Sok szülő egyenesen sikítófrászt kap tőle, ha gyermeke valamilyen állattal, macskával, netán kutyával érintkezik. Rögtön előkerül kézmosáshoz a palackos víz, a nedves törlőkendő vagy a fertőtlenítőszer. Nem meglepő, hogy az ilyen szülők hallani sem akarnak arról, hogy a lurkó háziállatot kaphasson.

Márpedig tudományosan igazolt tény, hogy egy háziállat rendkívül jó hatást gyakorol a gyermekre, több tanulmány is bebizonyította például, hogy sokkal egészségesebbek azok a falusi lurkók, akik állatok között nőnek fel, mint azok a városi gyerekek, akik csak képen látnak állatokat. Lássunk azonban néhány vitathatatlan tényt, amiért háziállat kell egy gyermek mellé!

Az állatok miatt erősebb lesz a gyerek immunrendszere

Alighanem az egyik legfontosabb pozitívum, ami a háziállat mellett szól egy gyermek esetén, hogy erősíti a pici immunrendszerét, amit több kutatás, legutóbb a finn Kuopio Egyetemi Kórház egyik professzora, Eija Bergroth bizonyított be, illetve támasztott alá már a csecsemők kapcsán is.

Mint kutatásai során bizonyosságot nyert, azok a csecsemők, akik olyan családba születnek, ahol kisállat él, sokkal ritkábban lesznek betegek a későbbiekben, és kevesebb antibiotikumra van szükségük, mint azoknak a csemetéknek, akik csak ritkán vagy egyáltalán nem találkoznak, illetve nem érintkeznek állatokkal.

A kutatásban mintegy 400 finn gyermeket vizsgáltak meg az átfogó eredmények érdekében, méghozzá a szülők segítségével, akiknek folyamatos leírást kellett készíteniük a gyermek egészségügyi állapotáról.

Ebből derült fény arra, hogy azok a gyerekek, akik együtt élnek egy házikedvenccel, sokkal ritkábban szenvednek légúti megbetegedéstől és allergiától, mint azok, akiknek nincs saját háziállatuk. Ennek az oka alighanem az, hogy az állatokról kis mennyiségben folyamatos mikroorganizmusok bombázzák a gyermek immunrendszerét, mely ettől sokkal erősebb és ellenállóbb lesz.

Segít erősíteni az önbizalmat

Különösen azoknál a gyerekeknél, akik egykén nőnek fel, gyakran tapasztalható az önbizalom hiánya, ami rengeteg tényezőhöz vezethető vissza. Függetlenül attól, hogy mi áll a háttérben, egy háziállat a kutatások szerint mindig nagy segítséget nyújt abban, hogy megerősítse a gyermek önbizalmát.

Nem véletlenül, hiszen egy kutya vagy egy macska a gyermek barátja lehet, együtt játszhatnak, ami drasztikus mértékben növelheti a lurkó önképét és önbizalmát egyaránt. Kis túlzással hasonló szerepet tölt be ilyenkor egy állat, mint egy testvér, vagy egy nagyon-nagyon közeli és jó barát.

Egy állat fejleszti az érzelmi intelligenciát is

Rengeteg világi ember szerint ez totális képtelenség, hiszen mit tanulhatna az ember egy háziállattól, de a tudomány bebizonyította, hogy egy háziállat, konkrétan egy kutya vagy egy macska rendkívüli mértékben fejlesztheti egy kisebb gyermek érzelmi intelligenciáját. Ennek az alátámasztásához pedig nem is szükséges feltétlenül a tudomány, hiszen logikusan gondolkozva is erre a következtetésre juthatunk.

Amennyiben ugyanis egy gyermeknek van egy érző, lélegző állata, aki éhes, szomjas, fáradt és törődést igényel, és némi szülői segítség mellett a kicsinek a feladata az, hogy gondoskodjon az állatról, ellássa őt és kielégítse az igényeit, akkor az hihetetlen mértékben növeli a piciben az érzelmi intelligencia mértékét.

Nem véletlen, hogy a tudomány több ponton is talált már összefüggést aközött, hogy a gyermekek, akik háziállatokkal nőnek fel, magasabb érzelmi intelligenciával rendelkeznek és kommunikatívabbak is, mint azok, akik nem érintkeztek állatokkal.

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…