kiemelkedett a könyvből. Lilla a medálért nyúlt, majd mikor kezébe vette tudta, hogy sikerülni fog visszajutni Béninek az otthonába, a Húsvét Szigetekre.

Béni, Lilla és Zsófi a templomból visszasétálnak a parkba, ahol először találkoztak. Béni a parkban egy vén odvas fához vezette a két kislányt, majd átvette a medált és a fa törzséhez érintette azt és könnyes szemmel így búcsúzott el tőlük:

– Nagyon hálás vagyok nektek, hogy segítettetek nekem. Soha nem fogom elfelejteni ezt a kalandot, és a barátságotokat.

Majd a kislányok is átölelték Bénit és így szóltak:

– Köszönjük, hogy a barátunk lettél. – mondta Lilla.

– Örülünk, hogy megismerhettünk, remélem még fogunk találkozni. – fűzte hozzá Zsófi.

– Igen, minden húsvétkor eljövök és visszaemlékszünk erre a nagy kalandra. Nagyon köszönöm, hogy a barátaim lettetek. – válaszolta Béni és a mágikus medállal megnyitotta az átjárót, és visszatért a Húsvét Szigetekre. Ahogy az átjáró bezáródott, a két kislány végül örült, hogy segíteni tudtak egy új baráton, aki nem más volt, mint egy húsvéti nyuszi és tudták, hogy ez a búcsú nem örökre szól, hisz minden évben eljön a húsvét ünnepe.

A kislányok és Béni kalandja emlékeztet minket arra, hogy a világ tele van csodákkal és titkokkal, és hogy a barátság az egyik legnagyobb kincs, amit valaha találhatunk.

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!