Mesét olvasnánk a babának? Erre figyeljünk oda!

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Hatalmas tévhitben él, aki úgy gondolja, hogy a meseolvasás csak és kizárólag a nagyobb gyermekek kiváltságának tekinthető. Éppen ellenkezőleg, a mesék világával való ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni, ezáltal akár már a babáknak is érdemes lehet olvasni egy-két rövidebb történetet.

Természetesen a legkisebbek felé közel sem úgy kell közelíteni a meseolvasás kapcsán, mint a nagyobbak esetén, ha egy kisbabának olvasunk vagy éppen mondunk egy mesét, akkor lényeges lesz betartani néhány alapvető szabályt. Lássuk, hogy melyek ezek!

Ne válasszunk túl hosszú történetet

Egy kisbaba érdeklődésének megragadása egy könyvvel rendkívül nehéz. Azonban közel sem nevezhető lehetetlennek, éppen ellenkezőleg. Fontos azonban odafigyelni arra, hogy nagyon rövid kis történetet válasszunk, ezáltal igyekezzünk egy olyan könyvet elővenni, ami alig pár oldalból áll, hatalmas képek találhatók benne, és oldalanként mindössze egy-két mondatot tartalmaz.

Ezek a tökéletes könyvek babák számára, akiket természetesen ilyenkor még egyáltalán nem a szöveg köt majd le, sokkal inkább az, hogy milyen szép, színes és nagy képek találhatók a könyv egyes oldalain. Ha sikerült eltalálnunk kisbabánk ízlését, akkor ezekkel a képekkel nagyon hosszú percekre le tudjuk majd kötni őt.

Nagyon lassan és hangutánzással olvassunk

Közel sem csak a könyv milyensége határozza meg azt, hogy sikeres lesz-e egy babánál, hanem az is, hogy a szülő milyen formában, milyen beleéléssel képes átadni a történetet. Ennek megfelelően érdemes nagyon lassan, kimérten olvasni, hogy gyermekünknek legyen ideje nézelődni és elidőzni a képeken.

Ez azonban még messze nem minden. A szülőnek érdemes hangutánzást alkalmaznia olvasáskor, ami különösen előnyös lehet, illetve sokat segíthet abban, hogy a pici megkedvelje a könyvet, később pedig követelje az olvasást, illetve ő maga is olvasóvá váljon.

Bátran nyomjuk meg a hangutánzó szavakat, éljük bele magunkat a történetbe, csiklandozzuk, mozgassuk a babát, vonjuk be ilyen formában a cselekménybe. Talán fogalma sem lesz arról, hogy miről van szó, ugyanakkor garantáltan élvezi majd, biztosan elkápráztathatjuk majd vele ilyen formában.

Ez rendkívül fontos olyan esetekben, mint például az állathangok, melyek általában sok babánál a beszédfejlődés első lépéseként jelennek meg. A cicák, a kutyák vagy a malacok hangjának utánzása például nemcsak feldobja a mesét, de mindemellett segíti a gyerekek beszédfejlődését is.

Időzzünk el az oldalakon

Részben a látványos rajzokból fakad, de ha nem lenne ezek alapján egyértelmű, nagyon fontos lehet az is, hogy megfelelő mértékben elidőzzünk az egyes oldalakon, de közel sem csak azért, hogy a baba nézelődjön.

Persze ez is lényeges lesz, azonban fontos még, hogy a képeken megnevezzük a dolgokat, általuk egyre több hangutánzó szóval és egyébbel tudjuk színesíteni a történetet, illetve elősegíteni azt, hogy a baba beszédfejlődése megtámogatásra kerüljön, később a szókincse is bővüljön.

Utánozzuk az állatok, a tárgyak, a járművek vagy a hangszerek hangját, ha erről szól a mese, és ilyesmit látunk a kapcsolódó képeken, a baba figyelmét garantáltan leköthetjük vele.

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!