Elfeledett klasszikusok: Reszkessetek, nem hagyom magam!

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

A rajzfilmek világában hosszú évtizedek óta olyan súlyos túltermelés van, hogy kis túlzással lehetetlenség minden egyes új megjelenést nyomon követni, illetve megismerni. Ennek köszönhetően rengeteg olyan rajzfilm merült feledésbe az idők folyamán, melyek egyébként nagy figyelmet érdemeltek volna. Cikksorozatunk részeként néhány ilyen elfeledett klasszikust szeretnénk elővenni és újra bemutatni olvasóinknak!

Reszkessetek, nem hagyom magam!

Ha Macaulay Culkin neve felmerül, akkor az emberek többségének rögtön a Reszkessetek betörők című karácsonyi klasszikus jut az eszébe, ami nem meglepő, hiszen a színész legfontosabb, mindenki által ismert munkájáról van szó, miközben azt már csak kevesen tudják róla, hogy gyerekként több produkcióhoz is a nevét adta, ezek között pedig rajzfilmet is találunk.

Ide sorolható például a Reszkessetek, nem hagyom magam! című alkotás is, melynek az eredeti címe The Pagemaster volt, így rögtön megdicsérhetjük a fordítással a magyar marketingeseket, akik úgy gondolták, hogy jó ötlet lehet ilyen formában áthallást tenni a produkció és a karácsonyi vígjátékok közé. Ma már tudjuk, hogy nem volt jó döntés, hiszen a mesének semmi köze hozzá, ráadásul így még a címe is inkább taszítja, mint vonzza az érdeklődőket.

Az 1994-ben készült mű különlegessége, hogy nem egy közönséges rajzfilm, hanem vegyes technikával készült, tehát rajzolt- és élőszereplős megoldások egyaránt találhatók benne, ami a kilencvenes években egy rendkívül kedvelt megoldás volt, elég csak olyan művekre gondolni, mint a Space Jam.

A Reszkessetek, nem hagyom magam! rendezője Joe Johnston és Pixote Hunt volt, forgalmazóként a 20th Century Fox állt a projekt mögé, itthon pedig az InterCom vette át nem kevés késéssel az amerikai bemutató után, hiszen nálunk csak 1996-ban jelenhetett meg, akkor is csak VHS-en, bár néha-néha azért elcsíphető néhány televíziós csatornán is.

Hogy miért nem lett belőle időtlen klasszikus? Erre a kérdésre nehéz válaszolni, a tengerentúlon kifejezetten nagy népszerűségnek örvend a mai napig, nálunk azonban a rossz terjesztés és promóció miatt nem tudta megvetni a lábát, pedig a szokásosan minőségi szinkronokat kapta.

Macaulay Culkint, azaz a főszereplőt például Szvetlov Balázs szinkronizálta, a Mr. Dewey karakterét adó Christopher Lloyd-ot pedig Rajhona Ádám, de Szuhay Balázs, Gesztesi Károly, Galbenisz Tomasz és Szabó Éva hangját is hallhatjuk benne többek között.

A történet

A rajzfilm története egy Richard Tyler nevű kisfiúról szól, aki megszállottan retteg mindenféle balesettől, ezért elhatározza, hogy inkább el sem megy otthonról, nehogy valami veszély leselkedjen rá. Egy napon azonban megunja az otthonlétet, és kerékpárra pattan, hogy megnézze egy kicsit a környéket.

Ezzel persze azonnal meg is lesz a baj, hiszen hősünk egy elvarázsolt könyvtárban köt ki, ahol elképesztő dolgok történnek vele, hiszen a könyvek világa valahogyan magába szippantja a fiút, rajzfilmhős lesz belőle, és elképesztő kalandok várnak rá, miközben minden erejével azért küzd, hogy hazataláljon.

A tanulság

Kifejezetten gazdagnak tekinthető a tanulságok tekintetében a Reszkessetek, nem hagyom magam!, hiszen olyan problémákat nevesít meg, melyek nagyon sok gyermek életében megjelennek, akik menedékre találhatnak a mesék birodalmában, csak sajnos ők sem tudják, hogy a könyvek milyen sok kalandot, barátot és élményt tudnak adni.

Ez a különleges rajzfilm ezen a téren nyújt segítséget, hiszen megmutatja, hogy a könyvek világa is lehet érdekes, miközben alapvető emberi értékek, szeretet, barátság, összetartás, hűség és kitartás sem kerülnek nélkülözésre. Mindenképpen ajánlott néznivaló a mai gyerekek számára is!

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!