Így működik terápiaként a mese

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Sokszor és sok helyen hallottunk már róla, hogy a gyerekek számára a mesék egyfajta terápiás módszerként is funkcionálhatnak, hiszen tanítanak, példát mutatnak, fejlesztenek, mindemellett pedig segítenek a gyógyulásban is a különféle mentális problémák esetén. Hogy mégis miért és miként hatnak terápiaként a mesék? Ennek jártunk utána az alábbiakban!

A mindennapi eseményeknek van mesés megfelelőjük

A legfontosabb tudnivaló ezen a téren, hogy minden egyes szituációnak és problémának, amit a gyermekek megélhetnek, illetve gyógyítandó traumát idéz elő náluk, létezik egy mesés megfelelője. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy ha szomorúak, ha bántották őket az iskolában, vagy ha elhunyt egy közeli hozzátartozójuk, akkor biztosan találunk egy olyan történetet, amiből erőt meríthetnek.

A mesék ugyanis a gyerekek számára egyfajta útmutatók, segítők egyben, ha úgy tetszik, amiből inspirációt tudnak meríteni azzal kapcsolatban, hogy a főhős miként cselekedett bizonyos helyzetekben, mibe kapaszkodott, és miként ért véget ez a küzdelem. Hiszen minden rossznak vége lesz egyszer, a happy endre végződő mesék pedig ezt képesek alátámasztani a gyermekek számára.

A mese példaképeket ad a gyermekeknek

A mélypontokon az embereknek nemcsak útmutatásra van szükségük, hanem arra is, hogy felnézzenek valakire. Lényeges tehát egy példakép felvonultatása, ha ezt a gyermek a családból vagy közvetlen környezetéből nem kapja meg, esetleg nem talál olyan személyt, aki megfelelő lenne ebből a célból.

A meseszereplőkkel amúgy is sokkal könnyebben azonosulnak a gyermekek, ezáltal ha találunk egy olyan történetet, vagy egy olyan rajzfilmet, melynek főszereplőjével a kicsi képes egy hullámhosszon pendülni, akkor az már fél siker, pláne abban az esetben, ha a kérdéses szereplő meg tudja oldani a problémáját, mindezt ráadásul olyan módszerekkel, ami a valóságban is megtörténhet.

A legtöbb mese képes tanítani a gyermekeket, így a legtöbb problémához találunk egy olyan kapcsolódó sztorit, melyben egy bizonyos szereplőre bármikor felnézhet és visszatekinthet a lurkó, példaként hozhatja fel a legnehezebb percekben is.

Elhiszik, hogy nincsenek egyedül a problémájukkal

Bár még csak gyermekek, a lelki problémák esetükben is kivetülhetnek drasztikus módon. A legrosszabb, hogy esetükben gyakran nem tudják kimondani azt, ami bántja őket, nincsenek olyan fejlettségi szinten, nem rendelkeznek akkora szókinccsel, hogy megfogalmazhassák a bajukat, így a legtöbbször az segít nekik a leginkább, ha tudják: nincsenek egyedül.

Nyilván a szülő is fontos támasz ebben, de a mesék nyelve, a mesehősök világa rendszerint sokkal nagyobb biztonságot nyújt, nem mellesleg érthető közeget jelent a picinek, ezért fontos, hogy legalább a mesék kapcsán elhiggye: soha nincs egyedül, mindig számíthat valakire, ha másra nem, akkor néhány szereplőre az emlékeiből.

Bízzuk profikra a meseterápiát

Bár a fentiekben a mese terápiaként történő alkalmazásáról beszéltünk, azért fontos hozzátenni, hogy ezt a típusú tudományos módszert mindig bízzuk profikra a gyakorlati alkalmazás terén. Magyarul ne próbáljunk meg direkt, erőlködve olyan meséket keresni a gyermek számára, ami éppen akkor ideális a probléma kapcsán.

Ennél sokkal fontosabb, hogy ott legyünk gyermekünknek, hogy mi is éreztessük vele: számíthat ránk. Amennyiben pedig ebben az időszakban valódi segítséget akarunk nyújtani számára, csak egyszerűen töltsünk rengeteg időt vele és meséljünk neki minél többet, méghozzá kötöttségek nélkül. Biztosak lehetünk benne, hogy lesz eredménye!

Forrás

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!