Magyarországon nincs Halloween, csak Mindenszentek és Halottak napja. Mindenki kívülről fújja már ezeket a rigmusokat, de két dolgot azért nem árt tisztába tenni!

Az első, hogy Halloween ott van, ahol megünneplik és megtartják, a másik pedig, hogy nem amerikai hagyomány, hanem kelta, így legalább annyi jogunk van hozzá nekünk, mint a tengerentúliaknak.

Október utolsó napja minden évben Halloween, a boszorkányok és a szellemek éjszakája. Sok gyermek eredendően retteg az ilyesmitől, de ezen a napon, ezen az éjszakán valamiért mégis szeretnének ők is félelmetesnek látszani, még ha csak a maguk kis aranyos módján is.

Bár a pandémia miatt idén a nagy mulatozások elmaradnak, azonban ha gyermekünkkel szeretnénk megtartani az ünnepet, akkor ne habozzunk előkeresni hozzá pár témába vágó mesefilmet. Lássunk erre pár szuper példát!

Hotel Transylvania

A három részes Hotel Transylvania – illetve a rövidebb epizódokból összeálló sorozat – minden része fogyasztható formában tálalja a horrorisztikus lényeket a gyerekeknek. Nincs ijesztgetés, mindenki cuki, mindenki vidám, mindenki humoros, miközben megismerhetjük Drakula gróf életét, akinek az volt az életcélja, hogy egy olyan helyet teremtsen, ahol ő és a többi szörnyszülött egyaránt nyugodtan és boldogan élhet. Persze ez nem egyszerű feladat, pláne annak fényében, hogy a gróf lánya, a kis Marvis alaposan megnehezíti apuci életét!

Coraline és a titkos ajtó

Szintén a horrorisztikus témákban igyekszik nagyot alkotni a Coraline és a titkos ajtó, melynek főhőse teljesen átlagos életet él mindaddig, amíg rá nem akad otthonában egy titkos átjáróra, ami egy furcsa világba repíti. Elsőre úgy tűnik, mintha semmi nem változott volna, csakhogy az ajtó túloldalán egy alternatív dimenzió vár rá, gombszemű emberekkel, akik egyáltalán nem olyan kedvesek, mint ahogyan azt Coraline korábban gondolta, így a lány szeretne minél előbb visszatalálni az igazi világába.

Szörnyen boldog család

A Szörnyen boldog család egy igazi halloweeni történet, melyben egy család mindennapjait ismerhetjük meg. Tipikus amerikai idill, benne a mindig dolgozó apával, a tyúkanyó anyával, a lázadó kislánnyal és a nyámnyila kisfiúval a főszerepben. A család azonban egy halloweeni buliban köt ki, ami különleges fordulatot vesz, egy boszorkány ugyanis megátkozza őket, és a jelmezüket végérvényesen rájuk varázsolja, így az átlagos famíliából egy szörnyszülött bagázs lesz, méghozzá vámpírral, vérfarkassal, múmiával és egy Frankensteinnel a főszerepben. A feladat pedig adott: megtalálni a boszorkányt és megtörni az átkot!

Coco

A Coco az utóbbi évek egyik leginkább megosztó animációs filmje lett, amit mindenképpen együtt nézzünk meg a gyerekkel. Ez a mű a mexikói halottak napján játszódik, főhőse pedig egy Miguel nevű kisfiú, aki mindenki tiltására zenész akar lenni, mint üknagypapája volt egyszer, de hangszert nem tud szerezni sehonnan. Ezért felkeresi őse sírját, ellopja annak gitárját, majd miután megpengeti, váratlanul láthatóvá válnak előtte a halottak, sőt egyenesen a halottak birodalmába kerül. Hogy minden visszatérhessen a régi kerékvágásba, találnia kell egy olyan családtagot az élők közül, aki áldását adja furcsa karrierjére.

https://www.youtube.com/watch?v=3u2xlfL1HDY&ab_channel=ForumHungary

Addams Family

Végezetül pedig egy klasszikus film animációs kivetülése: az Addams Family! A jól ismert morbid családban semmi sem olyan, mint a hétköznapi világban, az összes szereplő meg van kattanva, Morticia, Gomez, Wednesday és Pugsly, akik újfent valami őrült kalandokba keverednek, miközben minden egyes cselekedetüket horrorisztikus események és tettek követik. Tökéletes és egyben humoros alapanyag lehet ez gyermekünk számára Halloweenre!

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…