A legtöbb szülő általában úgy választ mesekönyvet a gyermekének – amennyiben még szokás könyvet ajándékozni a családban –, hogy megnézi milyen látványos, illetve milyen sok illusztráció található benne.

A képeket ugyanis mindenki szereti, felnőtt és gyerek egyaránt, azonban a közhiedelemmel ellentétben közel sem csak az eladhatóság, a marketing miatt nagyon fontos az, hogy egy mesekönyv tele legyen illusztrációkkal, pontosabban inkább megfelelő illusztrációkkal, egy kutatás ugyanis nemrégiben bebizonyította, hogy ezeknek a képeknek ennél sokkal fontosabb szerepük is van.

A kutatásról

A kérdéses kutatásban összesen 41 gyermek vett részt, akiket egy speciális technológia segítségével vizsgáltak meg, ezáltal miközben mesét olvastak nekik egy könyvből, a lurkók láthatták a kapcsolódó illusztrációkat, a szemmozgás követésének segítségével pedig először is megnézték, hogy a gyermekek mennyi ideig képesek elmerülni a képekben.

Hogy a könyv színes, fekete-fehér, kicsi vagy nagy ábrázolásokkal volt tele, az a kutatás szempontjából nem lett mérvadó, ugyanakkor a vizsgálatok során nagy figyelmet fordítottak arra, hogy bizonyítást nyerjen az alapvető hipotézis, miszerint főként óvodás korban az illusztrációk jelentős mértékben segítenek megérteni a hallott meséket, illetve a gyerekek is jobban issza tudnak emlékezni ezekre a történetekre.

A kutatás eredménye a Journal of Experimental Child Psychology folyóirat hasábjain jelent meg, érdekessége pedig, hogy magyar vonatkozása is van, hiszen Adriana G. Bus, az Amszterdam Egyetem professzora mellett Takács Zsófia Katalin, az ELTE PPK kognitív fejlődés és oktatás kutatócsoportjának vezetője egyaránt oroszlánrészt vállalt a megfigyelésekben és a kapott eredmények feldolgozásában.

A gyerekek könnyebben megértik a meséket az illusztrációk segítségével

Mint a kutatási eredmények kiértékeléséből kiderült, a mesékhez kapcsolódó illusztrációk jóvoltából főként az óvodáskorú gyermekek könnyebben megérthetik a könyvekből hallott szövegeket, ami később jelentős fejlődést eredményezhet többek között a szövegértési képességek tekintetében.

A megfigyelések alapján kiderült, azoknál a meséknél, melyekhez tartozott legalább egy kevéske képi ábrázolás, a gyerekek sokkal jobban értették a hallottakat, egyszerűbben visszaidézték a jelentéktelenebbnek tűnő részleteket is azokhoz a történetekhez képest, melyeket ábrázolás nélkül meséltek el nekik.

Nyilvánvalóan nagyon fontos volt, hogy az illusztráció szorosan kapcsolódjon az adott meséhez, tehát egyáltalán nem mindegy az sem, hogy az egyes történetekhez milyen képeket sikerül társítani, amennyiben ugyanis azok nem a szövegben hallott eseményeket vagy szereplőket ábrázolják, akkor csak jobban összezavarhatják a gyerekeket.

A szakértők természetesen alaposan kielemezték a szemmozgás követéséhez kapcsolódó adatokat is, melyek alapján újabb érdekességekre derült fény. Kiderült ugyanis, hogy a gazdagabb illusztrációknál a lurkók képesek voltak mindig a képeknek azon területeire koncentrálni, ahol a mese éppen tartott a szövegben, vagyis ők gyakorlatilag a kép segítségével tudták olvasni a szöveget.

Később sem szabadna teljesen elhagyni a képeket

Bár a teszteken csak óvodások vettek részt, a kutatók határozottan egyetértenek abban, hogy a későbbiekben sem szabadna teljesen elhagyni a képeket és illusztrációkat a könyvekből, pláne a gyerekek esetében, akik nyilvánvalóan hajlamosak megijedni tőle, ha hirtelen találkoznak egy nagyobb szövegtöredékkel, és semmiféle képi ábrázolás sem tartozik hozzá.

Bár nyilván a nagyobb gyermekeknél fokozatosan csökken az illusztrációk fontossága a szövegértés tekintetében, azonban általános iskolás korban még lényeges lenne olyan tanulandókat kiadni nekik, melyek gazdag és a szöveghez kapcsolódó ábrázolással rendelkeznek. Ezzel lényegesen egyszerűbb lehetne a tanulás, könnyebben tudnák memorizálni a fontosabb részleteket.

A fentiekre ráadásul a saját környezetünkből is találhatunk példát, elegendő csak megnézni gyermekeinket, akik képesek arra, hogy egy kedvelt mesekönyvüket gyakran szóról-szóra visszaadják, illetve elmeséljék csak a képeket pásztázva hozzá. Erre önmaguktól képtelenek lennének – illetve nem ilyen pontossággal –, de az illusztrációk által jelentős mértékben növekszik az emlékezőkészség is.

Forrás

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…