Oldalunk hasábjain sokszor foglalkoztunk már a meseolvasás pozitív hozadékaival, illetve a kapcsolódó hatásokkal egyaránt, így most itt az ideje egy ehhez szorosan kapcsolódó, sokakat foglalkoztató kérdésre választ találnunk a téma kapcsán. Ez nem más, minthogy hány éves koráig is olvassunk mesét gyermekeinknek?
Az ugyanis nyilvánvaló sokak számára, hogy a legkisebbek igénylik a meseolvasást, iskoláskorukig garantáltan elkíséri őket ez a foglalatosság, de amint megtanulnak olvasni, változik a helyzet. Csakhogy ez közel sem jelenti azt, hogy egy iskoláskorú gyermeknek nem kell, illetve nem lehet mesét olvasnunk. Éppen ellenkezőleg!
A legfontosabb: addig olvassunk, amíg kéri!
A kérdéses témakör kapcsán a legfontosabb tudnivaló leginkább az, hogy minden esetben addig olvassunk mesét gyermekünk számára, amíg ő azt igényli a részünkről. Előfordulhat ugyanis olyan eset, hogy már óvodáskorban unja, ha a szülő mesél neki, de olyanról is hallottunk már, hogy egy ötödik-hatodik osztályos gyermek is igényelte például az estimesét.
Ennek minden esetben oka van! A meseolvasás ugyanis sok gyermeknél olyan kötődést jelenthet, mint például a szoptatás, vagy bármilyen egyéb közös tevékenység űzése. Emiatt nem lehet gyermekünket erőszakkal leállítani vagy letiltani róla, mert annak sajnálatos módon beláthatatlan következményei lehetnek, így ha terhes számunkra a dolog, akkor ügyeljünk a fokozatosságra.
Pszichológiai szemmel nem kizárt, hogy a meseolvasás jelenti a gyermek számára a kapcsot a gyermeki lét és a közelgő tinédzserkorszak között. Ezt az átmenetet sok lurkó nehezen éli meg, a hormonális változások mellett sokan rendkívül nehezen engedik el a gyermeki énjüket, és rengetegen vannak, akik például napközben már felnőttnek mutatják magukat az iskolában, de esténként mégis jól esik nekik egy mesét meghallgatni az anyuka vagy az apuka szájából.
Emiatt különösen szerencsés helyzetben vannak azok a gyermekek, akik kisebb testvérrel rendelkeznek, hiszen esetükben nem lesz furcsa kérés a meseolvasás, ha igénylik, ha nem, hallgathatják majd.
Próbáljuk meg az önálló olvasás felé terelni
Azért nyilvánvalóan már szülői szemmel is terhes vagy furcsa lehet állandóan felolvasni egy 9-10 éves gyermek számára, amikor normális esetben ő már elsajátította az olvasás tudományát. Emiatt érdemes lehet az önálló olvasás felé terelgetni őket, ami nyilván nem az elutasítást jelenti, sokkal inkább az olyan különféle trükkök és praktikák alkalmazását, melyek segítenek a gyermeknek rádöbbenni arra, hogy mennyire jó dolog önállóan elolvasni valamit.
Ehhez hozzájárulhat, ha felváltva olvasunk például egy mesét, vagy ha megkérjük, hogy most kivételesen ő olvasson fel nekünk, hiszen ez neki is pozitívum, mert fejlődik az olvasása. Szintén előnyben vannak itt azok a gyermekek, akik rendelkeznek kistestvérrel, hiszen nekik aztán bármikor lehet mesét felolvasni, mindig nyitottak rá.
A közös olvasás nagyobb korban is sok előnnyel jár
Azt azért természetesen ne feledjük el, hogy a közös olvasás még nagyobb korban is rengeteg előnyt hordoz, így visszautalnánk egy cikkben már elhangzott gondolatra: mindig oka van annak, ha a gyermek nagyobb korban arra kér minket: olvassunk neki. A gyermekkorával való kapcsolat növelése mellett előfordulhat például, hogy így szeretne több időt tölteni velünk, mert a sok munka és egyéb elfoglaltságok miatt erre nincs lehetőségünk. Figyeljünk rá oda és tartsuk tiszteletben a kérését, mert sok előnye származhat belőle később.