Elfeledett klasszikusok: Jamie és a csodalámpa

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

A rajzfilmek világában hosszú évtizedek óta olyan súlyos túltermelés van, hogy kis túlzással lehetetlenség minden egyes új megjelenést nyomon követni, illetve megismerni. Ennek köszönhetően rengeteg olyan rajzfilm merült feledésbe az idők folyamán, melyek egyébként nagy figyelmet érdemeltek volna. Cikksorozatunk részeként néhány ilyen elfeledett klasszikust szeretnénk elővenni és újra bemutatni olvasóinknak!

Jamie és a csodalámpa

A Jamie és a csodalámpa című rajzfilmre garantáltan nagyon kevesen emlékezhetnek a magyar meserajongók közül, holott az eredeti címén Jamie and the Magic Torch című brit rajzfilm-sorozat még bőven a rendszerváltás előtt vetítésre került, így néhány epizódot már 1985-ben elcsíphettek belőle a gyerekek.

Ezt követően csak 1991-ben és 1992-ben vetítettek le belőle néhány epizódot, aminek köszönhetően a mai gyerekek, sőt a 20-25 éves korosztály soha nem is láthatta a tévében, ismétlések nem voltak, és a későbbi DVD kiadás sem igazán növelte az ismeretséget.

A rajzfilmet a Cosgrove Hall Films stúdió készítette eredetileg még a hetvenes években, vagyis egy igazi klasszikusról beszélhetünk, mely 1976-ban és 1979-ben az ITV csatornán futott. Nem kizárt, hogy a nyolcvanas évek közepén propagandajelleggel vetíthették annak érdekében, hogy megmutassák a gyerekeknek, a magyar vagy a csehszlovák rajzfilmek mérföldekkel jobbak a távoli nyugatról érkezőknél.

Merthogy a Jamie és a csodalámpa bár a hetvenes években kifejezetten fejlett technikával és animációs megoldásokkal készült, de akkora fejlődésben volt azokban az években ez a világ, hogy könnyen a süllyesztőben kötött ki néhány olyan alkotás, ami rossz időben debütált.

Itthon más okból kifolyólag nem sikerült olyan népszerűségre szert tennie, mint például a Hupikék törpikéknek, holott nagyon minőségi szinkron készült hozzá annak ellenére is, hogy évadonként gyakran változott az egyes szereplők hangja, de ez a legritkább esetben ment a minőség rovására.

A történet

A Jamie és a csodalámpa története egy igazán klasszikus  mesét idéz fel előttünk, egy igazi elképzelt világgal, illetve rengeteg tanulsággal a középpontban. A főszereplő egy kisfiú, név szerint Jamie lesz, akit bár édesanyja minden este gondosan lefektet aludni, szép álmokat kíván neki, csakhogy alvás helyett inkább kalandozni indul.

Ebben segítségére lesz neki hálósapkás kutyája, azaz Sajó, valamint egy különleges csodalámpa, melynek segítségével a páros minden éjszaka ellátogathat Kakukkiába, hogy meglátogassák különös barátaikat, akikkel mindig történik valami izgalmas dolog, melynek megoldása természetesen hősünkre hárul.

A csodálatos fantáziavilágban pedig rengeteg barát várja Jamiet és Sajót! Ott lesz Szám bácsi a Szuperbusszal, Megvagy hadnagy, mint az egykerekű rendőr, de Rezes Bandi, az egyszemélyes zenekar, Segíts Elek, az ezermester, valamint Fonák Tamás is, aki meglepő módon mindent teljesen fordítva csinál, mint kellene.

A tanulság

Mivel minden epizód másról szól, csak a háttérben meghúzódó koncepció közös, ezért gyakorlatilag a Jamie és a csodalámpa mindegyik részében eltérő tanulságot találhatunk, bár azt azért az összes részből érezhetik a mai gyerekek, hogy milyen is volt régen gyereknek lenni, még jóval az internet, a számítógépek és az okostelefonok kora előtt.

Természetesen ennél fontosabb, ma is aktuális tanítások és tanulságok is kinyerhetők ebből a kedves kis sorozatból. Lesznek olyan részek, melyekben a barátság fontossága kapja a főszerepet, és míg más epizódokban a szeretet, a család, addig megint máshol olyan apróságok kerülnek a középpontba, minthogy miért fontos iskolába járni. Érdemes elővenni és megmutatni a mai gyerekeknek is!

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!