Elfeledett klasszikusok: Ebek közt a legszemtelenebb

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

A rajzfilmek világában hosszú évtizedek óta olyan súlyos túltermelés van, hogy kis túlzással lehetetlenség minden egyes új megjelenést nyomon követni, illetve megismerni. Ennek köszönhetően rengeteg olyan rajzfilm merült feledésbe az idők folyamán, melyek egyébként nagy figyelmet érdemeltek volna. Cikksorozatunk részeként néhány ilyen elfeledett klasszikust szeretnénk elővenni és újra bemutatni olvasóinknak!

Ebek közt a legszemtelenebb

Az Ebek közt a legszemtelenebb nem egy hagyományos rajzfilm, hiszen több tekintetben is igazi különlegességnek tekinthető, lévén bár a főszereplője egy kutya, ezt a karaktert azonban valójában egy valóban létező amerikai humoristáról, Rodney Dangerfieldről mintázták, akik pedig ismerik a nevét, azok biztosan jól tudják, hogy általa a féktelen humor egyenesen garantált lesz.

Már annak, aki nem látta ezt a klasszikus, mely a kilencvenes évek elején egy igazi különlegesség volt itthon, azonban a sors sajnos úgy akarta – nem kizárt, hogy ebben is a rendszerváltás keze van közvetett vagy közvetlen formában –, hogy feledésbe merüljön. Ezért gondoltuk úgy, hogy most itt az ideje egy kicsit felidézni ezt az időtlen klasszikust, mely sokkal többre volt hivatott, sőt a tengerentúlon a mai napig kultikus műként tekintenek rá.

Az Ebek közt a legszemtelenebb című rajzfilmet eredetileg 1991-ben mutatták be a tengerentúlon, méghozzá James L. George és Bob Seeley rendezésében. Érdekessége, hogy a forgatókönyvet maga a címszereplő és főszereplő, Rodney Dangerfield írta, aki önmagához képest meglepően visszafogta magát a humorral, de mégis képes volt olyan történetet írni, mely a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt vicces, illetve tanulságos marad.

A filmet a Hyperion Animation gyártotta, és a Warner Bros forgalmazta, akik értelemszerűen nem adták bármihez a nevüket. A végeredmény természetesen Magyarországon is elérhető volt, 1993-ban jelent meg VHS-en, de néhány alkalommal a televízióban is lement, azonban a legjobb információink szerint csak nagyon kevesekhez juthatott így el, hála annak, hogy az HBO és a TV3 karolták fel.

A szinkronok tekintetében a korszak legjobbjai álltak az Ebek közt a legszemtelenebb mögé! Olyan ma is ismert és mindenki által azonnal fülbe csengő orgánumokon szólaltak meg az egyes szereplők, mint Csuja Imre, Szokol Péter, Szabó Sipos Barnabás, Kökényessy Ági, Melis Gábor, Spilák Klára, Barbinek Péter vagy Rosta Sándor, míg a főszereplő hangját Uri István adta.

A történet

Noha a rajzfilm hivatalosan egy zenés filmvígjáték, aminek jóvoltából rengeteget énekelnek benne – és a dalok minősége gyakran képes megütni a Disney művek színvonalát –, azért a kiváló történetre sem panaszkodhatunk.

Mint említettük, a főhős Rodney Dangerfield, aki ezúttal egy Las Vegas-i revütáncosnő kutyáját alakítja. Egy kifejezetten derék, ámde minden lében kanál állatról van szó, akinek egyik napról a másikra elege lesz a fényből, a pompából és a csillogásból, ezért elhatározza, hogy háta mögött hagyja az otthonát, és nekivág Amerikának.

Miután száz és száz kalandba keveredik és rengeteg új barátra tesz szert, meglepő módon egy farm nyugalmában találja meg a boldogságát, ahol nemcsak megbecsülik a kutyát, de mindemellett elismerik a modorát, sőt a szerelem is rátalál.

A tanulság

Az Ebek közt a legszemtelenebb történetének egyik legfontosabb tanulsága, hogy a siker és a pompa nem minden ember számára jelent kielégülést, sőt a legtöbben inkább menekülnének előle, hiszen az igazi értékek nem a hírnévből fakadnak, az igazi boldogság ott van, ahol az otthonunk, a családunk, a szerelmünk és a barátaink. Különösen fontos üzenet ez manapság!

Facebook
WhatsApp
Tumblr
Email

Könyvemről

A könyvben hat különálló kis történet lapul, melyek igazi főszereplői, Íku, Kesu és Tincsi a három mókusgyerek, akik a kisgyermekkori leleményességüket felhasználva próbálnak megoldani különböző kihívásokat…

Társasjáték

A Trükkös karácsony című társasjátékom igazi ünnepi szórakozást garantál. Ha szeretnél a gyermekeiddel egy élményekben gazdag, közös élményt, ne habozz…

További ajánlott bejegyzéseim

Ha tetszett ez a bejegyzés, nézd meg a többi ajánlott posztomat is!