Ijesztő, ha nyitott szemmel alszik a baba, de valójában nem szokatlan

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

A legtöbb újdonsült szülőre gyakran képes ráhozni a frászt a saját kisbabája, hiszen rengeteg olyan friss élményt hozhat egy baba nevelgetése, amiről korábban nem szóltak a szakkönyvek, sem a védőnők vagy az orvosok.

Ilyen helyzet például az is, amikor az újdonsült anyuka vagy apuka benéz a gyerekágyba, majd azt látja, hogy az alvó gyermeke farkasszemet néz vele. Merthogy nincs olyan bekezdés a szülői életre való felkészítő kiskönyvben, ami nyitott szemmel alvó kisbabákról szól.

Általánosabb, mint gondolnánk

Márpedig a nyitott szemmel alvó kisbabák sokkal gyakoribbak, mint gondolnánk, és bár keveset hallani a jelenségről, azt azért mindenképpen érdemes kiemelni vele kapcsolatban, hogy egyáltalán nem ritka, sőt sokkal általánosabb eset, azonban rengeteg szülő észre sem veszi.

Vagy ha észre veszi, nem foglalkozik vele, pedig vannak azért esetek, amikor nem árt odafigyelni rá, hiszen ez valójában egy – gyakran átmeneti – elváltozás, még orvosi szakkifejezés is van rá, az éjszakai lagophthalmos, azonban megijedni nem kell, inkább egyfajta fiziológiai sajátosság, és nem valamiféle egészségügyi probléma áll a háttérben.

Miért alszik a baba nyitott szemmel?

Ezt a kérdést még a modern tudomány sem tudta teljesen megválaszolni, így egyfajta talánynak tekinthető az újszülöttek kapcsán. A legvalószínűbb magyarázat az idegrendszer fejletlenségében keresendő, hiszen a babák esetében vélhetően hosszabb az REM fázis, mely jellemzően nyitott szemmel való alvásban nyilvánul meg.

Természetesen van olyan eset is, amikor születési rendellenességről beszélhetünk a nyitott szemmel való alvás hátterében. Nagyon ritka eset, de előfordulhat, hogy a kisbaba képtelen becsukni a szemét, amit a legtöbb esetben mielőbbi műtéttel kell orvosolni a probléma elhárításához.

Mit tegyünk, ha nyitott szemmel alszik a baba?

A legtöbbször a nyitott szemmel alvás a babáknál maximum percekig tart egy-egy alvási ciklus során, vagyis elég rövid ideig ahhoz, hogy ne tegyen semmi kárt a szemekben, azonban nem árt odafigyelni a gyermekre, ha gyakran tapasztalunk nála ilyesmit.

Ennek az oka ugyanis, hogy a nyitott szemmel való alvástól a szemgolyó kiszárad, mely hosszabb távon rossz hatást gyakorolhat a szaruhártyára, ezáltal a gyermek látását is roncsolhatja. Ha gyermekorvosnak vagy szemész szakorvosnak jelezzük a problémát, akkor jellemzően speciális szemcseppeket vagy szemkenőcsöt írhat fel a probléma megelőzése érdekében.

Természetesen a legtöbb orvos nem ír fel azonnal gyógyszert, inkább azt javasolja, hogy kellően mély alvás esetén próbáljuk meg inkább óvatosan lehajtani a pici szemhéját. Ha a gyermek elég mélyen alszik, akkor erre nem ébred fel, illetve a szemgolyó kiszáradását is megelőzhetjük vele.

Nyilván a nyitott szemmel való alvásnak is megvannak a maga fokozatai, így ha csak kisebb mértékben vagy félig van nyitva a szeme éjjel, és az sem folyamatosan, akkor nem kell aggódni miatta, hiszen ez még a felnőttekre is gyakran jellemző.

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!