Egyre több szülő követi el azt a hibát gyermeke óvodáskorában, hogy különféle szakkörökre, előkészítőkre és egyebekre járatja a lurkót azért, hogy majd az iskolában osztályelső lehessen, a legjobb tanulóvá válhasson, és mindent megnyerhessen, mindent elérhessen, megtapasztalja a sikert.
Csakhogy azok a szülők, akiknek szép gyermekkoruk volt, nem kizárt, hogy összerezzentek a fenti sorok olvasatán, hiszen mindig a legjobbra, mindig az elsőségre ösztönözni a gyereket, az a legtöbb esetben egyet jelent a totális kudarccal, ami sok esetben csak felnőttkorban vár utódainkra. Azonban sokkal korábban is megmutatkozik, és az alábbiakban áttekintjük a kérdéskört a gyerekek, valamint a pedagógusok szemszögéből egyaránt!
A gyerek szemszögéből
Nyilvánvaló, hogy minden szülő azt szeretné, ha gyermeke sikeres felnőtté válhasson, és tévesen ezért úgy gondolják, hogy joguk van tönkretenni a gyerekkor örömeit. Bár a jelenlegi vírushelyzet eleve nagy odafigyelésre ösztökéli a szülőket, hiszen nehéz megtartani a gyermeki szabadságot és csodákat egy ilyen közegben, de alighanem nagyobb nehézségeket okozhatunk nekik, ha túlképezzük őket az iskolára.
Adja magát a kérdés, miért? Egyrészt érdemes megvizsgálni a mentális oldalt! A gyerek dolga az első 6-7 évben a játék, illetve a játékos fejlődés, a természetes módon való tanulás. Ez azonban nem azt jelenti, hogy már óvodás korban iskolapadba kényszerítjük, nyelveket tanultatunk vele, vagy szakkörökre járatjuk azért, mert szeretnénk eldicsekedni vele: a mi gyermekünk már képes köszönni angolul, vagy elmondani egy-két alapvető szót, pedig még csak óvodás.
Nyilván vannak gyerekek, akik érdeklődnek a tanulás iránt, ők jellemzően teljes önszorgalomból, mindenféle különösebb erőltetés nélkül megtanulnak számolni, alapvetően írni és olvasni az iskola előtt. Ezt a folyamatot azonban a szülőknek soha nem szabad erőltetniük, mert hatalmas megkülönböztetésben lehet része a gyermeknek az iskolában.
Az iskolai felkészítőknek azért nincs sok értelmük, mert ezt a feladatot még a nagyobb városi intézményekben is az első osztály első féléve látja el. Ha gyermekünk tud írni, olvasni és számolni, mire az iskolapadba kerül, akkor előfordulhat, hogy unatkozni fog ebben az időszakban, az unatkozás pedig felesleges energiák felszabadulásához, csínytevésekhez, rosszalkodásokhoz vezetnek.
Másrészt pedig a gyermek hozzászokik a jóhoz, hogy ő már ezeket mind-mind tudja, így nem tud kialakulni benne az az alapvető készség, hogy figyelni kell a tanító nénire, hogy miként kell figyelni rá, és miként kell elsajátítani az általa kínált tudást. Ez később nagyon súlyos lemaradásokat eredményezhet, és dacára a jó képességeknek, a túlképzett gyermekek lemaradhatnak a tananyagban, és hónapokig szenvedhetnek azért, hogy felvegyék a tempót.
A pedagógus szemszögéből
Természetesen nemcsak a gyermekek, hanem a pedagógusok szemszögéből is lényeges lehet megvizsgálni a témát, hiszen hiába szeretik a tanítók az értelmes és intelligens gyerekeket, akikkel könnyű dolgozni, a túlképzettség azonban számukra is nagyon komoly problémát okoz.
Eleve meg kell szenvedniük a mindennapokban azzal a jelenséggel, hogy a gyerekek nem egyszerre fejlődnek, lesznek jobb, rosszabb és átlagos képességűek, miközben mindegyikükre oda kell figyelniük, ami egy 20-30 fős osztályban nem egyszerű feladat. Egy túlképzett gyerek ilyenkor komoly hátráltató tényező, rengeteg nehézséget okozhat a tanárnak, hiszen állandóan külön feladatot kell adni számára, le kell kötnie, hogy ne unatkozzon.
Nyilván ezen a ponton megjelenik a tehetséggondozás kérdése is! Ha a szülők erőltették a gyerekre az idő előtti tudást, akkor pár hónapon belül az osztály úgyis utoléri majd. Ez esetében semmiképpen sem butulás, hanem stagnálás – szülői szempontból pedig rengeteg feleslegesen kidobott pénz – lesz.
Ha a gyermeknek eleve kimagasló képessége van bizonyos tárgyakból, akkor a tanár feladata, hogy ezt felismerje, közölje a szülővel, és biztosítsa a tehetséggondozáshoz szükséges hátteret, amit jellemzően nem ő nyújt majd, vagy nem a tanóra keretein belül. A tehetségek más lapra tartoznak, és noha ők is problémásak, jellemzően nem tehetnek arról, hogy valamiben jobbak, mint mások.
A pedagógus számára ez is fejtörést okozhat, de sokkal könnyebben tudja kezelni célzott feladatokkal, esetleg segítői feladatok megbízásával a helyzetet, hiszen egy ilyen gyermek jellemzően más szintet képvisel, mint az a lurkó, aki csak szülői nyomásra feleslegesen – esetleg helytelenül – előrehaladt a tananyagban.
