Olvasnivaló gyerekeknek – Francine Oomen: Léna ​listái

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Mivel a Mesehős elindulásával együtt az egyik legfontosabb hivatásunkká vált, hogy kedvet hozzunk a gyermekek számára az olvasáshoz, ezért új cikksorozatot indítunk elsődlegesen azoknak a szülőknek, akik szeretnének folyamatosan friss és tartalmas olvasnivalót adni gyermekük kezébe.

Francine Oomen: Léna ​listái

Rengeteg könyv született az évek során a válás témáját feldolgozva. Kényes és fontos téma ez a gyermekirodalomban, hiszen azok a lurkók, akiket érint, kifejezetten sok erőt meríthetnek egy ilyen műből. Ebben pedig Francie Oomen regénye az egyik legjobb választás. Ennek az oka nem más, minthogy az 1960-ban született írónő mindössze 12 éves volt, amikor a szülei elváltak, tehát elsőkézből tapasztalta meg, hogy milyen érzés, amikor az addigi családi idill és összetartás hirtelen semmivé foszlik szét.

A Léna listái című könyve már a sokadik alkotása, és olyan jól sikerült, hogy 2002-ben még a Holland Könyvkereskedők Év Gyerekkönyve díját is megszerezte. Nem véletlen, hogy az egyik kötelezően ajánlott irodalom, ha ebben a témában keresgélünk.

A mű főszereplője Léna, akit a szülei nemes egyszerűséggel csak Lista Lénának szoktak nevezni, méghozzá nem véletlenül: a regény hőse ugyanis mindig és mindenről képes listákat írni. Neki így könnyű az élet, hiszen ezek a listák rengeteget segítenek. Egy-egy ilyen lista Léna számára egyszerűbbé teszi a mindennapokat, jobban át tudja gondolni a kialakult helyzetet, és különösen hasznos akkor, ha dönteni kell valamiben. Ez ugyanis Lénának óriási dilemmát okoz minden esetben, mert attól fél, hogy esetleg rosszul dönt.

Még az olyan aprónak tűnő kérdésekben is listákat állít fel, minthogy milyen ruhát vegyen fel vagy mit csináljon délután? Pro és kontra érvekkel próbál meg túllépni ezeken a problémákon, azonban az ő élete is elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor úgy érzi, talán már a listázás sem segít. Léna ugyanis mindössze 11 éves, amikor a szülei bejelentik, hogy elválnak. Nincs testvére, akivel megoszthatná bánatát, csak egy nagyon jó barátnője, akivel imád együtt lenni és a testvéreire vigyázni.

Mikor Léna megtudja, hogy a szülei válni készülnek, azért megpróbálkozik a lehetetlennel: listát ír arról, hogy miként tudja kibékíteni a szüleit. Mert szerinte a listázás erre is jó lehet, de ha erre nem is, arra mindenképpen, hogy miként élje túl ezt a furcsa helyzetet, ami alaposan próbára teszi őt, csakúgy, mint bármelyik gyermeket, akinek át kell élnie ezt a szörnyűséget. Hogy végül minden jóra fordulhat? A könyvből kiderül!

A Léna listái egy igazán aranyos könyv, amelynek a főszereplője nagyon hamar és nagyon könnyedén a szívünkhöz nőhet. Nem csoda, hogy olyan nagy népszerűségre tett szert, hogy készült hozzá folytatás, hiszen a fiatalabb korosztály számára, különösen olyan esetekben, amikor a válás problémát okoz, kifejezetten nagy segítség lehet ez egy tizenéves fiatal számára. Természetesen nem csak nekik szól ez a nagyszerű regény!

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!