Sikeresebb felnőttek lehetnek a babázó gyerekek

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Meglepő eredményre jutott a közelmúltban a Cardiff Egyetem, akik a Barbie babákat gyártó céggel összefogva megvizsgálták, hogy milyen hatással van a gyerekekre az, ha rendszeresen babáznak, illetve egy babával játszanak. Mint kiderült, az agy működésére ez a folyamat rendkívül előnyös hatást gyakorol!

Aktiválódik az empatikus agyterület

Az egyetem kutatói mintegy másfél éven keresztül vizsgáltak 4-8 év közötti gyermekeket, nagy figyelmet fordítva az agyi tevékenységre. Mint a másfél év során kiderült, a babázás óriási hatást gyakorol a gyerekek agyi tevékenységére, hiszen amennyiben ilyen játékot folytatnak a lurkók, az fiúk és lányok esetén egyaránt hatást gyakorol azokra az agyterületekre, melyek az empátiához kapcsolódnak.

Mint a kutatók rávilágítottak, ez számukra is egy teljesen új típusú felfedezés, ami egyben rendkívül érdekes. Ezt az agyterületet ugyanis az emberek zöme akkor használja, ha másokra gondol, egészen pontosan abban az esetben, ha egy másik ember gondolatai vagy érzései kerülnek a középpontba. Ennek fényében meglepő, hogy a babázás ezt a területet képes aktiválni a gyerekeknél.

Annak fényében természetesen semmiféle meglepetés sincs, hogy a babázás során a gyerekek megteremtik a saját képzeletbeli világukat, és beleélik magukat más személyek, más szerepkörök érzéseibe. Ez azért lehet nagyon lényeges, mert a babákkal való játék ilyen esetben segít abban, hogy a lurkók lényegében begyakorolhassák a fontos szociális képességeket, melyek később felnőttként nagyon sok pozitív hatással járhatnak.

Később meghatározza a gyerekek érzelmi és szociális életét

Mint a kutatásból világossá vált, az empátiáért felelős agyi részek aktiválódásának előnye, hogy később meghatározhatja a gyerekek érzelmi és szociális életét, mindemellett pedig azt is befolyásolhatja, hogy mennyire lesznek sikeresek az iskolában. Az önálló babázás ugyanis instrukciók nélkül képes arra, hogy a gyerekekben kifejlődhessen az az érzék, ami lehetőséget ad a másik ember könnyebb megértésére.

Ez azért lényeges, mert az empátia, illetve a társas megértés képessége egyaránt olyan készségek, melyek a vezetőkre jellemzőek, illetve a vezetők számára rendkívül fontosak. Ha ugyanis csapatban kell dolgoznunk és csapatot kell vezetnünk, akkor a többiek megértése sokkal egyszerűbbé teszi azt, hogy egy irányba indulhasson el a szekér, és egyszerűbb lesz a konfliktusok kezelése is.

Mivel a babázás – és egyébként a mesehallgatás is – nagyszerűen fejlesztik a képzelőerőt, a hozzá kapcsolódó szituációs játékok, az egyes szerepek eljátszása nagyon sok lehetőséget ad a gyerekek számára, hogy a későbbiekben a saját életükben lezajló társas élményeket mind egy szálig magas szintű fejlettséggel tudják átélni, ezáltal nemcsak kezelni, hanem feldolgozni, sőt megélni, hogy az adott helyzetben vagy konfliktusban minden szereplő szempontjait meg tudják érteni.

Ebből következik a szakemberek szerint, hogy a fejlettebb szociális érzékenység, a magasabb szintű empátia képes arra, hogy a társas életben, vagy később a munkahelyen a gyermekként sokat babázott felnőtt lényegesen mélyebb és részletgazdagabb információkat szerezzen a többi emberről. Jobban bírja a konfliktusokat, egyszerűbb lesz számára a konfliktuskezelés, miközben ezek a gyerekek sokkal elfogadóbbak is lehetnek a többiekkel szemben, nagyobb segítőkészség jellemző rájuk, ami az iskoláskor mellett később felnőttként is jellemző marad.

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!