Néhány szakértő már korábban jelezte, hogy a koronavírus-járvány rendkívüli mértékben megviseli majd a családokat, és sajnálatos módon az egyik ilyen terhelt terület a házasság szentsége lett, hiszen az első statisztikák alapján a lezárások alatt világszerte drasztikus mértékben megugrott a válások száma.

Bár magyarországi adatokat egyelőre nem ismerünk, azonban 2020 harmadik negyedévében úgy tudni, hogy az Egyesült Királyságban 30-, az Egyesült Államokban pedig 40 százalékkal ugrott meg a válások száma az ilyenkor megszokott eredményekhez viszonyítva, ami rendkívül jelentős változás, és alighanem hazánkban is rekordközeli számok születnek.

A háttérben meghúzódó okok

A kutatások eredményei szerint januárban volt eddig a legmagasabb a lezárások idején a benyújtott válási kérvények száma, aminek az oka leginkább abban keresendő, hogy a vírushelyzetből fakadó lezárások miatt eleve feszültebbé válhatott a helyzet a párok között, amit az ünnepek és az újév tovább fokozott, de az egyre szigorodó megszorítások sem kedveztek a kapcsolatoknak.

Az eltúlzottan sok együtt töltött idő ugyanis előtérbe helyezi a kommunikációs problémákat, miközben beszűkült az élettér, a helyzetet pedig gyakran tovább bonyolítja a munkanélküliségtől való rettegés, ami a lezárásokkal folyamatosan növekvő árak, az általános drágulás mellett az anyagi gondoktól való félelmet is növeli, mely szintén konfliktusforrás.

Tovább ronthatja a körülményeket a home office mellett az online oktatás erőltetése is, mely azon túl, hogy az esetszámok alapján nem a leghatásosabb intézkedés, még tovább csökkenti az otthoni harmóniát, hiszen rendkívül nehéz úgy a munkánkra koncentrálni, hogy közben a háztartást is vezetjük, a házimunkát is elvégezzük, mialatt a gyerekek tanulásával szintén foglalkozni kellene.

Mindez sokak számára egy egészen új és szokatlan helyzet, ami rendkívüli mértékben meg tudja nehezíteni az együttélés szabályait, azonban ne feledjük el, hogy a válás gondolata normál esetben nem egyik napról a másikra születik meg, annak mindig komoly előzményei vannak, méghozzá hosszadalmas előzményei, így a lezárások alighanem csak egy utolsó cseppet jelenthettek abban a bizonyos pohárban.

Mit tehetünk, hogy elkerüljük a válást?

Az emberek zöme nyilván nem azért köti össze az életét valakivel, hogy aztán később elváljon tőle, így érdemes kétszer is meggondolni a folyamatot, mielőtt elmennénk a legközelebbi bíróságra és benyújtanánk kérelmünket. Az alábbi tanácsokat érdemes megfogadni, hogy elviselhetőbb legyen a helyzet!

Idézzük fel, hogy mibe szerettünk bele

Hogy megmentsük kapcsolatunkat, és elviseljük párunkat, rendkívül lényeges, hogy felidézzük magunkban: mibe szerettünk bele akkoriban. Az emberek nyilván sokat változnak az évek során, még többet vészhelyzet idején, azonban ennek ellenére is biztosan megőriztek magukban valamennyit a régi énjükből, abból az énből, amit anno megszerettünk.

Ha arra törekszünk, hogy ezeket felidézzük, akkor könnyedén előtérbe kerülhetnek a pozitív tulajdonságok, és háttérbe a negatívumok, vagyis egyszerűbb lesz elviselni a másik esetleges kellemetlenségeit.

Vonuljunk vissza, amilyen gyakran csak tudunk

Ha mindig láb alatt vagyunk, ha állandóan a párunk nyakán lógunk, az nyilván nem a legszerencsésebb helyzet. Próbáljunk meg tehát minél többször és minél hosszabb időre visszavonulni, például bezárkózni a szobába, kiülni az erkélyre vagy elmenni sétálni a közeli erdőkbe, mezőkre.

Merthogy azt még senki sem tiltotta meg, hogy ne hagyjuk el a lakásunkat napközben, így ha szívesen kiszellőztetnénk a fejünket, miközben még a tömeget is el tudjuk kerülni, akkor ne habozzunk, menjünk minden nap, hiszen ez óriási segítség lehet abban, hogy könnyebb legyen elviselni ezt a helyzetet.

Gondoljunk sokat a jövőre

Nosztalgiázni jó dolog, és a lezárások alatt az is sokat segíthet, azonban érdemes inkább előre is gondolkozni. Mert amennyiben minden úgy alakul, mint tavaly, akkor legkésőbb nyárra ez az egész már csak egy rossz álom lesz csupán, tehát ismét mehetünk dolgozni, nyaralni, erre-arra kirándulni, ergo lesz idő feltöltődni.

A gyermek legyen az egyik fő motiváció

Mielőtt eljutnánk a válásig, nagyon fontos, hogy átgondoljuk az életünket, és vegyük figyelembe a gyermekünket. Nyilván egy erőszakos vagy függőségtől szenvedő pár mellől menekülni kell, de ez a helyzet már a járvány előtt is bizonyára váláshoz kapcsolódó gondolatokat szülhetett, így nem új keletű a dolog.

Mielőtt beadnánk tehát a papírokat, vegyük számításba, hogy a gyermek csonka családban nő fel, hogy se az apukája, se az anyukája nem láthatja majd eleget, miközben döntésünk túlzás nélkül az egész életét megpecsételi, rossz hatást gyakorol rá.

Kommunikáció, kommunikáció, kommunikáció

A legtöbb válás vagy rosszul alakuló párkapcsolat sajnálatos módon a kommunikációs hiányosságokból fakad, mert az emberke nem tudnak leülni és őszintén beszélni egymással, egymásnak, egymásról. Itt az idő megtanulni, hiszen sok esetben csak ez a kulcsa annak, hogy egy kapcsolat újra működhessen.

Keressetek közös hobbit

Ha már úgyis össze vagytok zárva, akkor próbáljatok meg együtt fejlődni és új elfoglaltságokat, hobbikat keresni magatoknak. Ez lehet valami kreatív dolog, de kézenfekvőbb és egyszerűbb például a sorozatnézés. Fontos, mert pozitív együtt töltött időről lesz szó, miközben ráadásként közös téma is akad majd a mindennapokban, valami olyasmi, ami elnyomhatja a negatív érzelmeket.

Forrás

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…