Valójában nagyon sok gyermektelen irigyeli a gyermekes családokat

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

A gyermekvállalás az utóbbi években a társadalom egyik legvitatottabb, legnehezebb kérdései közé tartozik. Egyre több ugyanis az olyan felnőttek aránya, akik bár párkapcsolatban élnek, együtt élnek valakivel, azonban a gyermekvállalás szóba sem kerül köztük.

Ők jellemzően azzal takaróznak, hogy valójában nem akarnak gyermeket, jó nekik egyedül, de valójában a többségük nagyon is szeretne utódot magának és sok esetben irigykedve nézi a gyermekes szülőket. Különösen a hölgyek esetében jellemző mindez.

Egy nő élete anyaként teljesedik ki igazán

Ami a legfontosabb kérdéskör ezen a téren, az nem más, minthogy az anyasággá válás minden nő életében, pontosabban inkább a legtöbb életében rendkívül fontos. Egy nő attól lesz igazán nő, hogy gyermeket vállal, és bár élhet teljes életet gyermek nélkül is, láttunk rá példát, az ösztönöknek azonban rendkívül nehéz parancsolni.

Nyilván vannak nők, akik egészségügyi okokból nem tudnak gyermeket vállalni, ez más lapra tartozik, azonban ők azok, akik nem is hazudnak maguknak, nem irigykednek másokra, nem hazudják azt, hogy jól érzik magukat gyermek nélkül, mert ez ideig-óráig talán igaz lehet, de valójában hazugság.

Valaki nem talál megfelelő párt hozzá

Persze azért nem szabad megfeledkeznünk korunk egyik nagy égető problémájáról sem, hiszen egyre többen vannak, akik egyszerűen nem találnak megfelelő párt maguk mellé, bepánikolnak, olyan mellett kötnek ki, akitől soha nem lehet gyermekük, esetleg alkalmatlanok arra, hogy gyermeket lehessen vállalni mellettük.

Ők is gyakran takaróznak azzal, hogy valójában nem akarnak gyermeket vállalni, hogy nekik jó úgy, de valójában ezzel csak kellemetlen helyzetüket próbálják meg palástolni. Valójában ők azok, akik lecsúsznak a lehetőségről, mert az utolsó pillanatig reménykednek, és utána inkább irigykedve nézik a fiatal párokat, akiknek korábban összejött a gyermekáldás, holott nekik is ott volt a lehetőségük váltani és mást keresni.

Más kérdés, hogy sokan nem is tesznek meg mindent azért, hogy párt találjanak, jól elvannak egyedül, bezárkóznak, nem járnak el sehová, remeteként élnek már harmincéves korukban, ami nem a legideálisabb körülmény ahhoz, hogy megtalálják életük szerelmét, de legalábbis azt az embert, akivel családot alapíthatnak.

Sokan nem akarnak külső segítséget kérni

Mindenképpen meg kell említeni azokat az embereket is, akik nem mernek külső segítséget kérni a gyermekvállaláshoz annak ellenére, hogy karnyújtásnyira lennének tőle, helyette inkább a cél előtt feladják, beletörődnek a sorsukba.

Példának okáért nem regisztrálnak egy kulturált társkeresőre, nem mennek el ismerkedni, amikor ott a lehetőség, nem mennek párterápiára, ha szükség lenne rá, és nem mennek el orvoshoz sem, amikor sokéves próbálkozás után nem akar összejönni a gyerek.

Ezek olyan lehetőségek, melyeket muszáj megtanulni kezelni, melyekkel feltétlenül szükséges élni, máskülönben elszalasztunk mindent, ami esetleg megváltoztatná az életünket. Tanuljuk meg felismeri a lehetőséget, mielőtt gyermektelen irigykedők lennénk. Persze akinek nem inge…

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!