A mindennapi meseolvasás fontossága

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

A legtöbb gyermek általában igényli, hogy szülei minden nap mesét olvassanak nekik, sőt mi több, éppen a minap foglalkoztunk vele, hogy sokan vannak, akik újra és újra elolvastatják édesanyjukkal vagy édesapjukkal ugyanazt a mesét, ami közel sem rossz dolog, inkább csak a lurkó előnyére válhat.

Most nem a mesék ismétléséről szeretnénk azonban újfent beszélni, hanem arról, hogy mennyire lényeges a kicsiknek a mindennapi meseolvasás, hiszen ez egy tanulmány szerint nemcsak a gyerekekre, hanem a szülőkre is nagyon pozitív hatást gyakorolhat, sőt mi több, a köztük lévő kapcsolat erősítésében egyaránt kulcsszerepet játszhat.

Már korábbi kutatások is foglalkoztak a témával

Természetesen nem ez volt az első eset, hogy a mindennapos meseolvasás témakörét egy kutatás boncolgatja, hiszen korábban bizonyítást nyert, hogy ez a folyamat meghatározó lehet a gyerekek fejlődésének szempontjából, miközben felkészíti őket az iskolára, hovatovább a nyelvi fejlődés tekintetében szintén rendkívül előnyös szerepet játszik.

Ezen felül a sok mesétől bővül a szókincs, javul az empátia és az érzelmi intelligencia, de napestig lehetne folytatni azt a rengeteg pozitívumot, ami kiderült a kérdéses felmérés során, most pedig egy újabb tanulmány látott napvilágot, mely egy egészen új perspektívából közelítette meg a témakört.

Ennek köszönhetően megtudtuk, hogy nemcsak a gyerek számára előnyös, ha a szülő rendszeresen felolvassa kedvenc meséit, hanem a felnőtteknek is, hiszen nagymértékben nyugtatja őket ez a tevékenység, nem lesznek türelmetlenek, miközben a gyerekek lényegesen figyelmesebbé válnak, sőt a kommunikációs képességek terén egyaránt fejlődésük tapasztalható.

A kutatásról

A kutatási anyag összefoglalásaként napvilágot látott tanulmány a Journal of Developmental & Behavioral Pediatrics című szaklap hasábjain jelent meg, a szerzők pedig egy sor dolgot kiemeltek még, amit tudományos keretek között meg tudtak állapítani az eredmények kapcsán.

A meseolvasást ugyanis bár egyszerű tevékenységnek nevezték, azonban mégis azt tapasztalták, hogy erősíti a kötődést a szülők és a gyermekek között, hiszen a felnőttek így nem lesznek sem durvák, sem türelmetlenek a gyermekükkel szemben, miközben az apróságok részéről csökken a hiperaktivitásra és a figyelmetlenségre való hajlam.

A kutatásban közel 2200 anyát és gyermeket vizsgáltak meg, kivétel nélkül amerikai állampolgárokat. Felmérték, hogy az anya milyen gyakran olvasott mesét akkor, amikor a pici még egy és három éves volt. Két évvel az adatrögzítés után az anyákkal újabb interjú készült, melyben felmérték, hogy milyen gyakran agresszívak a gyermekkel, milyen sokszor kell testi vagy lelki fenyítést alkalmazni azért, hogy szabályozhatók legyenek és így tovább.

Mindeközben természetesen a gyerekek viselkedését is vizsgálták, majd az így kapott válaszokat kielemezték, miközben olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a családok anyagi helyzete vagy a depresszióra – illetve más egyéb mentális betegségre – való hajlam, ami természetesen nemcsak a szülő, hanem a gyermek viselkedését is meghatározhatta.

Mint kiderült: a rendszeres meseolvasó szülők még évekkel később is sokkal türelmesebbek voltak a gyermekeikkel, mint azok, akik nem olvastak, vagy csak ritkán. Mindeközben ezek a gyermekek is sokkal együttműködőbbek voltak, ami vélhetően egyfajta egyenes arányú körforgást indított el a szülő és a lurkó kapcsolatában, hiszen minél ügyesebbek voltak a kicsik, vélhetően annál türelmesebbé váltak az anyukák is.

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!