A gyermekvállalás és a gyermeknevelés az egyik legszebb dolog a világon. Minden férfi és nő, minden nagybetűs család élete akkor teljesedik be igazán, amikor megszületik az első baba. Csakhogy vannak ebben a vállalásban jobb és rosszabb időszakok, mondhatni igazi hullámvölgy az egész, aminek részeként sokszor előfordulhatnak mélypontok is.
Ilyen időszakokban pedig jöhetnek sötét gondolataink. Alighanem minden szülőnél előfordul, hogy egy-egy percre megbánja, hogy gyermeket vállalt, hogy apa vagy anya vált belőle. Ez annyira tabugondolat, annyira félelmetesen hangzik, hogy rengetegen hajlamosak megijedni tőle, holott nem kell, mondhatni teljesen normális, ha ilyesmi eszünkbe jut.
Ez nem azt jelenti, hogy nem szereted a gyerekedet
Úristen, rossz szülő vagyok, hogy ilyeneket gondolok? – tehetik fel a kérdést nagyon sokan, ha eljátszanak az efféle gondolattal. Nem, szó sincs ilyesmiről, éppen ellenkezőleg. És az vesse ránk az első követ, aki világ életében képes volt türelmes maradni a gyermekével és elnézni neki minden egyes rosszaságot, illetve csínytevést.
Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek életben bizony vannak olyan korszakok, amikor a negatív érzelmek felerősödnek apában és anyában egyaránt. Biztos, hogy jó döntés volt? Tehetik fel maguknak a kérdést. Nem volt egyszerűbb életünk a gyermek érkezése előtt? Lássunk néhány olyan példát egy gyermek életkorszakához igazítva, amikor ezek a kérdések meglepően gyakran felmerülhetnek.
A szülés utáni első hetek
Tipikusan nehéz korszak minden szülő életében a szülés utáni első néhány hét. Babafüggő, hogy hol rövidebb, hol hosszabb ez az időszak, de akkora változás következik be ilyenkor mindenkinek az életében, hogy nincs ember aki feltenné magának a kérdést, esetleg ideig-óráig megbánja a történteket – ami persze egy mosoly, egy vidám élmény után tovaszáll, de vannak itt nehéz pillanatok bőven.
A kialvatlanság pedig csak rontja a helyzetet, hiszen akinek volt már szerencséje gyermeket szülni, az biztosan jól tudja, hogy az első hetek általában nem az alvásról szólnak. Sem a pihenésről, a magánéletről, illetve egyetlen olyan alapvető kényelmi dologról sem, ami addig mondhatni természetes volt.
Aztán jött a dackorszak
Mikor már majdnem végleg eltűnnének a negatív gondolatok, jellemzően akkor köszönt be gyermekünknél a dackorszak. Szerencsés az a szülő, akinél kimarad vagy enyhe lefolyású. Jellemzően kétéves kor körül köszönt be, és totális reménytelenséggel, káosszal jár együtt. Hiszti, ordítások, kitörések, miközben a szülő tehetetlen.
Elrontottam valamit? Megint rossz szülő vagyok? Kellett ez nekem? Aztán persze a viharfelhők eloszlanak, ismét kisüt majd a nap, majd néhány perccel később újra beborul. Ez az időszak megint nagyon kemény lesz, méghozzá tele hullámvölgyekkel. Csoda, hogy közben elveszítjük a fonalat?
Mindennek a teteje a kamaszkor
Miután elmúlt a dackorszak, éveken át kiegyensúlyozottak a gyerekek, a szülők ritkán kérdőjelezik meg magukat, aztán robbannak a hormonok, és minden megváltozik. Nagyjából 10-12 éves korban a fiúk és a lányok ismét képesek olyan tettekre, melyek olyan gondolatokat ültethetnek el a fejünkben, hogy talán nem volt a legjobb ötlet a gyerekvállalás.
Persze a kamaszkor sem tart örökké, azonban sokkal tovább, mint az újszülött- vagy a dackorszak. Ne feledjük el, a gyereknek ilyenkor inkább barátra, mint szülőre van szüksége, amivel alaposan megkönnyíthetjük mindenki életét!
