Így vagy úgy, de a közösségi oldalak az utóbbi néhány évben az életünk, a mindennapjaink részévé váltak, ezáltal sokaknak teljesen természetes, hogy ébredés után azonnal készít egy szelfit, napközben pedig legalább 5-6 képet, videót vagy bejegyzést tesz közzé a Facebookon, az Instagramon, a Twitteren és más hasonló oldalakon.

A téma kapcsán a legnagyobb probléma azonban, hogy sokan a családjukról, a minderről mit sem sejtő gyermekükről is rengeteg képet tesznek nyilvánossá, ami egy olyan súlyos, nem mellesleg veszélyes jelenség, hogy már kutatások is foglalkoznak vele, sőt saját elnevezést is kapott: ez lett a sharenting!

Mi az a sharenting?

Azonnal adja magát a kérdés a fentiek után: mi az a sharenting? Magyar megfelelője ennek a szónak nincs, így vélhetően ugyanúgy magyarosodik majd, mint a posztolás vagy a lájkolás, de ha körül szeretnénk írni a jelenséget, akkor a szülők által elkövetett túlzott, kifejezetten a gyerekeket célzó posztolási kényszerről van szó.

A kifejezés az angol share, azaz megosztás, valamint a parenting, azaz nevelés szavakból lett összeollózva, és arra kíván rámutatni, hogy napjainkban rengeteg olyan szülő van, aki gyermeke tudta nélkül oszt meg a világhálón olyan képeket és videókat, melyek később akár komoly gondot is okozhatnak a kicsinek.

Már kutatás is foglalkozik a témával

A téma kapcsán a brit Nominet már egy kapcsolódó kutatást is indított annak érdekében, hogy pontosan felmérjék a jelenséget, és sajnos a számok egyenesen ijesztő méreteket öltöttek az adatok összegyűjtésekor.

Megtudtuk ugyanis, hogy egy átlagos szülő évente akár 300 fényképet tesz ki közösségi oldalaira a gyermekéről, ami majdnem napi egy fotót jelent évente, vagyis a kicsiről hétéves korára – azaz mire iskolába megy – már több mint 2 ezer kép lesz elérhető a digitális világban, ami bődületesen sok.

Hogy mi ezzel a probléma?

Sajnos rengeteg dolog, de elég csak egyetlen tényezőt kiemelnünk a kapcsolódó kutatásból. A megkérdezett brit szülőknek ugyanis csak a 10 százalékuk mondta azt, hogy a Facebookon – mely a legkedveltebb platform ebből a célból – kizárólag olyan ismerőseik vannak, akiket valójában ismernek, és offline is találkoznak velük.

A szülők 90 százaléka tehát úgy teszi ki a kirakatba gyermekeit nap mint nap, hogy az ismerősök között teljesen idegen emberek is megtalálhatók, akikről legfeljebb csak a nevüket tudják. Még szomorúbb, hogy az apukáknak és az anyukáknak csak a 45 százaléka gondoskodik arról, hogy kizárólag az ismerősök láthassák ezeket a fotókat, a többiek olyan beállításokat használnak, amivel teljesen vadidegen emberek is láthatják ezeket a képeket.

Mom is taking baby photos with a smartphone.

Lássuk a veszélyeket

A fentiek olvasatán talán sok szülő csak legyint, de a sharenting jelenség rendkívül veszélyes lehet! Egyrészt azért, mert gyermekeink nem maradnak örökké kicsik, és tinédzserként nem biztos, hogy örülnek majd neki, ha meztelen vagy hisztis, esetleg más ciki képeket, vagy videókat tettünk róluk közszemlére.

Ha nem titkosítjuk ezeket a bejegyzéseket, sajnos könnyen előfordulhat, hogy gyermekünk mémek vagy vicces videók főszereplőivé válik, ami ellen semmit sem tudunk majd tenni. Ezzel, de már a róluk való mértéktelen posztolással is sértjük a magánélethez való jogukat, a nevük, a hobbijuk vagy éppen annak a kiposztolása, hogy hová járnak iskolába, illetve óvodába, pedig rengeteg veszéllyel járhat.

Ezek ugyanis jó esetben csak adathalászokhoz és online marketing cégekhez juthatnak el, akik sokat profitálhatnak ezekből az adatokból, de rosszabb esetben pedofiloknál, sőt bűnözőknél, emberrablóknál is landolhatnak ezek az információk. Rengetegen csak legyintenek az ilyesmire, miszerint ez nem egy amerikai televíziós sorozat, de sajnos nem egyszer történt meg Magyarországon is, hogy a bűnözők a közösségi oldalak alapján akadtak áldozatra.

Sok helyen már büntetik a sharentinget

Egyre több olyan történet lát napvilágot a világ számos pontjáról, melyből kiderül, hogy a sharenting bizony bűn, és emiatt hivatalos eljárás részeként büntetés járhat érte.

Egy osztrák lány például azért perelte be szüleit, mert édesanyja és édesapja több száz gyerekkori képet osztott meg róla közvetlen ismerőseikkel, de egy olasz fiú is bíróságra ment, amiért szerinte édesanyja megosztási kényszertől szenved, és szinte minden nap kellemetlenséget okozott neki azzal, hogy élete összes pillanatát kiposztolta a közösségi oldalára.

Jó példa a sharenting bűncselekmény jellegére Franciaország, ahol bűntettként kezelik a bíróságok mindezt, ha jelentésre kerül. Ennek megfelelően törvényi keretek között határozták meg, hogy azok a francia szülők, akik a gyerekeik beleegyezése nélkül töltenek fel a közösségi oldalakra róluk szóló képet, videót vagy bejegyzést, akár 45 ezer euró büntetést is kaphatnak, sőt extrém esetben egy évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók.

Forrás

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…